Vagy fordul és 17 Ft felé, FF is azt írta, hogy innen akár már fordulhatna is. (de nyilván van egy lefelé vezető scenario is, reméljük, hogy nem az lesz)
Korrekt! A fő probléma a korábbiakhoz képest, az időnkénti merítések teljes elmaradása. Ez tartotta ezzel a minimális eladói nyomással szemben a 18 körüli szintet. Szinte üres vételi oldallal merítések nélkül adott az irány jelenleg amit jeleztél.
A rajzszakkör most arról szól, hogy kielemezzük az idei mozgást. Ahogy mondtam már régebben, túl hosszú ez a zászló és előbb utóbb orra bukik. Megtörtént. Az év első hetében már eldőlt az irány és lefelé lépett ki a szűkületből! Az esélyt megadtam neki felfelé is, mert feltettem neki, hogy hova mehet, de nem élt vele! Így létrejött a hosszú csökkenő csatiban egy meredekeb rövid csökkenő csatorna! Kis kék madár támasz szintjét 61.8%/17.80, három hétig "recsegve" tesztelte, majd nyekk! A kis kék madár kiütve és a "120% meg egy kicsi" megvolt! Aki régóta figyeli az elemzéseim, azt tudja, hogy a 120% + kicsi, az "mindig játszik". Főleg likvidebb részvényeknél, de itt is ugyan úgy bejelölöm. A gyakorlat és tapasztalat szerint, ez az átlagos fordulási pont. Persze gari nincs, csak érdemes figyelni rá! Nap végére visszahúzva a pingvin fölé. "Vagyis pingi kint a vízből, tehát a beragadt befektetők fellélegezhetnek! " Jó, ehhez azért kell pár nap, hogy kiderüljön...
A charton az látszik, hogy ez egy leszúrás volt! A rajzon vannak kommentek, ezeket ment közben szoktam odaírni, hogy mi várható és miért! Leírtam, hogy az épdu, leszúrásokkal szokott fordulni! Szépen vissza kell nézni az utolsó, alsó gyertyákat a hullámok fordulásánál és meglátni! Erre jó a rajzszakkör. :)) Nem tudom, h holnap milesz, csak azt, hogy elérte a rövid csati alját, túladott, célár teljesítve 120% és a leszúrás is megvolt! Pattanásra érett a közelben... hmm Ja és még a hosszabb trend céljának, alsó pingi, itt van a 61.8%/16.31-s támasza is! (persze sávosan, nem vonalra nézzük) Ez is egy pattanást, megállót eredményezhet a ta szerint (nincsenek véletlenek, de ilyenkor szoktak jönni a hírek is😫😫) Ez a technikai része.
Zárójeles, apróbetűs rész: (Hogy az egész geo őrület egy lufi lesz, vagy nem, ezt a ta nem tudja jelenleg! Itt pattanhat, de a célsáv 161.8%ig tart ~13, és időnként ki is használja az árfolyam. Ott meg már a következő cél kezdődik. (Elvileg ehhez túladott) Ezt egy felpattanás, vagy konszolidáció után is megnézheti, amennyiben nem lesz trendforduló közben. )
Mi az hogy ennél a részvénynél? Gondolom azt akarod mondani, hogy nem lehet elemezni egy ilyen részvényt! :)) Mindent ki lehet elemzeni egy szinten, szintig, még egy hőmérséklet garafikont is! Ez technikai elemzés, vagyis a charton lévő mozgást elmezi, amit a részvény kereskedési ritmusa hoz létre, részben fundamentumok alapján! Erre megvannak a módszerek, képletek, amivel előre lehet kalkulálni a folytatást, egy darabig..
Aki akkor "fikázza", amikor pont arra hívom fel a figyelmet, hogy ez olyan szakasz már, ahol fordulhat, pattanhat, ott egyértelmű, hogy vagy a személyem a probléma neki, vagy nem ért hozzá.. Lehet vacsi után ide is feldobom a chartokat. Legalább holnapig lehet egy kis remény..📈
ÉPDUFERR Nyrt.
https://bet.hu/site/newkib/hu/2021.12./BET_Xtend_Piaci_hatarozat_128642995