Topiknyitó: Assur-nasir-apli 2011. 08. 02. 10:27

CHF devizahitelesek  

előrebocsátom, h nincs semmilyen devizahitelem.



De egy szösszenetnyi gondolatmenettel már el is juthatunk a mondandómig.

Egyik oldalon áll a pénzügyileg képzetlen ügyfél, akinek elmondták, hogy az árf. kedvezőtlenül is alakulhat stb.

Másik oldalon a sok tudor közgazdász elemzőt alkalmazó bankok.

Ha a bankok előrelátták pl. a svájci frank hitelezés ilyetén veszélyeit, akkor becsapták az ügyfelet, nem lett volna szabad ekkora kockázatot vállaltatniuk. Ha a bankok se látták előre, akkor az ügyféltől hogy lenne elvárható?



Amikor a bank kínál egy konstrukciót, akkor a normál kockázatot (mondjuk 20-30%) rátelepítheti az ügyfélre, de a rendszerkockázatokat neki kell viselni, hiszen ő találja ki ezeket a lehetőségeket, konstrukciókat, neki kell előre látni, hogy milyen veszélyeket rejt, és neki is kell vállalni a worst case scenariókért a felelősséget. Azt nem lehet, hogy a felfutó devizahitelezés minden gyümölcsét élvezem, de a kockázatait meg mind áthárítom.



És nem bankadó formájában kell besápolni a pénzt, hanem az érintetteknek célzottan folyósítani, vagy eleve el se venni tőlük a magasabb törlesztőt.



Összegezve: az ügyfélnek kellene viselni a kockázatot mondjuk 30% árf változásig, minden továbbit meg a banknak.

Arról meg már szót se ejtsünk, hogy a nulla közelébe eső svájci alapkamatot Mo-n a svájci frankhitelek kamatának emelkedése kísérte. Nonszensz.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 17:09
Előzmény: #117  toce
#120
Toce, mégegyszer: "devizaadósság" nem egyenlő frankhitel.

Az állam nem bocsátott ki CHF kötvényt és nem vett fel frankhitelt. Önkormányzatok vettek fel valamennyit, de az összállamadóssághoz képest az nem jelentős tétel.

A devizaadósságunk 90%-a euró az IMF+EU hitel miatt, aminek viszont jó része ott van az MNB tartalékaiban.

Így ismételten: az államadósságnak kicsi frank és dollár és erős közepes euró kitettsége van.

De az államadósság több, mint fele Ft-os.
toce 2011. 08. 04. 16:58
Előzmény: #118  toce
#119

és így már majd 50-50%

lehet osztani-szorozni
toce 2011. 08. 04. 16:50
Előzmény: #117  toce
#118
azt a fülső sárga csikot mostanra behúzhatod 81%-ig
toce 2011. 08. 04. 16:48
Előzmény: #114  Törölt felhasználó
#117
link

2006 -ig van a grafi, hirtelen eddig találtam.
a továbbiakat előkeresheti valaki
de 2006-2008 közt az összes narancsos önkorm. chf-ben adósodott el.

kosami 2011. 08. 04. 16:48
Előzmény: #115  gyula1971
#116
Kereset Levél minta

link
gyula1971
gyula1971 2011. 08. 04. 16:34
Előzmény: #109  kosami
#115
Hú, köszi kosami a linket!Én is gondoltam jól meg kell gondolni, ügyvéd tanácsát én is kikérem. Már kezdenek félni a bankok a kezdődő perektől.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 16:30
Előzmény: #111  toce
#114
Nézz utána, miből áll az államadósság és annak milyen a szerkezete. Mert úgy látom, nem vagy az alapokkal sem tisztában.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 16:27
Előzmény: #111  toce
#113
A lakossági az sok, kb. 8000 mrd Ft-ban, de te államadósságról beszéltél.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 16:26
Előzmény: #109  kosami
#112
Kosami: ez úgy butaság, ahogy van.

Attól mert aláírsz egy másik szerződést, attól még az előző nem semmisült meg.

Ha veszek egy autót és azzal átvertek, akkor ha eladtam már akkor is lehet kártérítési igényem.

