A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A hivatalos statisztika szerint 440 ember halt meg Mo-n a kórházban szerzett fertőzések következtében csak az elmúlt évben, míg terrortámadásban 2015-től!!! alig több, mint 300-an :))
Tudomásul vettük, hogy neked ezek a módszerek tetszenek. Gondolom, a 2006-os rendőri fellépéseket is túl puhának gondolod, és ez az idézett példád oda is megállja a helyét.
Az igazságügyi tárca korábbi közlése szerint halálos találat ért a nyakán egy 16 éves palesztin fiút: Mohamed Jahjúhnak izraeli mesterlövészek oltották ki az életét. Később két palesztin kórházban halt bele sebesüléseibe. A gázaiak március vége óta tüntetnek az övezet izraeli blokádja ellen, és azt is követelik, hogy visszatérhessenek azokra a területekre, ahonnan felmenőiknek el kellett menekülniük a zsidó állam 1948-as megalakulásakor. " . Más országban nem állítanak elő......
van egy üzenetünk a tüntetőknek: ha szeretnének még sokkal betegebbek lenni (hiszen az orbánfóbia és -gyűlölet már önmagában is egy súlyos betegség), akkor menjenek csak bátran továbbra is minden este az utcára! , mert ilyenkor vannak a ködös idő miatt a legszmogosabb esték mint pl. tegnap is, amikor bőven egészségetelen volt a levegő minősége :-)
1. Nem ismerek statisztikát, hogy a lakosság hány százaléka volt elégedetlen.2. A stratégia --- mindent egy kézbe, ellensúlyok kinyírása --- megvalósulni látszik.3. " A nemzetközi helyzet fokozódik."4. Gazdasági válság a populizmust erôsíti. (majd)...szóval nem tudom.... csak azt, hogy egy klikk kezébe került az ország, a stabilitás érdekében kiegyeztek az alvilággal (olajosok a kormányban), és céljaik érdekében semmitôl sem riadnak vissza, mert már az életük függ a hatalom kézbentartásától.... (Tabajdon laktam 12 évig, és az ott élôk tudnak egyet-mást.)
A Fidesz rendbeteszi az országot
link