A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
Nincs most a héten jelentősebb sztori a BÉT-en (a GOPD-t nem értem, ahhoz nem is fűzök hozzá semmit), így szerintem menni fogunk szépen a következő napokban.
Jellinek jelenléte is nagyon pozitív a tulajdonosok között. Abból lett milliárdos, hogy olcsón vett értékes dolgokat, most is ezt tette. Azt a részét viszont nem értem, hogyan várhatja el Orbán, hogy Jellinek beszálljon a Budapest Airport megvásárlásába, ha ebből a kötvényprogramból meg kihagyták az érdekeltségét. Mert - gondolom - senki nem hiszi, hogy nincs beleszólása a NER-nek, hogy ki jut hozzá anyagi forráshoz, ez itt Orbanisztán. A Budapest Airport megvásárlása púp az Indotek és a MOL hátán is.
Ez valóban meglepő, én is számítottam a kötvényprogramra. Ennek ellenére a mostani gyors világosan mutatja, hogy sikeres fordulatot vett a cég kb. az öreg visszatértével kezdődően és innen nem tartom fantazmagóriának azt a pletykát, hogy kibocsátási árra megy vissza az árfolyam.
napközben kelett volna ,el kéne felejteni,igy ezeket a jelentéseket,hogy 17 ora után,napközben mindent,kötelezövé tenni.és rögtön igy nincs benfentes mutyi
Törölt felhasználó2021. 11. 05. 20:01
#7348
Nemsokára a 60 milliárdos kötvénykibocsátás fog még lökni egyet a szekéren.
Waberers
2015. okt. 05. 18:00 BÉT határozat - értékpapír bevezetése
A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
link