Nem kéne hülyíteni az embereket...

Az már más kérdés, hogy a kártérítéses neten terjedő anyag is hülyítés. Mert az is baromság, ahogy van.
toce 2011. 08. 04. 16:25
Előzmény: #110  Törölt felhasználó
#111
nézz utánna.

csak a lakossági több mint amit írsz.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 16:23
Előzmény: #108  toce
#110
Toce:

"amiről még nem cikkeznek:

50%-k államadóság chf -ben 20% -ot nőt"

Erről azért nem cikkeztek, mert amit írtál az nem így vab. Úgy hülyeség, ahogy írod.

Az államadósság nagy része Ft-os, kisebb része euró (IMF+EU hitel, aminek nagy része ott van az MNB-nél), és van egy kevés dollárkötvény is. Az államadósság tehát semennyire nem érzékeny a CHF-re, nagyon minimálisan érzékeny a dollárra és közepesen érzékeny az euróra.

Illene legalább az alapoknak utánanézni, mielőtt tényszerűen kijelentesz valamit.
kosami 2011. 08. 04. 16:23
Előzmény: #102  gyula1971
#109
AKI AZ ÁRFOLYAMRÖGZITÉST VÁLASZTJA AZ LEMOND A KÁRTÉRITÉSI JOGÁRÓL

link

Ez azért van, mert aki aláírja az árfolyamrögzítést jelentő szerződést,annak az első szerződése automatikusan semmissé válik,hiszen új szerződést irt alá. Egy új szerződés rögzítésével pedig okafogyottá válik az előző szerződés, tehát megszűnt az esetleges per tárgya és kizárja magát a peres eljárásokból

Nem lepődnek meg ha senki nm írná alá.

Remekül kitervelt mentőcsomagnak álcázott uzsora csomag.
toce 2011. 08. 04. 16:18
Előzmény: #107  toce
#108
amiről még nem cikkeznek:

50%-k államadóság chf -ben 20% -ot nőt
10K x1,2=12k
2k miliárd növkemény, elolvadt a manyup vagyon teljes egészében.

még jó hogy fizettek hozamot, az legalább megmaradt.
toce 2011. 08. 04. 16:13
Előzmény: #106  toce
#107
közben van egy siker story!!
meg van a mol pakett!

hajrá

drága lesz ez még nekünk.
toce 2011. 08. 04. 16:12
Előzmény: #105  gyula1971
#106
a saját országunkat, a saját hiteleinkből, a saját pénznemünkben nem lehettet anno felépiteni(jelzálog tip.hitel)
ez egy kegyetlen dolog.

de hogy még mésfél év után, mindig a katlanban forjon a dolog, ez se kisebb érdem.
gyula1971
gyula1971 2011. 08. 04. 15:59
Előzmény: #104  toce
#105
Azért a verseny az ügyfelekért 2003-2007 ig. A Raiffaisen reklám:Megy az ügyfél a bankba:Mondja, nekem nincs jövedelmem. Erre az ügyintéző befogta mind a 2-fülét!Reklám:Igényeljen CHF-alapú jelzáloghitelt, akár jövedelem igazolás nélkül.Erre más bank is reagált, hasonló reklámmal. Az OTP-viszont 2006-ba már nem adott így, a jövedelem igazolás nélküli hitelek nagyon rövid ideig voltak OTP-nél.
toce 2011. 08. 04. 15:27
Előzmény: #100  Törölt felhasználó
#104
sokan miért nem tették?

mert a kormányunk ellehetenitette a helyzetüket.
-ingatlan értékbecslése lecsökkent
- forintban csak max 60%-ék terhelhető.
-a jövefelmvizsgálatot már nem is említem.

aki frank esetén 60%-ot trehelt be
a megugró 200 -as árfolyamon majd 90%-ék
ingatlan értékbecslési összeg meg lecsökkent max 70%-ra

a forinton felvenni kivánatos hitel a frank kiszállásához már eleve 20% több, mint az ingatlan értéke, amit csak 60%-on terhelhet be.

a nagy megmentés.

