A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Ami pedig a munkavállalók jogait illeti, eléggé magamra maradtam abban a vitában, amikor a vasárnapi boltzárral kapcsolatosan volt. Személy szerint nem vagyok érintve, tulajdonképpen nekem jobb, ha éjjel nappal mehetek vásárolni. Mégis, éppen a vasárnapon munkára kényszerítettekkel együttérezve én helyeseltem a boltzárat. Érveim között voltak, hogy többnyire nyugaton is így van, illetve a családoknak is jobb, ha egy héten egyszer legalább biztosan együtt tud lenni a család, továbbá a kisboltok versenyhátrányba kerülnek, mert nem tudnak versenyezni a multikkal ebben, az ő forgalmuk ezt nem teszi lehetővé. A többség a véleményem ellen volt, elfogadtam. Most bármikor mehetek a TESCO-ba éjjel-nappal. Apocca biztosan meg tudja ezt erősíteni, akkor még aktívan fórumoztam. Nem emlékszem rá, hogy te melyik oldalt képviselted akkor. Biztosan elmondod, ha akarod.
(Ő nem igyekszik O.V-nak) javít -TÜNTETŐK NEM IGYEKSZENEK O.V. ELVÁRÁSÁNAK ELEGET TENNI!! Előbbre sorolják Önös céljaikat Gondolván az Eus választásra.. Na itt még bele rúghattunk O.V-ba..
Írtam, biztosan nem értetted meg. Azt neveztem viccnek, hogy az a Fekete-Győr András, aki saját állítása szerint megszerkesztette az öt pontot, egy újságírói kérdésre nem tudta azt felsorolni. Az ötödiket hosszú hallgatás után az újságíró mondta meg helyette. Pedig szerinte ezek az ország sorskérdései. Nos, erre írtam, hogy vicc, amit tartok.
-nem nevetgél SŐT NEM FÉL A MELÓTÓL..Nem az itt a ""buli Tudvalevő túlóra aki belefér erről szólt mindég!! Ő nem igyekszik O.V-nak Én ilyet nem tartok/tartottam számon ÖRÜLTEM,HA BEVETTEK.. maradjuk már a tényeknél..
2006 Öszödi beszéd az is mekkora elégedetlenséget szült...Most már többet ne járjatok az államkincstára meg mondta nyíltan Fletó..(GY.F.) De,hát most más a téma..:::)))
A Fidesz rendbeteszi az országot
link