A torna legnagyobb esélyese a magyar együttes volt, akik a vb-t megelőző években látványos támadójátékkal nyűgözte le a világot. A magyarok igazolták is a hozzájuk fűzött reményeket, és két sima győzelemmel kezdtek a csoportban. NSZK ellen 8:3, Dél-Korea ellen 9:0-ra nyertek.
A negyeddöntőben minden idők leggólgazdagabb mérkőzését vívta egymással Ausztria és Svájc csapata, amelyen végül Ausztria diadalmaskodott 7:5-re. A magyarok a kieséses szakaszban is folytatták a győzelmi sorozatukat, a negyeddöntőben 4:2-re múlták felül az akkor is erős brazil válogatottat. Az elődöntőben a magyar csapat az addig veretlen címvédővel, Uruguay-jal találkozott, ahol végül óriási csatában, hosszabbítás után 4:2 arányban a magyarok bizonyultak jobbnak. A másik ágon az időközben formába lendülő NSZK Ausztria gárdáját győzte le meglepően simán, 6:1-re. Így a döntőbe a küzdelmeket azonos csoportban kezdő Magyarország és az NSZK jutott.
Az 1954-es vb döntőjének felállása
A németeknek ajándékozott zászló
A döntő drámai csatát hozott. Alig 10 perc alatt, a magyar csapat 2:0-s vezetésre tett szert, és minden jel arra mutatott, hogy ismét nagyarányú győzelmet láthat a közönség. Azonban a németek hamar tudtak válaszolni, sőt egyenlíteni is. Ezután kiegyenlítetté vált a mérkőzés, amelyet végül a németek nyertek meg egy, a mérkőzés vége előtt hat perccel szerzett góllal. Az utolsó percben a magyar válogatott csapatkapitánya, Puskás Ferenc megszerezte az egyenlítő találatot, de az angol játékvezető les miatt nem adta meg. A magyarok így első vereségüket könyvelhették el 1950 után, ezzel elvesztették a biztosnak hitt világbajnoki címet. A magyarok veresége az '54-es berni döntőben máig rejtély. Az angol játékvezető nem adott meg egy szabályosnak vélt magyar gólt, nem ítélt meg egy jogosnak vélt tizenegyest, a szerencse sem állt a magyarok mellé, hiszen kétszer is a kapufát találták el a mieink. Aztán az esős idő, a sáros, nehéz talaj, a sorozatmérkőzések lelki és fizikai terhe is a magyarok ellen volt. Tehát, minden bajok okozója a játékvezetői
Itt a lényeg abban van amit te írtál! Esett az eső, magyarok csúszkáltak össze-vissza, de németeknek stoplis cipővel rendelkeztek! Azonban az előmérközéseken sz@rrá vertük őket. De egy Adidas stoplis cipővel, esőben füves pályán, azért nehéz felvenni a versenyt!
Kèrdès: lètezik h itt van a nyakunkon a 7.5 millio rv ès nincs forgalom.Na ilyenkor ezt nem hiszem el. De a 130k forgalom is gyenge ebben a szituban sz.tem
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.