és akiknek 185-nél nem engette árverezni(muratorium),
most 250-en igen
kaptak min. 2 miska hitelt ajándékba.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 15:26
Előzmény: #92  Sony123
#103
"Forint alapú hitel másik nagy előnye, hogy minden hónapban egyenlő mértékben kerül levonásban a tőke tartozás és a kamattörlesztés"

És van még egy hatalmas előnye, amiről senki nem ír: soha nem emelkedik a tőketartozás! A 2006-2008 környékén indított chf-hiteleknél másfélszeresére nőtt a tőketartozás!!!
gyula1971
gyula1971 2011. 08. 04. 14:43
Előzmény: #101  gyula1971
#102
Árfolyamrögzítést kérhet szabad felhasználású devizahiteles is, ha lakóingatlanra vette fel, tehát nem raktárra, irodára, üzemre. Megkérdeztem a minisztériumtól telefonon. Ezt mondták.
gyula1971
gyula1971 2011. 08. 04. 14:16
Előzmény: #100  Törölt felhasználó
#101
Szerződés módosítással tehettem volna meg, de a bank nem javasolta.Én azért kapcsolódok a devizahitelesek pertársaságához. Most meg hitelezési kényszerük van a bankoknak. Az egyik takarékszövetkezetnél vidéken, nem sikkasztás, csak nem létező személy nevére vettek fel hitelt a takarék vezetője, és szépen fizette is a törlesztést.Kiderült. Mert hajtja őket a központ!
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 14:02
Előzmény: #98  gyula1971
#100
"Pl:Ha a felvételkori árfolyam 10%-ot gyengül, automatikus forintosítás."

Képzelem, mit szóltál volna hozzá, ha utána visszaerősödik a Ft...

Egyébként ezt a stop-ot te magad megtehetted volna. Miért nem tetted?

Ugye-ugye. Utólag könnyá okosnak lenni.

Egyébként ha már te hoztad szóba a tőzsdét: ha vettél 10000-en OTP és végignézted, ahogy 1200-ig esik, nem a brókercég lett volna stopolni korábban, hanem a tiéd.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 14:00
Előzmény: #98  gyula1971
#99
Ez mind világos, de ezeket akkor is tudtad, amikor felvetted...
gyula1971
gyula1971 2011. 08. 04. 13:57
Előzmény: #95  gyula1971
#98
Termék felelősség, hibás termék, hiányos tájékoztatás. Illetve az árfolyamkockázat kevés volt aláírni, hiszen itt egy instrumentumhoz kötötték a hitel árfolyamát, ez a deviza. Tehát itt egy tőzsdei termékhez kötötték, ami azért a hieltől több! És nem rögzítettek menekülési útvonalat. Pl:Ha a felvételkori árfolyam 10%-ot gyengül, automatikus forintosítás. És mi a pénztárba forintot vettünk fel, nem CHF-t. Csak a visszafizetést kötötték ehhez a deviza-tőzsdei termékhez!
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 13:50
Előzmény: #92  Sony123
#97
Szóval kevered az időpontokat. 2003 után már igaz volt, hogy a devizahitel olcsóbb, mint a Ft-os, mert addigra megszűnt a kamattámogatott Ft hitel.
Törölt felhasználó 2011. 08. 04. 13:48
Előzmény: #92  Sony123
#96
Csakhogy ez az államilag kamattámogatott Ft hitel 2002-ig élt. Utána 2002 és 2003 között sokkal rosszabb feltételek mellett folytatódott, majd 2003-tól megszűnt.

A devizahitelezés pedig 2003-tól kezdett felfutni és 2004-2005 környékén lett népszerűbb, mint a Ft-os.

(az meg biztos nem igaz, hogy kevesebbet törlesztettél, mint a tőke, mert Ft hitel volt és volt rajta kamat, ami még ha kedvezményes is volt, nagyobb volt 0-nál, így a tőkénél biztosan többet fizettél ki, az más kérdés, hogy reál értelemben nem).
gyula1971
gyula1971 2011. 08. 04. 13:42
Előzmény: #94  Sony123
#95
Nemzet Eszközkezelőről valami hír? Fővárosban a hitel felvételkori érték 55%-a Nagyváros 50%-a községben 35%-értéken veszi át az állam az ingatlant.Állítólag a Magyar Közlönyben már megjelent, a bankkal közösen kell felajánlani úgy tudom,
Sony123 2011. 08. 04. 10:57
Előzmény: #93  Sony123
#94
Érdemes meghallgatni, aki érintett ebben!

link
Sony123 2011. 08. 04. 10:25
Előzmény: #92  Sony123
#93
Pontosítok!!!!

