Szóval, a helyzet az, hogy nincs időm, de azért gyorsan megpróbálok reagálni.
Amúgy nehéz mit írni DLPH arra, amit írtál, mert nem csak arról van szó, hogy "szubjektum" mert az normális lenne, hanem kevés benne a konkrétum. Írod, TA-val nem foglalkozol, hát fundát se nagyon találtam a soraidban. Még azt se említetted meg, hogy jelentésszezon van, ami azért hatással van általában az árakra (sok papírnak ezen a héten lesz a jelentése, de akinek jövő héten, ott is lesz már ezen a héten is hatás). Az őszinteségnek ez a foka, hogy "fogalmam sincs mi lesz vele" tiszteletre méltó, ám több mint furi egy "elemzésben" olyan gyakorisággal, ahogy lejjebb olvashattuk.
Nézzük a papírokat (amikről írtál):
OTP: Hosszan írtam róla az Oti topicban. 14-én jelent (ebből még nem sok derül ki, de idén érdemes lesz nagyobb figyelemmel olvasni az orosz, ukrán, szerb leányok teljesítményét). Egyetértek: mindegy mit csinál a héten. Én az Otit hosszú távon felfelé várom. Középtávon a Ft-ot, kamatot és általános piaci hangulatot rá az indikátor. Most ráadásul nem sokkal a csúcs alatt stabilizálódni látszik, ha itt bázsit épít, szépen kitörhet belőle, akár 1-2 héten belül is. (de azért a 10k áttörése nagyon nagyon odébb van).
MOL: Az olaj újra 60 felé közelít (58-59 körül jár). Hétfőn jelent, eredménye már Q3-ban döbbenetes volt (EPSQ1-3 3000 körül), ha az olaj és marginok is támogatják az árat, a jelentésig felfelé várom. Amúgy viszont hosszú ideig szüttyöghet ezen a szinten (hosszú távon részletesen írtam a MOL topicban).
EGIS: "funda nagyon szar lehet". Rég beáraztak mindent, szvsz jelentésig enyhe para (már a héten jelent, talán 9-én), utána viszont inkább fel (hacsak nem lesz ultra tragédia a jelentés).
RICSI: Furi, hogy a két gyogyósról ennyire ellentétes véleményed van. Én erre is tartom az EGIS-re írtakat. Mindkettőt segíti egy esetleg begyengülő Ft, az emelkedő olaj is (az oroszok miatt).
MTELEKOM: Osztalék nagyjából beárazva, de jó környezetben 1050-ig elmehet. Én erre semleges vagyok. Amúgy egyetértek, 950 körül venném egy rossz piaci hangulatban. Itt meg, ha osztalék miatt van, tartanám.
SYNERGON: Speki. A Cashline és a Pannonplast bevásárolt belőle, ők hajtották fel az árát is, viszont mezei speki nem tudhatja, mit akarnak vele, mikor és hogyan, ill. veszik-e tovább. Funda alapon egy nagy árbevétel tömeget produkáló cég, a legnagyobb magyar rendszerfejlesztő. Ezért felvásárlási célpont lehet (lásd MTelekom megvette a KFKI LNX-et tavaly). Nyilván ezért vásárolta be magát a Cashline meg a Pannonplast. Ezen az árszinten már picit kockázatosnak tartom.
RÁBA: Nagyon jól teljesített az utóbbi időben. A további sorsáról a jelentés ismeretében döntenék, addig tartanám.
ÉMÁSZ: Egyetértek, mindegy mit csinál a héten. Hosszú távon tartani. A jelentést azért jó lesz figyelni (enyhe volt az ősz, tél, bla-bla-bla), ez ad ugyanis támpontot arra, mekkora osztalék várható. Előfordulhat benne negatív meglepetés, így aki venni szeretne, szvsz várjon vele a jelentésig.
FOTEX: Azért több, mint merész dolog azt írni rá, hogy együtt mozog az Otival. A 2005/6-os év nagy spekipapírja egy ideje pihen. Az ingatlanértékelés meg csúszik (de elvileg akár 1-2 hónapon belül kijöhet). Én nem foglalkozom vele. De ha nagy momentummal megindul, lehet vele játszadozni, aki szereti ezt a műfajt.
PHYL: Per, aminek sose lesz vége. Viszont a 60 szemmel láthatóan megtartotta, ezek szerint működik a régen írt szövegem (bár amikor kijött a hír azt hittem picivel tovább megy le): 60-on venni, 80-on eladni.
FLAX: A cég sz@r, viszont van benne 800Ft/rv. cash, így 650 alatt nincs túl nagy risk benne lefelé. Hosszútávon viszont felejteném (nagyon sok a beragadt). Két érdekesség: közgyűlés (12-én), ill. jelentés utána. Közgyűlés a stratégiáról dönt (pl. mihez kezd a pénzzel), jelentésből meg kiderül, mi maradt a pénzből.
GSPARK: Ez lesz az első jelentése. Árazási szempontból ezért ez figyelendő.
Csepellel, Gardéniával nem foglalkozom. (az ultra speki kategóriában a Konzumban sokkal inkább vélek valami értéket is felfedezni: 400Ft saját tőke + az áruház, ha már ultraspeki kategóriáról van szó).
+ bónusz. FHB. Az FHB topicban részletesen írtam róla. Így ide csak ennyi: nagyon kockázatos, én 2100 körül inkább kiszállnék.

Lelkisegély
De pozíció felvételére vagy zárására ne bíztassunk senkit. Én nem fogom tenni.