Egyszer volt holnemvolt, volt egyszer egy ország, ahol két király felváltva igazgatta a népet.
Sokban különböztek egymástól, ám egyben hasonlítottak: amikor megjelentek a nép előtt, mindkét királyon a mesebeli Szabó által varrt új ruha volt a láthatatlan cérnából. A királyok tudták ugyan, hogy a láthatatlan cérnából készült ruha pőrén hagyja testüket, mivel azonban képesek voltak arra, hogy kisugárzásukkal kábítsák a népet, ez nem zavarta őket. A nép pedig az istenadta nép mindkét királyt felváltva éljenezte ilyenkor, hiszen a királyok okosak voltak és sokat ígértek a népnek.
Egyszer azonban az egyik király belefáradt abba, hogy alakoskodjon a nép előtt, ezért kiállt és bevallotta, hogy rajta bizony nincs ruha.
A nép pedig az istenadta nép mélységesen felháborodott és a király elzavarását indítványozta. Az elzavarást követelők élére természetesen a másik király állt, aki nagyon félt attól, hogy a nép, az istenadta nép észreveszi az ő mesztelenségét is. Ám a másik király azonnal gondoskodott arról, hogy e mesztelenséget újabb ígéretekkel eltakarja.
itt van ez kell nektek? ha nem lesz reform akkor konyec filma akkor megy igazan majd a meneküles innen....a fitch ma mar jelzett....akkor bedölnek majd a hitelek 300 feletti eur/huf mellett.....jo szorakozast. en eladtam mar tegnap 272,4-en a huf call-opciom....remelem olcsobban visszavehetem majd...ahogy a dolgok alakulnak...sok dilettans lezengö....az ellenzek sem tud mast csak kihajtani a reszek 80IQ.s embereket ennyi. ez vagymuk.....szomoru. nem am prezentalnanak egy alternativ javaslatot...nem szerintük megy megszoritas nelkül is....HOL ELNEK EZEK??? MIERT HAZUDNAK ÖK IS AZ EMBEREKNEK???? Elmehetnek a sunyiba OV a banyaival meg a verölegenyeivel az utcarol....ez a magyar ellenzek.....Szennylada... .
Re: az emberek ostobákok Elözmény válasz erre 09.18
Nem tudom már hol hallottam, de aki nem hiszi járjon utána.
2001-ben valami külföldi szakértő (vagy valami hasonló tekintély, lehet, hogy többen is voltak) úgy ítélte meg a magyar államháztartást, hogy az alkalmas a 2007-es euró bevezetésre. Teljesen mindegy, hogy ez kinek az érdeme a három kormány közül, nem mondom, hogy Orbáné, vagy a Bokrosé, vagy akárkié. És nem kell a részleteken lovagolni, pl. autópálya, mezőgazdaság, stb. Nézdd meg ezt az egy adatot, és nézd meg, hogy ma milyen dátumról beszélnek!!!
MSZP tavaszi jelmondata: Megcsináltuk!
Ha ezt meg lehet tenni ma Magyarországon, amit a kormány megtesz, miért nem engedjük szabadon a börtönbe zárt rabokat?
fairnando
Köszi a linket. Azokért is felelőséggel tartozunk aki inkább a soho-ban fognak inni a Gyurcira! Jóval több vendégmunkás nem ért egyet a tüntetéssel, hiszen távol marad.
Nekem is szoltak párhete, hogy valakinek a valakie látta a kútvölgyiben a labornál. Elősször biztos voltam benne, hogy a Puskást látogathatta meg De nem. Nézzétek csak meg jobban a tekintetét. Szenved.
Az MDF elnöke szerint ebben a helyzetben felelőtlen és érthetetlen Orbán Viktor magatartása, aki továbbra is arra biztatja az embereket, hogy "ne húzódjanak meg a házaikban", maradjanak az utcákon.
"Ezzel a Fidesz elnöke nemcsak a magyar jobboldal jövőjét, hanem a magyar parlamentarizmust is veszélyezteti" - vélekedett. ---------
Orbán súlyos beteg, nincs mit vesztenie. A családját mint a nagy hős leszármazotjait segítik majd a csotányok.
hadjuk Konkit magára, had találjanak rá az elvtársai - beszélgessen azokkal. Gondolom azért nyitotta ezt az új topikot mert a másikban már nem tudott az észérvekre mit reagálni.
Abaj a mesével, hogy nem állt ki és nem vallotta be:) hanem valaki leleplezte. :) Nagy különbség. Mindegy nem is ez a lényeg, meg szerintem sok embert nez ez gerjesztett fel hanem ahogy az egészet lekezelte mind GY.F és a kormány. Elég cinikus, pökhendi(OV stílusban) kezeleték le ezt és szerintem inkább ez idegesítette az embereket nem is az, hogy hazudott. Ez persze csak az én személyes véleményem.
Ki hazudik?
Sokban különböztek egymástól, ám egyben hasonlítottak: amikor megjelentek a nép előtt, mindkét királyon a mesebeli Szabó által varrt új ruha volt a láthatatlan cérnából. A királyok tudták ugyan, hogy a láthatatlan cérnából készült ruha pőrén hagyja testüket, mivel azonban képesek voltak arra, hogy kisugárzásukkal kábítsák a népet, ez nem zavarta őket. A nép pedig az istenadta nép mindkét királyt felváltva éljenezte ilyenkor, hiszen a királyok okosak voltak és sokat ígértek a népnek.
Egyszer azonban az egyik király belefáradt abba, hogy alakoskodjon a nép előtt, ezért kiállt és bevallotta, hogy rajta bizony nincs ruha.
A nép pedig az istenadta nép mélységesen felháborodott és a király elzavarását indítványozta. Az elzavarást követelők élére természetesen a másik király állt, aki nagyon félt attól, hogy a nép, az istenadta nép észreveszi az ő mesztelenségét is. Ám a másik király azonnal gondoskodott arról, hogy e mesztelenséget újabb ígéretekkel eltakarja.
A mesének sajnos még nincs vége.