2000-ben vettem fel a hitelt csak félreírtam!
Sony123 2011. 08. 04. 10:23
Előzmény: #87  kezdo73
#92
Egy kicsit tele a hócipőm ezzel a témával, mivel egyértelműen a bankok beszopatták az ügyfeleket! Mindenki arra hivatkozik, hogy milyen fasza olcsó volt CHF hitel, azonban ez nem igaz, mivel forint alapú olcsóbb volt és csak most a saját példámról írok!

2010-ben forint alapú hitelt vettem, igaz 8%-kal amikor az Euro volt 4% és CHF volt 2,5%. Minden bank bebizonyította az ügyfeleknek, hogy mennyivel olcsóbb, azonban ha tisztességes lett volna a tájékoztatás, akkor mindenki kiszámolhatta volna, hogy forint alapú a legolcsóbb, aminek egyszerű ez oka!

Fidesz kormány idejében élt az a rendelet, hogy aki forint alapú hitelt vesz fel, ők kamattámogatást kapnak és adójóváírásban megtehetik ezt sőt vissza is igényelhetik!
Ennek mértéke az én esetemben meghaladta a befizetett kamatot, tehát, hogy mindenki értse még a felvett tőkét se kellet visszafizetnem, mivel rögzített volt az árfolyam öt évre, így minden évben minden hónapban ugyanannyi törlesztő részletet fizettem és minden évben visszaigényeltem a kamatokat sőt többet, mivel ezt a törvény megengedte. Kommunista kormány megpróbálta ezt korrigálni oly módon, hogy aki igénybe vette a gyerekek után járó kedvezményt ő nem jogosult a kamattámogatásra, de én nem vettem igénybe, hanem megmondtam nekik, ha csak ennyit akarnak jóváírni, akkor induljanak melegebbre! Így hiába módosították törvényt rám nézve a 2010-es rendelet volt érvényben és törlesztésem végéig!...és kevesebbet törlesztettem, mint a felvett tőke!!!!....és már lejárt leketyegett és elfelejtettem!

Ma reggel hallgattam egyik Svájcba szakad hazánk fiának magyarázatát a HírTv-ben! Azért volt erre szükség, mivel megszűnt a bérlakás program és nem tudtak fiatalok lakáshoz jutni, így felvették a CHF alapú hiteleket, mivel ez volt legolcsóbb megoldás és akkoriban a forint alapú 20-23% volt! Üzenem a kedves szakértőnek, hogy egy lófaszt és ha már nyilatkozik legalább nézzen utána!

Forint alapú hitel másik nagy előnye, hogy minden hónapban egyenlő mértékben kerül levonásban a tőke tartozás és a kamattörlesztés is amit az adott bank kiszámolt és szerződés úgy szólt, hogyha mindenkori banki alapkamat 2x-e nő akkor módosíthatják ezt! Akkoriban ez 6,5% volt és felvettem a 8%-os hitelt szerencsére!

De persze bankok nem vállalják a felsőséget, mivel féltik a betétesek pénzét, csak annyi a gond, hogy jól átkurták az ügyfeleket, mivel nekik ez volt jobb. Ilyen egyszerű a történet, és ha bankokat 2008-ban megtámogatták az adófizetők pénzéből, most azt miért is nem adják vissza???? Nem értem, nekem, mint adófizetőnek, teljesen természetes, hogy támogassam a bankot, akkor ez miért nem működik a másik irányba!

