hát, ha a kötvényesek nem fogadják el, akkor annyira nem szuper
hivatalos bejelentés még nincs, csak pletyka, de ez a 30% már nagyon az alja
az már akkora bukta kötvényes szempontból, ami kihozhatja az emberekből a "ha én ekkorát buktam, akkor bukjon el mindenki mindent" érzést
"Minden azon áll vagy bukik, hogy a kötvényesek közül mennyien lesznek majd hajlandóak odaadni papírjaikat az E-Starnak, vázolták a Portfolio.hu-nak a társaság jövőbeli kilátásait hazai alapkezelők. Nem mellékes persze, hogy mindehhez a cég milyen feltételek mellett, kitől kapja majd a külső forrásokat, mely kapcsán a legtöbben egy állami hátterű finanszírozóra, esetleg kockázati tőketársaságra, magánbefektetői csoportosulásra gondolnak. A befektető vélhetően pótlólagos (az E-Star által akár peres úton behajtani szándékozott) jövőbeli forrásokkal számol, egyébként a megkérdezettek szerint nem látható, hogy egy külső befektető miért kezdene bele finanszírozási oldali tranzakcióba.
Piaci körökből származó információink szerint egyes kötvényesek 50-60%-os veszteség elkönyvelésébe már hajlandóak lennének belemenni, Soós Csaba azonban az eddigi tárgyalásokon 70%-os veszteséghárítást szeretett volna elérni. Vannak olyan számítások, melyek szerint ilyen mértékű leírással a részvények jelenlegi árfolyama megfelelően tükrözheti a cégben maradó értéket, azonban a legtöbben még ilyenkor is kihangsúlyozzák egy esetleges felszámolás miatti kiemelt kockázatokat. "
Törölt felhasználó2012. 10. 16. 21:54
#13231
Orbán és Csányi egymás mellett szurkolnak kint a meccsen - minden rendben lesz nem kell félni.
E-STAR