Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
"Adam Vojtech, aki három évig irányította a tárcát, hétfő reggeli
sajtótájékoztatóján bejelentette: lemondólevelét már át is adta Andrej
Babis kormányfőnek. Döntését azzal indokolta, hogy távozásával szeretne
teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem "új
megoldásainak"."
Azt, hogy az antigén tesztek ablakperiódusán túl csökkenővé vált a járvány dinamikája, onnan tudjuk, hogy a tesztelést követően, a már megváltozott környezetben heteken át konzisztensen alacsonyabb adatokat mértek. Ha november 7-hez képest alacsonyabb számok jöttek november 8-án, 15-én, 21-én stb akkor ténylegesen csökkenő dinamikát mutatott a járvány. Csak éppen nem október 30-i abszolút csúcsról, mert a tényleges csúcs nem ekkor volt, hanem néhány nappal később. A pontos dátumot nem tudjuk, mert a közösségi tesztelés olyan mértékű beavatkozás volt, ami miatt az október 31 előtti adatok mintavételezéssel nem összehasonlíthatóak az október 31 utániakkal. Ez nem jelenti azt, hogy a tesztelést követően ne lehetne az ismét konzisztens adatokon valós járványdinamikát mérni.
Valóban hoztak hibás döntéseket. Ilyen helyzetben egy "erőskezű" vezetés jobb eredményt ért volna el. Gyurcsány azért nyakoncsapott volna néhány parádést a Hősök terén.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live