Ezt sosem tudhatod biztosra, az Exites hírre hány kisbüfi számított, derült égből.
Ennél a cégnél mindig az van amire sosem számítasz. Talán ezért lehet nehezen keresni rajta.
S közben névérték emelés.
Nem hiszem, hogy van olyan hír a tarsolyukban, ami miatt valami többnapos elképesztő rally lehetne.
Talán a mobiltender megnyerése lehetne, amin majd indulnak, ha majd egyszer végre kiírják.
Valami biztos hogy lesz, sok időpont esik megint egybe március elejére:
- Közgyűlés
- Q4 vagy éves jelentés
- márciusi határidők
Kiszállónak tökéletes.
phyt a névértékváltoztatás előtt új áron 112-120-on tartották
2 hétre leállították a kereskedést a technikai lebonyolításra hivatkozva
ekkor ment a feléneklés, mindenféle elméleteket nyomattak, ami lényege, hogy a phy az égbe megy, egyből a 15%-os limit fölé kerül, de sokan súlykolták a min144-et is, ami a rallis bennfentes kiszállási átlagára körül volt
1 felsőlimites nap után következő nap a felsőlimitől beindult a tömés, annak a napnak a forgalmát azóta sem tudta meghaladni és 4 heten belül ott volt az árfolyam, mint névértékváltoztatás előtt
A 111-es emelés óta nyomják, akkor jött ki először talán az, hogy angolra is lefordítják a feltételeket a külföldi érdeklődők kedvéért.
Lehet, hogy én látom rosszul, de én nem vagyok optimista emiatt a névérték emelés húzás miatt. Eddig lehetett sejteni, hogy 50 alá nem megy be. Most 500-nál nem lesz megálló, mehet akár sokkal lejjebb, lásd Phyl.
Azt kell írnom (és ezt korábban leírtam már, utánakereshettek), hogy ha a cég komoly, blue chip szerű!! (attól még kva messze van) irányt és formát akar mutatni, akkor a névértékemelés a helyes út. Ha egy tartalom és háttérnélküli wcpapírról lenne szó, akkor igen, ez a mutyi nagyszerű példája. DE!! Ahogy írtam korábban, itt van mögöttes érték, munka és egy potenciálisan jó cég, ami a tőzsdén úgy tud előrelépni, ha ezt meglépi. Én erre a hírre december óta vártam és számítottam. Úgy gondolom, hogy emellett a háttérben a tulajdoni hányadok jelentős átcsoportosulása is megtörtént, amiről persze még nem kaptunk semmilyen infót, hála a csodás tájékoztatásnak. Véleményem szerint itt valami a normalizálódás irányába indult, remélem a cég ki akar lépni a forintozós mutyipapírok világából és ha nem is RFV (az egy nagyon szép story) hanem Pannergy, Csepel, Fotex stb. irányba indul el. Az hogy lesz e meghúzás most, azt nem tudom.. Ha a dolgok a saját elgondolásom szerint történnek, akkor az lesz mint a pannynál, adnak egy 20-30 % felt aztán vissza 10% plusszra és onnan felfele sávban mozog. Ennek örülnék. Persze lehet egy duplázás is benne, de megjegyzem, annak is van még esélye sajnos, hogy 70 ig le. Én ebben kevésbé hiszek, de a korrektség megkívánja hogy ez erős zuhanás forgatókönyv is meg legyen említve.. Sajnos benne van..
Econet topik