A darwinizmus szteroidokon show megy, a bp és a szuper majorok maradnak....amikor az olajàr rendeződik a bp az úristent is szétfogja repeszteni , a fiókból majd előveszik a pappert , hogy ők mindig erre vàrtak stb stb . Most műanyagipar és a hidrogén a zöld jövő )
A múlt héten jelentette be több vezető olajcég is, hogy több száz milliárd eurót invesztálnak abba, hogy növeljék az olaj műanyagipari keresletét, hogy ezzel kompenzálják az elektromobilitás és a megújuló energiaforrásokra való áttérés miatti kiesést. A műanyagipar csúcsát 2027-re datálják. A Carbon Tracker (CT) nevű, klímavédelemmel és annak pénzügyi oldalával foglalkozó agytröszt frissen megjelent tanulmánya azonban ennek ellentmond: a fő állításuk, hogy az olajipar várakozásaival ellentétben nem lesz akkora kereslet a műanyagra az elkövetkezendő években, hogy az fenntartsa, vagy növelje az olaj iránti keresletet. Kitértek arra is, hogy a BP és az IEA olajcégek is a petrokémiában látják az olajipar „megmentőjét” és 45-95 százalékban a műanyagra alapoznának. A tanulmány egyik érdekessége, hogy míg több számítás is azt valószínűsítette, hogy a koronavírus-járvány miatt nő majd a műanyag iránti kereslet, a CT számításai szerint 4 százalékkal visszaeshet idén. Ez pedig a döntéshozóknak is nagyobb teret ad: Európa- és Kína-szerte egyre több szabályozás lát napvilágot, mind a termékek megtervezésére, mind a műanyagok helyettesítésére és az újrahasznosításra vonatkozólag.
Olaj egyre rossuabbul néz ki, WTI 40$ alatt, ilyen utoljára júliusban fordult elő, de akkor is 40$ felett volt jellemzően, és emelkedő trendben volt. Most azonban esik, napok óta, közel 44$-os szintekről. Ez már több mint - 10%. Felfelé, kb. 2 hónap alatt hozta össze nagynehezen, amit most néhány nap alatt semmivé vált. Nekem ez nagyon nem tetszik.
Kiváncsi lennék, mire adta valaki a mínuszt! Ha nem hiszi, cáfoljon meg. Én azért írtam ezt, mert úgy látom, többen nincsenek igazán képben a MOLlal. Csak annyit tudnak, hogy ők shortolják és minden pozitív megjegyzést utálnak. Hát ... ez nem sok.
A MOL hivatalos közleménye szerint:"A Tiszaújvárosban megvalósuló, 1,2 milliárd eurós fejlesztés a MOL-csoport történetének legnagyobb organikus beruházása, amely a piacon jelenleg elérhető egyik legfejlettebb, legbiztonságosabb és környezetkímélő technológiát alkalmazza majd a széleskörűen használható termék előállításához." Nem tudom ki hogy gondolja, de az 1,2Mrd EUR mocskos sok pénz ahhoz, hogy lutri legyen. Ezt én egy nagyon is jó iránynak látom az olajipari kitettség mellett-helyett
A műanyag, bármennyire is szarul hahgzik, sokáig itt lesz velünk. A poliol igenis nagy dobás a MOL-tól és ha elindul a gyártás, nagyon nagy piaca lesz. Többek között az összes autóben lévő műanyagnak az egyik alkotóeleme a poliol. Autó akkor is lesz, ha hibridről, vagy elektromosról beszélünk. Előbb-utóbb el fog indulni az autóipar is. Szóval én nem értékelném alul a poliol ljelentőségét. Hozzáteszem gyorsan, hogy alkatilag idealista és optimista ember vagyok, mindenben a lehetőséget és a jót látom :D
kapom a híreket multiban dolgozó ismiktől... van ahol már most visszatolják őket 100% home office-ba.... meg se várják hogy még szarabbul nézzen ki a betegségstatisztika.... 1-2 hét és újra minden irodai dolgozó home office-ban lesz... molnak ez megint fincsi lesz. bocs hogy pesszimista vagyok, de ezt most inkább realizmusnak nevezném. mindezt úgy hogy longban vagyok érdekelt most én is.
Majd elfelejtettem. Én 2000-től 1800-ig fordulatot vártam. Sokak ellenében, mert a réstöltést várta a többség. Én sok jelentőséget nem adok ennek, de ha már lejött ide az árf., 4 Ft-os rést itt fog hagyni? Másrészről, fentről lefelé, sorra kiszedték a longcertiket, TL38 vajon megmarad? Nincs olyan messze a kiütés, lehet ez most megint egy longos beültetés, lefelé jövet volt már néhány. Én egyébként korábban leírtam azon vélenényemet, hogy nem örülnék, ha lejönne az árf. az alsó résig, inkább töltse be a felsőt! Miért? Mert az, hogy visszajött ezekre a szintekre, semmi jót nem jelent középtávon. 1900-tól 2500-ig szépen lehetett volna keresni. Az, hogy lesz most az alja, az még mindig kérdés, és el is oldalazhat ezeken a szinteken hosszabb ideig. Jobban örültem volna egy magasabb szintről történő fordulatnak, de ez már mindegy. Ez van, ezt kell szeretni. Egykönnyen én azonban nem teszek fel további tőkét, amíg nem látok érdemi változást a rv. tőzsdei megitélésében.
jaja, felpattanhat 1800 felé, talán 2000 is, de az olajárra hivatkozva én afölé nem várnám mostanában. soha nem mondd hogy soha (ezt magamnak is mondogatom) de, az olaj 2008 óta hanyatlóban van. csökkenő csatorna, meg lehet nézni... láttuk hogy hat ez a molra és a finomítói árrésekre. úgy tűnik egyelőre nem az jön be hogy földünk kevés maradék olaja majd egyre többet ér. legalábbis 2008 óta valami nem kóser az olajjal, amire a covid rátett nyilván. értem hogy nem ez a fő profilja a MOL-nak, van még a nagyon beharangozott műanyagipari valamije, ami a műanyag ténye miatt nekem azért kérdéses... DE! lényeg a lényeg, nagyon azzal volt védve a MOL mindig hogy nem csak üzemanyagról szól: DE! legalábbis a fejekben mindenképp! vagy mégis nagy hatással van rá az üzemanyaggal kapcsolatos értékesítése. és vissza kanyarodtunk a hanyatló olajárra... ha valaki lát az olaj árában robbanásszerű felfelé ívet, az leírhatná, és azt is hogy mi alapján feltételezi (most nyilván 5-15 éves távról beszélünk). csak kíváncsiságból! valahogy nincs előttem, az amit fentebb írtam. legalábbis az elmúlt 12 év olajára nem azt tükrözi hogy felfelé tartana. ezt most tényleg így a jövőbetekintő kíváncsiságom volna! aki akarja kommentelje ezt a távoli jövőt.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.