"Hozzátette: a cég által nyilvántartott 430 millió forintos tartozásból 200 millió forintot ismer el a sárospataki önkormányzat. Ennek megfizetéséről, ütemezéséről nyilatkoznak, és “mindent megtesznek azért”, hogy még ebben az évben az önkormányzat tulajdonába kerüljenek azok az eszközök is, amelyekkel a tényleges távhőszolgáltatást végzik."
200milla pont a fele + az eszközök több mint 500 milla!Mit nem ismert el akkor?
december 15 hol van még? addig lejárnak a kötvények..
bízok a cégben hogy talpra áll....de nem vagyok optimista 420ról van pakkom..igaz játszadozok vele ..de van
"Bár ennek értékéről nem nyilatkozott érdemben a polgármester, ám az eszközökért vélhetően százmilliókat kell fizetni. Aros János tájékoztatása szerint már megkezdték az egyeztetést egy bankkal, amely várhatóan december 15-ig az önkormányzat rendelkezésére bocsátja az összeget."
gy a Patakhő száz százalékos önkormányzati tulajdonba kerül – közölte a polgármester. Hozzátette: a cég által nyilvántartott 430 millió forintos tartozásból 200 millió forintot ismer el a sárospataki önkormányzat. Ennek megfizetéséről, ütemezéséről nyilatkoznak, és “mindent megtesznek azért”, hogy még ebben az évben az önkormányzat tulajdonába kerüljenek azok az eszközök is, amelyekkel a tényleges távhőszolgáltatást végzik.
Bár ennek értékéről nem nyilatkozott érdemben a polgármester, ám az eszközökért vélhetően százmilliókat kell fizetni. Aros János tájékoztatása szerint már megkezdték az egyeztetést egy bankkal, amely várhatóan december 15-ig az önkormányzat rendelkezésére bocsátja az összeget.
2012. október 11., csütörtök 18:29 | [8 perce frissítve]
A sárospataki önkormányzat szeptember 30-i hatállyal felbontja a szolgáltatási szerződéseket az E-Star Alternatív Nyrt.-vel – erről döntött csütörtök délutáni rendkívüli ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata.
A város fideszes polgármestere, Aros János az ülést követően újságíróknak elmondta: a döntés értelmében kivásárolják az E-Star 49 százalékos tulajdonrészét a városban a hő- és távhőszolgáltatást végző, az önkormányzat és a cég közös tulajdonában lévő Patakhő Kft.-ből.
Így a Patakhő névértéken, 240 000 forintért száz százalékos önkormányzati tulajdonba kerül - közölte a polgármester. A cég által nyilvántartott 430 millió forintos tartozásból 200 millió forintot ismer el a sárospataki önkormányzat.
Az E-Star a múlt héten jelentette be [1]: felmondja a cégcsoporttal szemben lejárt tartozásokat felhalmozó önkormányzatokkal kötött szerződéseit. A tőzsdén jegyzett cég a BÉT honlapján elhelyezett tájékoztató szerint a cég felfüggeszti, illetőleg szünetelteti az érintett önkormányzatoknak nyújtott szolgáltatásait; a lépésre a jogszabályban foglalt kötelezettségeiknek eleget téve, illetve befektetőik és hitelezőik védelme érdekében kerül sor, közölték.
A cég augusztusról készült, rendkívüli tájékoztatójában azt írta, hogy vevőköveteléseinek állománya a már korábban is megnevezett négy, problémás fizetési morállal rendelkező önkormányzattal (Sárospatak, Hódmezővásárhely, Fejér és Veszprém megye), illetve az egyéb problémás, nem fizető kisebb ügyféllel szemben nem javult. A kintlévőségek összege marginálisan ugyan, de folyamatosan növekszik. Hódmezővásárhely, Nagydobos, Szamosszeg önkormányzatával szemben a már peres eljárást kezdeményeztek a szerződés szerinti díjak megfizetése
érdekében – közölte akkor a cég.
A viszonyuk eddig Hódmezővásárhellyel mérgesedett el leginkább: az egykor Lázár János vezette város a napokban zsarolással vádolta a céget. Miután nem tudtak megállapodni a követelésről és annak rendezéséről, az önkormányzat úgy döntött: valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszert vásárol, és saját maga gondoskodik a fűtésről.
E-STAR