Topiknyitó: saru 2007. 05. 02. 16:07

Felbontották Kádár János sírját !  

Meggyalázták Kádár János sírját

2007. május 2. 14:15



Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: ismeretlenek leszedték Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját, a földet pedig kidobálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte. A VIII. kerületi kapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást, a helyszíni szemle jelenleg is tart - tette hozzá. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a temetőben a munkásmozgalomi panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat". Ez az idézet a Kárpátia együttes "Neveket akarok hallani" című dalából származik.



A 2003-ban alakult magyar zenekar a Wikipedia nevű internetes lexikon szócikke szerint "magyar nemzeti-rock stílusú", "erős nemzeti identitású és revizionista" zenét játszik. A BRFK vizsgálja, hogy van-e köze a feliratnak a sírrongáláshoz.



A Magyar Kommunista Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párttól azt kéri: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi szerepéről, ítéljék el a sírrongálást.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége közleményben tudatta: a párt "mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt", és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A párt azt követeli, hogy a kormány "azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt", a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség pedig találja meg a tetteseket.

(MTI)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2017. 09. 19. 21:00
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#580
Az 1956-os Intézet honlapján ennyit találtam az úriemberről... "1950-ben rövid ideig a Magyar Rádiót vezette. 1951-től a Művelt Nép felelős szerkesztője, majd 1952-től 1954-ig a Hungary-Vengrija főszerkesztője volt. 1954 májusától a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese volt. ....................1984-től az MTA-Soros-alapítvány bizottságában Soros György személyes képviselője, 1991-től 1993-ig az alapítvány alelnöke, majd 2001-ig elnöke volt." link érdekes és színes életút...
pitcairn2 2017. 09. 19. 20:53
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#579
" lófasz István" legalább nem írt vezércikket a hivatalos rákosista sajtóorgánumba, ill. nem volt főpropagandista a sztálinisták alatt ergo neki sokkal egyenesebb a karrierje mint az idézett úriembernek
gyula1971
gyula1971 2017. 09. 19. 20:46
Előzmény: #572  Dehogynincs
#578
Igen,én is így érzem. Amúgy az 1992-es Angol font elleni támadás után azt mondta:-Őt nem érdeklik a tevékenységének társadalmi hatásai. Azért ez dúrva-0-szociális érzékenységre vall.- A bevándorlásnál is azt akarja az EU-vegyen fel 10-milliárd Euró hitelt.amit az ő ismeretségébe tartozó bankok adnának.
pitcairn2 2017. 09. 19. 20:45
Előzmény: #576  _Bekre_Pal_
#577
Vásárhelyi Miklós a polkorrekt wikipedia cikk szerint is a Magyar Rádió Elnöke volt Rákosi Mátyás alatt, a Szabad Népes múltját se tagadják, és azt se hogy angol nyelven megjelenő magyar-szovjet propaganda lapot szerkesztett az 1950-es években... őszintén szólva lehidaltam ettől a karriertől...
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 19. 20:36
Előzmény: #575  pitcairn2
#576
