Pintér Sándor belügyminisztert Varju László DK-s képviselő
interpellálta, helyette adott választ Kontrát Károly. Interpellációjában
Varju felsorolta mindazt, ami a Borkai-féle szexvideón túlmutat:
Audi-földek: A győri önkormányzattal már
korábban szerződéses viszonyban álló Rákosfalvy Zoltán ügyvéd a győri
Audi gyár szomszédságában fekvő 21 hektár szántót vásárolt
magánszemélyektől. A területet ezután a Borkai vezette győri
önkormányzat ipari területté minősítette át, Rákosfalvy pedig egy
offshore cég mögé rejtőzve eladta a terjeszkedni kívánó Audinak. A
tranzakció eredményeként legalább ötmilliárd forint nyereségre tett
szert, ami így nem a város kasszájába folyt be.
Rákosfalvy az országban kiadható 11
kaszinó-koncesszió közül hármat: a győrit, a pécsit és a miskolcit
szerezte meg. Varju szerint gyaníthatóan ehhez is igénybe kellett vennie
Borkai kormányzati körökben élvezett befolyását.
Rákosfalvy egyik cége egyetlen forint
bevételt sem termel, de a cég ügyvezetőjeként foglalkoztatja Borkai fiát
havi egymillió forintért.
A 2017-ben Győrött megrendezett az Európai
Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetésre kiírt pályázatot a három cég
konzorciumaként működő Diákolimpia 2017 Kft. nyerte meg, holott
ajánlata, 896 millió forint csaknem négyszerese volt a másik pályázó
érvénytelennek nyilvánított, 229 milliós ajánlatának. A konzorcium egyik
tagja az ismert győri vendéglős, Szabó Ervin Pálffy 2003 nevű cége
volt.
Szabó Ervin egy jól menő vendéglőt adott el
Borkai lányának, amelyet minden jel szerint továbbra is ő üzemeltet, ám a
haszon értelemszerűen Borkai Petráé.
A luxusjachton vendégeskedő örömlányok közül kettő vállalkozása 3 millió forintos uniós támogatásban részesült.
Törölt felhasználó2019. 10. 22. 09:01
Előzmény:
törölt hozzászólás
#157
Még mindig nem válaszoltál szerinted összejátszik a fidesz a drog maffiával? Habony brigád😂
Polt megerősítette, hogy folyik nyomozás a Borkait érintő ügyekben Nyomozás folyik a Borkai Zsolt fideszes győri polgármestert és
üzlettársait érintő ügyekben, legalábbis ez derült ki az országgyűlésben
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának
válaszából. Kontrát Károly Varju kérdésére azt mondta: Magyarországon senki nem
áll a törvények felett, senkit nem illet meg (politikai) védelem, minden
rendőrnek törvényi kötelezettsége az elfogulatlan intézkedés. Kontrát
azt mondta:
Az ügyekkel összefüggésben nyomozás van
folyamatban, minden körülményt vizsgálnak, amelyeknek a tényállás
megállapítása szempontjából a cselekmény megítélése kapcsán jelentősége
lehet.
Kontrát azt mondta: 1990 óta tartják magukat ahhoz, hogy folyamatban lévő ügyek részleteiről nem nyilatkoznak.
Hozzátette még: a helyi önkormányzatoknál
hangsúlyosan jelenik meg meg az önállóság fogalma. Az önkormányzat
önállóan mérlegelhet és dönthet bizonyos ügyekben, amelyek felett a
Belügyminisztérium nem rendelkezhet.
A Borkai Zsolt, győri polgármestert érintő ügyekben több feljelentés is született. A Jobbik
a magyar és a horvát hatóságokhoz fordult szexuális kényszerítés,
hivatali visszaélés, valamint kábítószer birtoklásának gyanúja miatt. A Párbeszéd
is feljelentést tett a horvát és a magyar hatóságoknál, köztük a
Győr-Moson-Sopron megyei főügyészségen, miután felmerül a gyanú, hogy a
győri polgármester környezetéhez tartozó emberek törvénytelen pénzügyi
ügyleteket hajtottak végre. Nem kínos a fidesznek ilyen bukdácsoló politikussal együtt dolgozni?
A Parlamentben el akarta lopni Hadházy tábláját? Már az ellenzéktől is lop?
Törölt felhasználó2019. 10. 22. 08:48
Előzmény:
törölt hozzászólás
#149
Mivel nagyon trollszerűnek tűnsz, nesze egy trollos válasz: Te véleményed szerint nyakig benne van a fidesz a drog maffiában? Te is úgy gondod, hogy ezért viselkedik így Borkai?
Orbán a Borkai-videóról: Beteg dolognak tartom „Beteg dolognak tartom, hogy ha valaki saját maga készít, vagy a
jelenlévőkkel készíttet felvételt a saját maga szexuális életéről. Az
egy beteg dolog.” Ezután azt mondta, mindenkinek azt a döntést kell meghoznia, ami rá
tartozik. Így a Fidesz meghozta: „Világossá tettük, hogy útjaink
elválnak”. Győr is meghozta a maga döntését. Az olimpikonoknak pedig
szintén meg kell, vagy lehet hozni, de ehhez azt kérte a képviselőtől,
forduljon a Magyar Olimpiai Bizottsághoz. A Fidesz a közgyűlésben együtt fog működni a polgármesterrel. Nem kínos? Hazudott Orbán? Az ország min. elnöke?
Hát ja... együtt teszitek tönkre az országot! Szex, drog.... ez az ő dolguk, bizonyos országokban a könnyű drogok legálisak is... viszont a hatalommal való visszaélés, korrupció, sikkasztás továbbra se járja!
“és mennyi korrupciós ítélet született Magyarországon??????” . 9 éve Fidesz 2/3 van, minden intézmény, hatóság Fideszesítve lett, többek között a főügyész is Fideszes. A fentit tehát Orbánékon kérd számon.
Uborkai takaródj!