Csak ennyit szerettem volna mondani és bankok húzzanak a magyarázatukkal jó holdkórosba!
slavedealer 2011. 08. 03. 21:10
Előzmény: #90  ElQurMinator
#91
Azert nem hiszem, hogy nem rinyaltal...leultel egy jot dumcsizni a haberokkal, mintha misem tortent volna?
ElQurMinator 2011. 08. 03. 21:01
Előzmény: #78  exley
#90
100 milkát buktál el a Ricsin? Dúrva.
slavedealer 2011. 08. 03. 20:58
Előzmény: #86  kepesK
#89
mert a horvat bankok felismertek, hogy ha kevesebbet fizetnek az adosok, akkor tobb marad a tarcajukban, vagyis nagyobb esellyel fognak tobbet fogyasztani es kesobb ismet hitelt felvenni....nalunk felismertek, hogy a legjobb, ha penz itt van a zsebben az adost meg kinyirni nem nagy gond...
slavedealer 2011. 08. 03. 20:54
Előzmény: #78  exley
#88
Nekem is CHF lakashitelem van, tudom is fizetni koszonhetoen annak, hogy a berem magasan atlag feletti, nem rinyalok, de egyotterzek azokkal akik mar nem latnak ki a hitelbol. A bankok persze rohognek az egeszen, semmit nem veszitenek, nem vallalnak fel semmit az egeszbol, pedig emlekszem szinte UFO-nak neztek 2006-ban amikor azt mondtam gondolkodom a HUF hitelen. Szinte lebeszeltek rola es hulyenek neztek....az is voltam, hogy vegul CHF-ben vettem fel.
kezdo73 2011. 08. 03. 20:52
#87
Az adósmentő csomaggal kapcsolatban mindenki az gondolja meg, hogy igénybe veszi-e. Mindenki azt mondja, hogy csak azok vegyék igénybe, akiknek nincs, más választásuk. Ennek eldöntésére szeretnék egy gondolatot megosztani veletek.
A törlesztő részlet tőkéből, kamatból, és kezelési költségből áll. A hitelek visszafizetésénél az adós először a kamatot, majd a tőkét fizetik vissza.
Mielőtt valaki igénybe venné a bankmentő csomagot, azt gondolja végig, hogy a törlesztő részletáből mennyi a tőke és mennyi a kamat + kezelési költség. Ha a tőke törlesztés kisebb, mint amekkora összeget átírnak a másik (mentő) számlára, akkor gyakorlatilag az adós tőketartozása nőni fog.
kepesK 2011. 08. 03. 20:10
Előzmény: #85  josefernando
#86
link
"...a horvátok nem három, hanem tíz év múlva kell visszaadják, ráadásul kamatmentesen a bankjuknak – a horvát bankok számára tehát kedvezőtlenebb feltételeket szabott az ottani kormány Itthon a felhalmozott árfolyamkülönbség már három év után és kamatostul törlesztendővé válik.
Zágráb ezen túlmenően a bankoktól elvárja, hogy csökkentsék a frankhitelek kamatát, a kormány rendeletmódosítással teszi lehetővé, hogy már a jövő hónaptól mérséklődjenek a kamatszintek."
josefernando 2011. 08. 03. 14:07
Előzmény: #84  Assur-nasir-apli
#85
Itt az a kérdés, hogy hol húzzuk meg a határt. Mivel én is a "spórolós faszagyerek" körbe tartozom, joggal vetem fel a kérdést, hogy miért is mentsük meg közpénzből azokat, akik fele akkora bevételből 2x olyan jól élnek mint én.

Ott van a másik oldal, akiket nem a kapzsiság motivált a hitel felvételére. És ha már mentőcsomag, akkor különbséget kéne tenni hiteles és hiteles között.
Assur-nasir-apli 2011. 08. 03. 13:42
Előzmény: #53  stock33
#84
ahhoz a viszonyítási csoporthoz képest lehet igazad, amiről folyamatosan beszélsz. aki beérhetné kevesebbel is, mégis többet költött - hitelből.

Én és gil is olyan emberekről beszélünk, akiknek normális kockázat mellett egy lakáshitel pozitívabb szaldóval kecsegtetett 20 éven belül, mintha albérletre szórná el a pénzt, mert így mondjuk 20 év múlva már valamit rá tud hagyni a gyerekre stb. Tehát számukra racionális volt a hitelfelvétel, a kockázatot viszont nem mérhették fel helyesen, és nem is csak az ő feladatuk lett volna, hanem aki tömegesen kínálta a konstrukciót.
kereke 2011. 08. 03. 13:41
Előzmény: #82  ti-rex
#83
Gondtam bemásolom ide is, hátha valakinek hasznos:

Megvan a megoldás!

Szerintem, az lenne igazságos, ha egy bank elárverez egy házat, a korábban általa megkövetelt minimum fedezet szint arányában kéne osztozni a vételáron, az is csökkentve a már törlesztett összeg teljes összegre néző arányával.

Szerintem az az igazságos, hogy ilyen nem várt, nem tájékoztatott kockázatot a feleknek közösen kell viselni.

Lehet, megérné pár embernek összeállni, és bíróságra vinni a szerződésben nem rögzített részletek alapján, bár én nem láttam ilyen szerződést, de egy jó ügyvéd kihozza az igazságos, alkotmányos jogokat, így vagy úgy.
ti-rex 2011. 08. 02. 22:21
Előzmény: #80  exley
#82
Van aki már kb 3 munkahelyen gürizik 7végén is,szerintem szavaztassuk meg a fityisszel hogy egy nap 40 óráböl álljon akkor talán tudnak annyit keresni ami elég lesz a törlesztőre. Te buktál 100milkát,na a hitelesek egész életükben nem keresnek annyit a rokonokkal együtt. De agyjuk,aki nem vett fel hitelt az most jól van az a lényeg.
martin36
martin36 2011. 08. 02. 22:08
Előzmény: #80  exley
#81
Basszus,ennyi rosszindulatú gonoszságot ostobasággal vegyítve hogy lehet egyáltalán leírni?
exley 2011. 08. 02. 21:40
Előzmény: #79  ti-rex
#80
Figyelj 222-óta rinyálnak egyfolytában, már bedugulhatnának. Nem kell frusztálni az egész országot. Új pénzforrás után kell nézniük. pl amcsiban beindultak a különböző megoldások, vagy lerövdült a káosz vagy tudott törleszteni igaz utobbi volt a ritkább, de valamit tettek, mi meg csak rinyálni.
ti-rex 2011. 08. 02. 21:22
Előzmény: #78  exley
#79
Ne hasonlítsd már össze a kettőt ember.
exley 2011. 08. 02. 21:16
Előzmény: #77  ti-rex
#78
Én 2008-ban elbuktam 100 milkát a ricsi hatin egy fillérem sem maradt, még sem rinyálok. Lehetne több önérzete a chf hiteleseknek, buktak tudomásul kell venni.
ti-rex 2011. 08. 02. 21:12
Előzmény: #74  gilgalad
#77
Jól beszélsz báttya, reálisan látod a nagy magyar valóságot. A fostalicska fizetéseket amiket a kétkezi melósok kapnak. Nyugaton tátott szájjal bámulnak hogy gondot okozhat valakinek,aki végigrobotolja az egész hónapot, egy 3-400 chf-es törlesztő. Ennyit sikerült elérni a húsz év alatt. Köszönjük képviselő urak,nyugodtan szembeköphetik egymást!!
Törölt felhasználó 2011. 08. 02. 19:21
Előzmény: #74  gilgalad
#76
Rossz hírem van: értettem elsőre is, hogy erre gondolsz, és én is erről írtam. Lehet, hogy túl nagyot ugrottam a levezetéssel, de a mondókám lényege az volna, hogy hol van a mérce, mi is a valódi verseny, amiben mindenki részt vesz (ha tetszik, ha nem).
Aki most vízvezetéket szerel tök becsületesen napi 12 órában, és mondjuk egy válás miatt vásárolt minigarzonjának a CHF hitelét nem tudja fizetni az az ember már elvesztette a meccsét egyénileg (hacsak nem nyer a lottón, vagy talál egy pár gyémántgyűrűt a lefolyóban). Akkor is ha az illető ezt még nem fogja fel.
És igen, azt is látom, hogy ez a magyar többségét jelenti. A kérdés, amit ennek a többségnek el kell döntenie az, hogy megtanulja-e (méginkább a gyerekeink megtaníttatja) azt a tudást, amivel versenybe lehet szállni/maradni, vagy megy a lecsóba hosszútávon.
kisgabo 2011. 08. 02. 18:42
Előzmény: #73  Eros
#75
most őszintén, kit érdekelne a chf árfolyama, ha nem lenne ennyi hiteles? engem a japán jen se izgat... :)