Nem vagyok annyira képben mostanában, melyik expropagandista számít nemzethy szempontból hitelesebbnek, lófasz István vagy bajerzsót?
pitcairn2 2017. 09. 19. 19:54
Előzmény: #572  Dehogynincs
#575
gyengébbek kedvéért a Szabad Nép a Magyar Dolgozók Pártjának volt a hivatalos lapja, abban vezércikkeket írni akkoriban nagy dolog volt, az meg hogy innen az SZDSZ-ig illetve a Magyarországi Soros Alapítvány elnöki tisztjéig vezetett az út az már kifejezetten bizarr:) különösen ha az úriember fasiszta indulását is tekintetbe vesszük:) ihol lenne a polkorrekt CV-je:) Vásárhelyi Miklóslink a lovas istván féle méltatás meg egy kissé elmélyed a kínosabb részletekben is:) link
pitcairn2 2017. 09. 19. 19:48
Előzmény: #572  Dehogynincs
#574
az meg külön poén, hogy a Magyarországi Soros Alapítvány későbbi elnöke, ill. SZDSZ-es parlamenti képviselő anno még a Szabad Népes vezércikkeiben pl. Mindszentyt titulálta a "burzsoá, szelvényvagdosó imperialisták" lakájának, majd ő is így végezte:)
pitcairn2 2017. 09. 19. 19:44
Előzmény: #572  Dehogynincs
#573
"Soros György burzsoá, szelvényvagdosó imperialista" és egy olyan emberre bízta itten az alapítványát aki anno Rákosi alatt a Magyar Rádió elnökségéig vitte:) Vásárhelyit – aki Mindszentyt szánalmas féregnek nevezte – ismét hősnek mutatták be link
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 19. 19:28
Előzmény: #569  gyula1971
#572
Soros György burzsoá, szelvényvagdosó imperialista. Kádár szemében is ellenségnek számít. Kádár idején kétszázezer fegyveres terrorista állomásozott nálunk ideiglenesen. Az ő szuronyaikkal került hatalomra 1956-ban és ők tartották fenn a bábkormányát.
exmnbs1 2017. 09. 19. 18:19
Előzmény: #569  gyula1971
#571
Az oroszok visszajoövetelének nagy taámogatója?
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 09. 19. 18:11
Előzmény: #569  gyula1971
#570
Ez tök egyszerű. Minden bizonnyal ugyanúgy, mint a mostani felcsúti Kádár János.
gyula1971
gyula1971 2017. 09. 19. 18:00
Előzmény: #565  Dehogynincs
#569
Nem tudom Kádár, hogy kezelné lSoros Györgyöt és a bevándorlást?
Vazsmegyei 2017. 09. 18. 08:35
Előzmény: #567  Dehogynincs
#568
Nagyon elvetetted a sulykot.Mindenesetre a politikát nem neked találták ki! Össze-vissza zagyválsz embereket és eseményeket, mert van időd a hülyeségek kitalálására!
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 18. 07:20
#567
"A héten bejelentett nemzeti konzultációval a Fidesz-frakció azt szeretné, hogy szilárd támogatottsága legyen a kormány bevándorláspolitikájának." link A nemzeti konzultáció a május elsejei felvonulásokat váltja ki. Pártunk és kormányunk vezetői látni akarják a rendszert támogató tömegeket. A tavaly októberi érvénytelen népszavazás szavatossága lejárt. Pedig politikailag érvényes fényes siker volt. Május elseje a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt. Mindenkinek ki kellett vonulnia és mindenki haza szeretett volna menni. Gulyás elvtárs a cigánykérdést is fölveti: "nekünk kell meghatározni, kivel kívánunk együtt élni". A nemzeti konzultáción elmondhatjuk, akarunk-e együttélni a cigányokkal. A cigánykérdést egyébként a Kádár rendszer sem tudta megoldani.
Vazsmegyei 2017. 09. 15. 10:14
Előzmény: #565  Dehogynincs
#566
Hagyd már ezt a "kádár népe eléggé buta szöveget"! Azt hiszed kivételezett vagy ha te írod? Te is kádár népéhez tartozol.
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 15. 09:42
