Mindegy mit is mond az Erste.... A vártnál sza...b jelentésre, minimális az emelkedés. Kedves részvénytársak. Kár lenne itt bármiben is reménykedni. Itt évek óta a kisbefektetők tejjel/fehérje tartalmú termékkel való táplálása történik csak. Az döntött csak jól, aki hosszú távú befektetésként tekint erre a sz..kupacra. Én már túlettem magam rajta, majd a gyereknek jó lesz, ha másra nem egy hízott libára....
Erste kommentárTegnap piaczárást követően publikálta második negyedéves eredménykimutatását a Magyar Telekom, melyben az idei évre vonatkozó célkitűzéseket is részben megváltoztatta. Bár a társaság továbbra is nagyjából változatlan árbevétellel és 1-2%-kal növekvő EBITDA-val kalkulál, azonban beruházási programján változtatott. Eredetileg a tavalyi közel 90 milliárdos beruházási összeget tervezték tartani, most viszont úgy döntöttek, hogy a szélessávú, optikai hálózat gyorsabb fejlesztése érdekében 10%-kal megnövelik a beruházási volument. A felgyorsított beruházásoknak szemmel látható jelei voltak a második negyedévben is, hiszen a beruházások összértéke (a spektrum díjak nélkül kalkulálva) 27,1 milliárd forintra ugrott a tavalyi 19,5 milliárd forintról. Ez segíthet új ügyfeleket szerezni a cégnek, így hosszabb távon javíthatja a jövedelemtermelő képességet, ugyanakkor a készpénzáramlásra nézve negatív, így az eredeti terv itt is módosult. Az új előrejelzésében a tavalyi 65,1 milliárd forintos érték körüli szintre számítanak az eredetileg tervezett 5%-os növekedés helyett. A vártnál nagyobb beruházási volumenek és a készpénzáramlás növekedésének elmaradása az osztalékra is hatással lehet, melynek összege körül már eddig is nagy volt a bizonytalanság. Magára az eredményre visszatérve, az árbevétel 2,2%-kal csökkent év/év alapon az IT bevételek 22,0%-os visszaesése miatt, viszont a készülékértékesítés a vártnál kisebb mértékben csökkent. A várt költséghatékonyság működött, elsősorban a mintegy 1.200 fővel alacsonyabb alkalmazotti létszám miatt. Viszont az 5G tender miatt megugrott az amortizáció, így az adózott eredmény 10,5 milliárd forintra süllyedt, némileg elmaradva a konszenzustól és az Erste várakozásától is.
mondom még egyszer. ez a német cég is azt engedi meg magának a magyar tőzsdén amit itt lát. ezért a kisbüfik szopatása - (moderátornak megjegyzés) tejjel történő táplálása - is egyre nagyobb fokozatba kapcsol.
2008-ban döbbentem rá, hogy mennyire gusztustalan cég ez. Az utolsó kisbefektetői siker a szabálytalan közgyűlés törlése/megismételtetése volt...akkor legalább egy évig majréztak egy kicsit Lassan bejelentik majd a további osztalék csökkentést, hivatkozással a beruházásokra/covidra/csökkenő megrendelésekre és még bármi másra
annyit nem tudott büfögni ez a "marha", hogy ha a kitűzött célok véletlenül teljesülnének.. (véletlenül..!) mi "birka" kisbefektetők mégis mire számítsunk... ez a nyilatkozat kb egy "Borkais" féle jachton készülhetett két cumiztatás között. két -három luvnyával… ENNYI!
Mtelekom