Az
európai tőzsdéken rossz volt a hangulat tegnap, amit a gyenge
német harmadik negyedéves GDP adat, az olasz költségvetés
feletti aggodalmak, és a Brexit megállapodás bizonytalansága
okozott. A német DAX 0,52 százalékot, a francia CAC 40 0,65
százalékot, a brit FTSE100 0,28 százalékot esett. A
tengerentúlon is csökkentek a vezető indexek, a Dow Jones 0,81
százalékkal, az S&P500 0,76 százalékkal, a Nasdaq Composite
0,9 százalékkal zártak lejjebb. A kommunikációs és az ingatlan
szektor kivételével az S&P valamennyi szektora negatív
teljesítményt mutatott, a pénzügyi és a IT szektort adták a
legjobban a befektetők. Ázsiában vegyesen kereskednek a
tőzsdék. A japán Nikkei enyhe mínuszban áll, Kínában viszont
emelkedés van, a Shanghai Composite 1,23 százalékos, a HSI 1,17
százalékos emelkedésben van. A határidős árazások alapján
kisebb plusszokkal indulhat a kereskedés Európában.
A
világ legnagyobb konténer szállító vállalata a dán Maersk
figyelmeztetést fogalmazott meg a jövő évi tervei kapcsán; az
USA- Kína kereskedelemi konfliktusnak ára lesz, ahogy a
globális kereslet több mint két éve nem látott alacsony szintre
csökken. A cég arra számít, hogy a globális konténer
kereskedelem 0,5-2 százalékkal csökken az elkövetkező két évben
köszönhetően a megemelkedett vámoknak. Meglátásuk szerint a
kereskedelmi háború hatása eddig annyi volt, hogy az USA-ba
irányuló kínai import emelkedett, míg az amerikai export Kínába
csökkent. A tovább vámtételek azonban további negatív hatást
fognak kifejteni. A vállalat egyébként publikálta harmadik
negyedéves eredményeit, és mind profit mint bevétel soron verte
az elemzői várakozásokat. A cég csökkentette viszont egész éves
EBITDA előrejelzését 5 százalékkal az legutóbbi augusztusi
előrejelzéséhez képest is, amikor profit csökkenési
figyelmeztetést tett közzé. A konténer szállítási szektort többletkapacitás
jellemezte az elmúlt években,majd a végbemenő konszolidációs
folyamat optimizmusra adott okot. Idén azonban a kereskedelmi
háború mellett a növekvő olajárak költségnövelő hatása is
nyomással volt az iparágra, igaz ez utóbbi hatás az elmúlt hetekben
enyhülni látszik.
A
Barclays szerint nem elvetendő ötlet a Ford és a Volkswagen
összeolvadása. A bank elemzője úgy véli, hogy a két nagy
autógyártó stratégiai együttműködését hamarosan bejelenthetik,
azonban az ennél szorosabb kötelék több, mint ésszerű lépés
lenne. Az indoklás alapján a két gyártó komoly
költségmegtakarítást érhet el és emellett jobban
összpontosíthatnak a magasabb haszonkulccsal értékesíthető
kategóriákra, mint például a SUV-okra. A tényleges fúzió
ugyanakkor még évekre van, mivel ennek egyik feltétele lehet a
Ford stratégiai irányváltásának keresztülvitele.
Az
E.ON tegnap közzétett tisztított eredménye 25%-ot
emelkedett éves alapon, mellyel elérte az 1,3 milliárd eurót
2018 első kilenc hónapjában. Ezen felül az éves eredményét
tekintve megerősítette a korábban adott eredményvárakozását,
sőt a menedzsment inkább az 1,3-1,5 milliárd eurós sáv felső
felébe helyezte prognózisát. A vezetés 3 faktornak tulajdonítja
a jó teljesítményt. A német fogyasztói szolgáltatásokat szállító
szegmensnek, a megújuló erőművek termelésnövekedésének, illetve
a Törökországban levő egység megnövekedett áram termelésének.