#565
Nem valósulhat meg Magyarországon a veszélyes Soros-terv, és a Fidesz-frakció szeretné, ha minden magyar értesülne és véleményt mondhatna róla - közölte a politikus. link Aha. Konzultáció arról, amiről nem értesültünk. Kádár népe eléggé buta és tájékozatlan viszont erősen várja a pártdirektívákat. A kormány elmondja, mit tart Soros-tervnek és rávezető kérdéseivel sugalmazza az elvárt választ. Ezzel szemben értesültem Paks2-ről és konzultálni vagy népszavazni akarok róla.
Dehogynincs
Dehogynincs 2017. 09. 15. 07:45
#564
Itt van a mamelukok névsora. Ma reggel Halász János többször is elmondta, hogy a frakció a javaslatot egyhangúan(!) szavazta meg. Azaz monoton módon, unalmasan, egykedvűen, beletörődve. A frakciónak egyébként nagy gyakorlata van abban, hogy mindent egyhangúlag(!) szavazzon meg és egyhangúlag vonjon vissza. Példa erre a netadó vagy a vasárnapi boltzár. Ezek az egyhangú szavazások nekem borzasztóan ismerősek a Kádár-rendszerből. Kádár is olyan döntési mechanizmusokat alakított ki, amelyik kiirtotta a sokszínűséget és mindenkinek be kellett állni a sorba. Ágh Péter B. Nagy László Balla György Balla Mihály Balog Zoltán Bánki Erik Bányai Gábor Bartos Mónika Becsó Zsolt Bencsik János Dr. Bene Ildikó Bíró Márk Bodó Sándor Boldog István Bóna Zoltán Budai Gyula Csenger-Zalán Zsolt Cseresnyés Péter Csizi Péter Csöbör Katalin Czerván György Dr. Czomba Sándor Czunyiné Dr. Bertalan Judit Dankó Béla Demeter Zoltán Dunai Mónika Farkas Flórián Farkas Sándor Dr. Fazekas Sándor Dr. Fónagy János Font Sándor Dr. Galambos Dénes Gelencsér Attila Dr. Gulyás Gergely Gyopáros Alpár Győrffy Balázs Hadházy Sándor Halász János Hende Csaba Hirt Ferenc Dr. Hoppál Péter Horváth István Horváth László Dr. Hörcsik Richárd Jakab István Kara Ákos Dr. Kerényi János Kontrát Károly Kósa Lajos Dr. Kovács József Kovács Sándor Dr. Kovács Zoltán Kövér László Kubatov Gábor Kucsák László L. Simon László László Tamás Lázár János Lezsák Sándor Manninger Jenő Dr. Mátrai Márta Dr. Mengyi Roland Dr. Molnár Ágnes Dr. Nagy István Németh Szilárd István Németh Zsolt Nyitrai Zsolt Orbán Viktor Pánczél Károly Dr. Pesti Imre Petneházy Attila Pócs János Pogácsás Tibor Dr. Pósán László Potápi Árpád János Dr. Répássy Róbert Révész Máriusz Riz Gábor Rogán Antal Dr. Salacz László Dr. Selmeczi Gabriella Dr. Simon Miklós Simon Róbert Balázs Simonka György Szabó Zsolt Szabolcs Attila Szatmáry Kristóf Szijjártó Péter Dr. Szűcs Lajos Tállai András Dr. Tapolczai Gergely Tasó László Tessely Zoltán Dr. Tiba István Tiffán Zsolt Dr. Tilki Attila Törő Gábor Dr. Turi-Kovács Béla Tuzson Bence V. Németh Zsolt Vantara Gyula Varga Gábor Varga József Varga Mihály Vargha Tamás Dr. Vas Imre Vécsey László Vigh László Dr. Vinnai Győző Dr. Vitányi István Dr. Völner Pál Witzmann Mihály Dr. Zombor Gábor Zsigó Róbert
-pny
-pny 2017. 09. 14. 14:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#563
Ez mit jelent?
iguazu 2017. 09. 14. 13:35
Törölt hozzászólás
#562
HPeter76
HPeter76 2017. 09. 14. 13:18
Előzmény: #560  HPeter76
#561
Nem tanul ez a nép semmiből---> Simicska is magára marad.. Rughat aztán O.V. 100X (nem fog kijönni jól belőle, NEKI MÁR AZ SE SZÁMÍT) -na nem tanul Ő se semmiből..Hallottad valaha: OKOS EMBER MÁS KÁRÁN TANUL-->

Topik gazda

saru
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek