Én kifejezetten az App miatt kezdtem el tőzsdézni. Addig is érdekelt, de mikor nyár vége felé olvastam róla, akkor döntöttem el, hogy belefogok. Mikor elkezdtem, 420 430 körül volt az árfolyam. Vettem is, adtam is. Most éppen még csak kicsit alacsonyabb az árfolyam, mint a bekerülési átlagom. Lehet, hogy ez még tovább nő, remélem persze, hogy nem. Én tudtam, hogy nagy is lehet a kockázat, de a nagy nyerő reménye ezzel jár. Várni kell, ha van még tőke, alacsonyabb vétellel lehet javítani a beker átlagon. Szerintem lesz majd jóval feljebb is. Azért vettük. De az egész történetben nem telt el még olyan sok idő. Én továbbra is bízom ebben a papírban, meg az időben. Kitartás!
APPENINN