vegyetek ausztrál dodót, ha rákapnak az aranyra a spekik, elindul az is.
gilgalad 2011. 08. 02. 18:38
Előzmény: #54  stock33
#74
De ki akarod provokálni, hogy én honnan jöttem és hogy most sem vagyok sehol mondjuk egy hasonló belga 35 éveshez képest.

Én baromira nem a hajléktalan csövesekről beszéltem, hanem mondjuk a kétkezi munkás csávókról, asszonyokról, akiknek igenis a föld túrása, a tető fedése, vagy éppen az esztergálás az élete - és valóban nem akar többet. Ők mennyiből élnek szerinted? Ismerek jó néhány jóravaló szakit, aki szánalmas pénzekért vállal el munkát és még én szégyellem magam, amikor fizetek nekik(mondjuk többet én sem tudnék nagyon - gyerek, lakás, szülök körök után).

Én is lehettem volna egy jövő nélküli mának élő fiatal, ha éppenséggel a szüleim válása után elengedem magam, mínusszal mentem neki a sulinak és dolgoztam mint te. De hagyjuk ezt a hősköltemény témát, mert mindenkinek megvan a sztorija és éppen nem arról van szó, mekkora májerok vagyunk hogy valamit elértünk. Hanem az lenne a fontos, hogy nem felejted el az utat, honnan jöttél és igenis belegondolsz abba, hogy egy kurva CHF hitel nem kizárólag a dőzsölésről szólhat, hanem kényszerpályáról is.

1702: a „ó munkásembert”a normális szakmunkásra értettem, nem a zülledék alkoholista szenvedélybeteg nihilistákra! Mert lassan már senki nem végez kétkezi munkát, csak az elméletet nyomja.

Visszatérve az elejére: a belga kollégám teljesen elhűlt és majdnem leszédült a székről, amikor 4 évvel ezelőtt elmondtam neki, hogy a bruttóm több mint felét elveszi az állam. Ott hagyják élni, gyarapodni az embert. Ha itt vállalkozol, akkor már kvázi gazemberré szocializál az állam, hogy a SAJÁT megtermelt jövedelmedhez hozzájuss. Szóval tanuljunk, dolgozzunk mint az állatok, aztán itt ezek után is kurvára nehéz bármit is felmutatnod. Nekem végig bruttó bejelentett bérem volt eddig, eléggé sajnálom hogy nem tudok számlázni most és nem tudok hitelt előtörleszteni, de tényleg. Még valami: simán lízingeltem volna, vagy tartós bérletbe vonultam volna kis hazánk ingatlanpiacán, de akkor ez még nem volt divat és UFÓ-nak néztek. Hát most meg örülhetek a jelzálognak. Egy kis adalék a felelőtlen döntésekhez.
Eros 2011. 08. 02. 18:36
Előzmény: #71  szarvasvadasz
#73
..én ma megtettem..de veszélyes..mert ha átüti az 250..-t...bízva a Euro/Chf 1.1-ben...
..az az érzésem..ugyanaz a speki van benne, minr anno. az euro dollárban volt...
...most is hasonlót várok...ha csak nem lesz világégés...
kisgabo 2011. 08. 02. 18:33
Előzmény: #70  gaben500
#72
akkor olyan ember ( fiatal, az nem ember már ugye ) nincs is, aki első lakásra vette fel a hitelt, hogy ne albérletbe rohadjon meg havi 60 rugóért, hanem saját kecót fizessen 90 ért. tehát ezek is felelőtlen gyökerek, mohó barbárok. a hitel bűn, a hetelfelvevő haszonleső mókus.
szarvasvadasz
szarvasvadasz 2011. 08. 02. 18:29
Előzmény: #68  gaben500
#71
Nézzük meg, mit csinál ~250 környékén (hetesen ideális célár), mert számos jele van, hogy lassan megfontolandó a short 218 körüli célárral (ideális esetben 200 alatt). Na nem egy nap alatt, bár a mai világban...
gaben500 2011. 08. 02. 18:23
Előzmény: #69  joe99
#70
De bocs akit megsértettem ezekkel a kijelentéseimmel,de rengeteg ember felelőtlenül vett fel kölcsönt igy,mikor a lakása össze akar dőlni és az uj auto az udvaron van,meg iphone log a nyakába stb....!Nekem nincs semilyen hitelem,és nem is lesz!Nekem jó a 92 Suzuki is,1973as ház,meg a Nokia 1600!:)Azért jobban meg kéne gondolni a dolgokat!De sajna hitelből van minden!Sajna!Már késő itt a vég!!!
joe99 2011. 08. 02. 18:16
Előzmény: #68  gaben500
#69
chf-t már csak a 250 törése után vennék, ha lenne miből :o)
gaben500 2011. 08. 02. 18:14
#68
Sajna nem!!!Molom van sajna,de meggondolando most is a svájci frank vétel még ennyiért is!
joe99 2011. 08. 02. 18:12
Előzmény: #66  joe99
#67
illetve nem most, hanem 2001-ben
joe99 2011. 08. 02. 18:12
Előzmény: #64  gaben500
#66
hááát, ha gondoltad, akkor most nyilván az összes pénzeden CHF-t vettél és most mocskos módra meggazdagodtál, vagy nem?
Törölt felhasználó 2011. 08. 02. 18:09
Előzmény: #48  gilgalad
#65
Kellenek a jó munkásemberek? Ez korántsem triviális, főként nem hosszútávon. Itt egy friss hír a témában:
link

