Életemben nem shortoltam. Ma megpróbáltam, de a jóváhagyásnál kiírt egy üzenetet, miszerint: a rendelkezésükre álló adataim alapján megbízás nem nekem nem megfelelő, de ha mégis akarom, akkor befogadják. Mivel nem tudom, hogy mi a háttere a figyelmeztetésnek (erre vonatkozó infót nem találtam), inkább visszavontam a megbízást (13900).
Az is lehet, sőt ott a fej-váll is. Ezt rövidre vettem, ha rossz irányba megy, akkor már repül is, a nagy adagot meg már az elmúlt napokban lefeleztem (mondjuk jóval több mint a felét eladtam, csak volt visszavételem is lejjebb), a nyerő már zsebben, a maradék pakk, meg kb. nullában van itt.
Még két szokatlan nézőpont. Csak a napi maximumok https://invst.ly/optyd illetve a napi minimumok https://invst.ly/opu53 és a belőlük kiolvasható mozgás feltételezés, figyelendő szintek. Ez a két ábra sacc a következő hét végéig szavatos.
Ja. Hullámhelyzet valóban szétragozva. Vagy 'b' jött föl és jön a 'c', vagy egy magasabb rendű 5/2-ben vagyunk a tegnapi lejövetellel. Elliott baromi jó rendszert talált ki. Míg ki nem alakul a következő fordulópont, bármelyik lehet. És ezek a fordulópontok ilyen időszakokban egyre gyakrabban, és egyre kisebb elmozdulásokkal követik egymást, fenntartva mindkét irány lehetőségét. . Ilyenkor fellejtős a hullámelmélet. Vájt ellisták ugyan még ebben a suvnyásban is el tudnak igazodni, de ez nagyon nehéz feladat. Mást kell nézni. Tegnap feltettem a havi és a hetes chartot, amiből azt szaszeroltam ki ugye, hogy nagy emelkedés a következő néhány hétben nem várható. Szakadás sem. Sávozás. Az igen. Már csak a sáv teteje és alja a kérdés. Én olyan 14 2-300 és 13 6-800 közé tenném ezeket. Ebbe persze beleférne egy 13 200, vagy az alá való benézés is. . Fogadni továbbra sem fogadok rá, bár tegnap - ígéretemhez híven - vettem két pakk short certit, Vártam még fentebb is. Az egyiket viszont el is adtam. A másikkal várok a jövő hét közepéig, hacsak ki nem üti a stop. .Itt van egy szokatlan ábra. Szokatlan, mert csak a Boli szalagokat ritkán szoktuk elemezni. Igazi manipulatív ábrák. :) Ki mit csinálna azokkal a boli szalagokkal? Ki hogyan rajzolná meg a következő boli krumplit? Mert az árfolyam azok szerint fog mozogni ... https://invst.ly/opt5l Én mindenképpen arra számítok, hogy a Boli beszűkül és hát nagyon kérdéses, hogy a következő krumpli felfele fog kialakulni. Inkább lefele rajzolnám.
Már szétragoztuk a hullám helyzetet, de most erősödik a 1076558 alatt vázolt 660 alatti 4. hullámvég, ami szerintem sem lesz mély. 13540-en és 320-on van erős támasz.
Törölt felhasználó2019. 11. 19. 18:44
#1076581
Dax, sp nullában, nasdax plusz 0,3 dow ugyanannyi mínusz, igazából nem történt semmi. Napos rsi még 50 felett, nálam már óráson is short, de a megerősítő a határon billeg, így nem egyértelmű. Továbbra is kérdéses, hogy vége van-e a negyedik hullámnak vagy sem, ha nem akkor is jó esély van rá, hogy nem lesz olyan nagyon mély, mivel ha ez a 4. C hulláma, akkor csak kb. 100 forinttal indult lejjebbről mint az előző, így lehet, hogy az alja is csak annyival lesz lejjebb. Sem óráson sem naposon nem túlvett már, szerintem kétesélyes (mondjuk kár, hogy csak 40 %-ot adtam el, amikor kint lefordultak fél négykor rá kellett volna még dobni, most már mindegy). Továbbra is abból indulok ki, hogy q3-ig hozta a tavalyi teljes éves eredményt, így nem indokolt egy nagy esés. Ha a badwillt kiveszem, még akkor is 13300 felett kéne maradnia, meglátjuk.
OTP részvényesek ide!