A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
csak beugrottam sarokba szorult trollokat nézegetni, eddig papírforma szerinti a műsor. fiúk, nem kell mellre szívni, ha már nagyon szűküla mozgástér, lehet moszkvában politikai menedékjogot kérni :))
ezzel nem mondtál semmit az atv-ben viszontbiztos hogy nem volt részeg Horn Gábor amikor azt mondta, NEM volt csalás az áprilisi választás - ezzel egyébként Bolgár György a Klubrádió emblematikus ellenzéki műsorvezetője is egyetért, hiszen a rádiója délutáni műsorában rendre akad 1-2 betelefonáló idióta a mai napig is aki az ellenzékre szsvazott, és a mai napig azt hiszi , csalás történt - Bolgár oylankro szépen elmygarázza nekik, hogy tévednek!
Horn Gábor volt itt a forrás, te ócskaság! őt csak idézte az említett média, ha nem hiszed el neki akkor a múűsor videóját visszanézheted az atv.-hu-n ismét leszerepeltél, ahogy szoktál. nem szégyelled?!
"Ezek a képviselők többségükben először vannak a köztévében. Nem hívták,
nem kérdezték őket soha, és most messze világlik, miért. Mert félnek
minden repedéstől, mindentől, ami megtörné az ostobaság mázát. Rég túl
vannak a megmagyarázhatón, és minden perccel mélyebben. A 2006-os tévéostrom idején Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője is az épületben rekedt. Ugyanis épp interjút készítettek vele. Ez a különbség.
Az is világos, mi hiányzott eddig: sajtótájékoztatókból nem lesz
ellenállás. Most rájuk figyel az ország, és csak az nem tudja, mi folyik
az MTV-ben, aki nézi. Ennél tökéletesebben nem lehet megmutatni, kik és
min dolgoznak ott. Hosszú idő után először lehet rájuk büszke, aki
vonakodva, taktikailag, befogott orral rájuk szavazott" Folyt.: Tóta W. Árpád1 órája ·
A Fidesz rendbeteszi az országot
link