De ha nem megyünk ilyen messzire, akkor is a mindenkori kormánypropagandától eltekintve a gazdaság motorját képező cégek magyarországon is folyamatosan a megfelelően képzett munkaerő hiányára panaszkodnak, miközben a jó munkásemberekkel (=munkanélküli, aki nem hajlandó kiszakadni a falujából, csak sír, hogy nincs munka) dunát lehet rekeszteni, és a világ pénzét elherdáljuk a segélyezésükre.
Ezt csak úgy lehet feloldani, ha ezt a tömeget önellátásra rendeztetik be állami szabályozással, ami viszont az életszinvonaluk drasztikus esését fogja okozni, mivel nem képesek sem megtermelni, sem megvásárolni azokat a javakat, amikre ácsingóznak. Ami most zajlik a lakáskérdéssel, az csak műsorelőzetes. Fognak jönni a hasonló kérdések az egészségüggyel, nyugdíjjal, a következő generáció oktatásával. Kb ebben a sorrendben.
Akkora a szakadék már most is, hogy teljes biztonsággal állítható, hogy mindenkinek nem lesz módja áthidalni, az állami segítség pedig teljesen reménytelen (és a globális népesség méretét tekintve indokolatlan!). Lesznek végérvényesen leszakadó egyének, családok, sőt területek is. És ez minden nappal csak rosszabb lesz, ha nem jön egy háború vagy olyan válság, ami megtöri a fejlődés ütemét,és esélyt ad a későn ébredőknek.
gaben500 2011. 08. 02. 18:09
Előzmény: #58  joe99
#64
Kötve hiszem!Jobban bele kellet volna gondolni a dologba!Én már 2000-2001 körül gondoltam ebből baj lesz mikor 0 ftra kezdték adni a kocsikat,meg 35 éves futamidőre a házakat,lakásokat!35 év!!!!!!!!!!!!!!
Még kimondani is sok!
kosami 2011. 08. 02. 18:07
Előzmény: #56  joe99
#63
szintén zenész :(
joe99 2011. 08. 02. 18:07
Előzmény: #61  joe99
#62
izé szóval 8-9% :o)
joe99 2011. 08. 02. 18:06
Előzmény: #60  joe99
#61
és ha a magyar jegybank is felemeli a mostani minimális alapkamatot mondjuk 8-90%-ra??? mert az is benne van ám....

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek