Az szomoru, mert akkor sose indul meg a szekér... megint a tokeemeles tenyerol dontenek majd, nem a konkret matekrol? Mert akkor 1 centit nem vagyunk elorebb
Ez a modi volt nem beragadt részvényesek, így nem ad el senki, hogy leönti aztán ott gyorsan megpakolja a könyvet (455 körül), hogy eszébe se jusson senkinek ugrálni. Még nem mehet ezek szerint...
Két éve a fedélzeten, januárban elkezdtem leépíteni, de aztán szerencsére gyorsan visszavettem, amint a kereskedésbe belefolyva éreztem az erőt odaát. :)
A NEO értékét eddig is lehetett tudni és a profit-termelő képességét is a WING eredménykimutatásából. Ha csak a NEO-t nézzük az Akko alaphangon min. 500-at ér, a többit majd meglátjuk. Mondjuk erősen poziból beszélek :), Metis korábbi kérdésére reagálva én is Plotinusos idők óta vagyok részvényes, 2019-ben fokozatosan növeltem a pakkom, tavaly nyáron/ősszel csökkentettem a max állomány 2/3-ára, de még így is elég jelentős súlya van a teljes portfóliómon belül, átlag bekerár 327.
Ez miért maradt benn? Az Igazgatótanács javasolja, hogy az „Egyebek” napirendi pont alatt a Közgyűlés tárgyalja meg a
Közgyűlésen részt vevő részvényesek által felvetett egyéb kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat.
Akko Invest