A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Jaj,hát a SÍPOLÁS Provokáció kiütik a kezéből BIZONY ÖNGÓLT LŐTT VOLNA A Fidesz Ne is mondjam még mi követte volna. Pont elég lett volna ahhoz ORSZÁGGYŰLÉST FELFÜGGESZTJÜK Na ezt volt a cél... Ne mond már észre se veszed.. helló..::))
Én ma vidéken bementem a vizesboltba csőért. Az eladó kormányellenes tréfákkal szórakoztatott meg váltottunk pár szót a tüntetésekről. Közben érkezett egy szerelő szaki, lelkesen tette hozzá, hogy ma is lesz műsor. A végén abban maradtunk hogy ami történik reményt kelt. Ennyit a vidéki hangulatról. Magam se gondoltam volna.
Tetszik az ellenzek vergodese.Ha mar a valasztason szarra egtek,kell hergelni a tomeget.A Kiscsaj az Orbanos tablaval,nagyon idiota.Igazi luzerek a hoborgok.Tobb munka=tobb penz.Videken az emberek tuloraert rimankodnak.Nem mindenki pesti fizetesert melozik.Sokan szertetnenek tobbet melozni,nem pedig masodik allast vallalni.Legalabb kevesebb lesz a fekete munka.Lehet legalisan tobbet dolgozni.
Nektek nemzeti konzultáció, nekünk parasztvakítás. Nektek pénznyerőgép,
nekünk a hazánk. Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós. Nektek
Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton.Nektek elüldözött egyetem, nekünk
oktatás, tudás: a gyerekeink jelene, Magyarország jövője. A ti
világotok szolgákat akar, a miénk a közt kívánja szolgálni. Ti
szabadlábon vagytok, mi szabadok vagyunk.Nektek Quaestor-ügy, Pasa Park,
stadion, letelepedési kötvény, kaszinó, föld, trafik, helikopter,
magánrepülőgép, nekünk a szülőföldünk.Nektek kifizetőhely, nekünk egy
olyan ország, ahol a gyerekeink velünk élnek, s nem menekülnének el
előletek. Nektek nagy és gondoskodó állam, nekünk szabad emberek
okos, gondolkodó gyülekezete.Nektek a csalás, nekünk a család. Nektek a
saját láb, nekünk a tehetség. Nektek csókosoknak kiírt pályázat,
nekünk valódi verseny.Nektek a másként gondolkodó legyőzendő ellenség,
nekünk ellenfél, akit vitában kell meggyőzni.Nektek terrorveszély,
nekünk ti vagytok a terror és a veszély. Nektek európai szintű
egészségügy, nekünk hosszú várólisták, kórházi fertőzések, túlhajszolt
orvosok és ápolók. Nektek VIP-ellátás, mi nem meghalni akarunk a kórházban, hanem meggyógyulni. Nektek
a korrupció a kormányzás, nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem szabad
lopni.Nektek Felcsút, nekünk Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen: az
ország. Nektek a kisvasút, a mi gyerekeinknek a nagy utazás, mert ők nem
csupán Bicskéig mennek, vagy Lovasberényig, számukra Anglia,
Németország a végállomás.
Kubatov kivénhedt katonái itt agonizálnak. Csürhéznek. Valószínűleg nem látták tegnap a kukákba csupasz kézzel a szemetet visszalapátoló elfajzottakat.
Teljes az ámulat a NER-lovagok körében, szinte hápogás és levegőért kapkodás, hogy mi van itt, hogy szar került a propellerbe és a műáhitatba nagyon. Ja. Az élet nem habostorta Pelikán, ezen kívül olykor a fagyi visszanyal, illetve öntudatra ébrednek a gépek, a proletárok pedig pláne. És nincsenek nagyságos uraimék ahhoz szokva, nem úgy szocializálódtak Neriában, hogy erőből ne lehetne mindent elintézni, sőt az a tapasztalatuk is, hogy nekik fütyöl az a madár zavarok nélkül. Hát, nem, Pityu. Illetve autentikusabban: lófaszt, mama.
Azok még a kocsmákban alapoznak, 9 körül érkeznek a kossuthra. Séta az csak felvezetés, mutatja hogy békés a csoport. Aztán utána meg majd azt lehet mondani, hogy őket fújják gázzal. Holott ez addigra már nem igaz, mert ennek a walking dead csoportnak a 2/3 része a kossuthon már nincs ott, helyettük érkezik a dobálós keménymag.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link