"Még az idén szereték megvalósítani a BB, az MKB és a Takarékszövetkezetek összevonását, és így létrejöhet az állami "gigabank"- kormányzati források szerint. Erről előszőr még tavaly januárban a 24.hu írt, a portál szerint OV. célja, hogy egy az OTP-hez hasonló nagyságrendű fiókhálózattal és mérlegfőösszeggel rendelkező, de az ország leggazdagabb emberétől független tulajdonosi háttérrel bíró bankot hozzanak létre. Bár nyílvánosan kormányzati szereplők többször tagadták a terveket, információink( népszava) szerint az új bank létrehozását egyelőre csak az késlelteti, hogy az összevonás technikai lebonyolítása a vártnál sokkal nehezebben halad. Emiatt már Orbán Viktor is elégedetlen, és az év végéig adott határidőt a fúzióra."
Én tudok várni,még itt is érdemes gyűjtögetni. Legjobb vevő a későn ébredő, piacin vevő. :) I. féléves mutatni fogja az irány 1 hónap múlva. Az lenne kemény, ha a tavalyi I. féléves profitot is túlszárnyalná.
Lesz is szerintem. Tavaly 6,6 milliárd nyerő volt 66 millió rv-re. Egyszerű matek, hogy mennyi a nyereség 1 részvényre. 900-1000 körül lenne a helye minimum.
A lehetséges döntéssel kapcsolatban a piac egy részvénycserés megoldást vár. Ebbe az irányba mutat a banki vezető azon mondata, amely szerint biztos, hogy nem lesz ez a három bank (Takarékbank, Budapest Bank, MKB) 3 év múlva így külön, de, hogy ki mit csinál arról még tárgyalások várhatóak.
TAKAREKJZB