Az
RWE is tegnap közzétette harmadik negyedéves
gyorsjelentését, melyben éves alapon csökkenő eredményről
számolt be a lignit és atomerőmű üzletág romló teljesítménye
miatt. A tisztított eredménye a társaságnak 645 millió euró
lett az év első kilenc hónapjában, szemben a tavalyi 930 millió
eurós értékkel. A gyengébb teljesítmény mind volumen oldalról,
mind árrés oldalról éreztette hatását. Ugyanakkor a vállalat
megerősítette éves eredmény előrejelzését, mely 500 és 800
milliós sávban mozog. Az osztalék előrejelzésen sem módosított
a menedzsment. Ebitda soron a társaság picit maradt csak alul
az elemzői várakozásoktól, 1,3 milliárd eurót ért el a várt
1,32 milliárd euróval szemben.
Elon
Musk legújabb terméke hatósági ellenállásba ütközött. A Tesla
vezetője még októberben védette le a "Teslaquila"
márkanevet, amely a nevéből adódóan is agavé párlatot, azaz
tequilát takar. Azonban a mexikói tequila szövetség (CRT) heves
tiltakozásba kezdett, mivel állításuk szerint az ital nem felel
meg a szigorú előállítási és szabályozási feltételeknek. A CRT
azt sérelmezi, hogy az italt nem egy bejegyzett és főzési
engedéllyel rendelkező tequilakészítő cég végzi, továbbá nem
kapta meg a szövetségtől a tequila minősítési jóváhagyást.
Amennyiben a CRT nem bólint rá a Teslaquilára, úgy azt nem
lehet hivatalosan tequilanak hívni.
Forrás:
Bloomberg, Reuters, Equilor Elemzés
Devizapiaci, makrogazdasági hírek
A
brit kormány a tegnapi rendkívüli ülésen jóváhagyta a
Brexit-megállapodás kedden elkészült tervezetét. Tegnap este
Theresa May azt nyilatkozta, hogy részletes és hosszú vita után
úgy döntöttek, az Egyesült Királyság nemzeti érdekeit
szolgálja, és ez a legjobb megállapodás, amit az Európai
Unióval folytatott, hosszú tárgyalások során el lehetett érni.
A kérdés azonban korántsem dőlt el, hiszen várhatóan
decemberben a brit parlament is szavazni fog a kérdésről, és
annak kimenetele nem egyértelmű, hiszen a kormányt kívülről
támogató, unionista északír párt, a DUP kétségeinek adott
hangot a tervezettel kapcsolatban. A megállapodás szerint
Észak-Írország átmenetileg különleges státuszt kapna, ebben az
időszakban brit vámterületen maradna, ugyanakkor uniós
közösségi szabályozás is vonatkozna rá, ezzel tudják elkerülni
a fizikai zár felállítását az ír-északír határon, mely a
tárgyalások egyik fontos problémája volt. Ezzel viszont kvázi
sérülhet az Egyesült Királyság területi integritása, ezért
korábban a britek elzárkóztak ettől a lehetőségtől, így
kérdéses a parlament jóváhagyása. Az ügyben megszólalt a skót
miniszterelnök is, Nicola Sturgeon szerint a megállapodás
negatív Skóciára nézve. A skótok véleménye egy esetleges új,
függetlenségi referendum lehetősége miatt érdekes. A font
árfolyama a bejelentésre erősödni tudott, ezzel a font-dollár
grafikonján nem sérült az 1,29-es, rövid távú támasz.
Kedvező
adatok érkeztek Ausztráliából a munkaerőpiaci folyamatokról.
Októberben a munkanélküliségi ráta 5 százalékon maradt,
miközben minimális emelkedést vártak előzetesen. A
foglalkoztatottak száma 32 800 fővel emelkedett szeptemberhez
képest, mely szintén felülmúlta a konszenzust. Az ausztrál
gazdaság töretlenül növekszik, az ingatlanpiaci kockázatokat a
jegybank leszorította, ugyanakkor a háztartások magas
eladósodottsági rátája továbbra is komoly kockázatot jelent,
ezt Guy Debelle, az ausztrál jegybank helyettes kormányzója
mondta.
