Még csak most, közel egy hónappal a tőzsdérelépés után? Nem hinném... Ez meglépték volna már akkor, ha szükséges. Ez egy hirtelen lépés volt, ezért is nincs még meg az utód, és ez baj.
Már ő megkapta, ami járt neki, innen az AW fogja már csak növelni a közkezet. Valszeg 60%-ot megtart, eddig 75%-ra sem ment le, tehát az elmúlt 2 hét közel 40%-os esése alatt nem sikerült 5%-ot sem kiszórni, na most, ha még min. 15%-ot ki fognak, akkor hosszú műsorra ültünk be. De az érték ilyen, a szénből is lassan lesz gyémánt, fiatalok vagyunk, van időnk kivárni :D
Addig humorizálsz itt,, hogy perceken belül jön is a tájékoztatás: Tisztelt részvényesek(ékkő tulajdonosok) Tájékoztatjuk Önöket, hogy a SEX69 AG ismét "vásárolt" 6 milla részvényt(ékkövet)) oszt hamarosan lehet is már szopni! De mivel Ádámosi úr hosszú távban gondolkodik ezért előtte még mindenképpen megkávézik :-) Aggodalomra természetesen semmi ok hiszen eljön majd a nyalás ideje is! (amennyiben van rá igény ugye:-)
A BÉT nagyobb része játszótér lett, ugyanarra a mintára vélhetően ugyanaz a csapat mozgatja az árfolyamokat, egyik papír után a másikban. Ezt is megrántják majd. Szerintem. A bizalom kérdés felejtős, hol van bizalom már a BÉT-en bármiben is... Elindul felfelé az árfolyam, aztán szép papír, jó papír két nap múlva. Esésben minden borús, emelkedésben gyorsan felejt mindenki. Nem bízom én semmiben, ha adnak fogadd el, ha ütnek, ugorj el. :D
Most mié? :-) Prutkay úr mindenki számára világossá tette, hogy a részvényesi értékteremtésnek nincs ám vége egy hónap után. Lófaxt! A jövőben IS folytatódik. Az már más lapra tartozik, hogy eddig leginkább Ádámosi úrnak,stb... teremtettek értéket ráadásul nem keveset. De jó lesz ez(majd).
Remélhetőleg a 2,5 milliárdos eredmény csak átmeneti, mert árbevétel arányosan a 2-3 %-os nyereségért nem érdemes vállalkozni (ekkora méretnél a min. 5 % reális elvárás), annál már a lakossági állampapírok is jobbak. Amennyiben fejlesztésekre költik a bevételek nagy részét és ezért kevesebb a nyereség, akkor annak pedig meg kell mutatkoznia a jövőbeli eredményekben, azt pedig mutatnia kell majd az árfolyamnak is. A mostani árazás 160 - 180 egyelőre reálisnak tűnik 2018. évig visszatekintően, de ha a következő éveket nézzük, akkor a jövedelmezőségnek és az árbevételnek is jelentősen növekednie kellene, azaz szintet kellene lépni 2020 végéig bezárólag.
AutoWallis Nyrt.