Kína további gazdasági
stimulust adhat a gazdaságának, miután a hitelek növekedési
üteme 11,1 százalékos éves növekedéssel rég nem látott ütemre
esett vissza, és az ingatlan értékesítés csökkent. Peking
igyekszik stabilizálni a gyenge gazdasági teljesítményét a
kereskedelmi háború hatásaitól félve. A jegybank idén többször
lazított a bankok tartalék követelményein és egyéb készpénz
injekciókat pumpált beléjük, hogy segítse a hitelezésüket. De
az adatok szerint a monetáris lépések hatása eddig mérsékelt
sikert mutatott. A kínai export erős maradt egyelőre a 250
milliárd dolláros amerikai vámok ellenére is, de jövőre már
lassulással számol a kommunista párt, főleg ha az USA 25%-osra
emeli az eddig 10%-os vámot 200 milliárd dollár értékű kínai
terméken, és a maradék Amerikába irányuló exportot is
megvámolja. A kiskereskedelem szintén gyengén teljesített
októberben, 8,6 százalékkal nőtt éves alapon. A kínai
törvényhozás nemrégiben fogadta el a személyi jövedelemadó
csökkentését, ami jövő januárban lép életbe, és a háztartások fogyasztását
célzott segíteni. Az ingatlan piac is illeszkedik a negatív
képbe. Az értékesítés 3,1%-kal esett múlt hónapban, amit már
szeptemberben is csökkenés előzött meg. Fiskális oldalon
októberben a kormányzat megemelt infrastruktúra költésekkel próbálta
segíteni a növekedést. A pozitív oldalon az ipari kibocsátás
marginálisan emelkedett az elmúlt hónapban 5,9 százalékkal éves
összehasonlításban, ami némi emelkedést jelentett a megelőző
időszakhoz képest. Elemzők szerint a exportra termelés húzta az
ipar eredményét, ami jövőre már csökkenni fog. A lassulás tehát
már érezhető, de várhatóan 2019-ben fog igazán begyűrűzni a
kereskedelmi háború hatására.
A
német GDP negyedéves szinten 0,2 százalékkal zsugorodott, 2014
utolsó negyedéve óta először. Éves szinten is csak 1,1
százalékos növekedést mutatott, ami még a szerény 1,7
százalékos eurozónás harmadik negyedéves növekedést is
alulmúlta. A gyenge eredményt az export, és a belső kereslet
visszaesése magyarázza. Ugyanakkor az építőipar és a beruházások
nőttek. Valószínűleg jelentős hatása volt a visszaesésében az
autóipar időleges nehézségeinek a károsanyag-kibocsátás új
szabályozáshoz való alkalmazkodásban. A német ipari termelést
az USA – Kína közötti kereskedelmi háború hatására kialakult
bizonytalanság is lassíthatja. Az eredmény tovább fűti az
eurózóna lassulásával kapcsolatos félelmeket.
Jövőre
is fennmaradhat az olajpiaci többlet a Nemzetközi
Energiaügynökség friss beszámolója szerint. Az IEA tegnap tette
közzé havi jelentését, melyben 2018-ra és 2019-re továbbra is
napi 1,3 és 1,4 millió hordós növekedéssel számolnak,
ugyanakkor a kereslet jövőre csökkenhet. Az IEA számításai
alapján a nem OECD országok, így például Kína olaj iránti
kereslete csappanhat meg 2019-ben, mellyel a piaci többlet
elérheti a napi 2 millió hordót. A kitermelést tekintve az
OPEC-től nem várnak érdemi emelkedést, ugyanakkor a nem-OPEC
országok, elsősorban az USA tovább fokozhatja kitermelését. Az
Egyesült Államok olajtermelése már idén év végén és jövőre is
rekordot dönthet.
Jerome
Powell, a Fed elnöke egy panelbeszélgetésen elmondta, hogy a
globális gazdaság a tavalyi évhez képest visszafogottabb
ütemben növekszik, ez összefüggésben van a kereskedelmi
feszültségekkel, ugyanakkor az Egyesült Államok gazdasági pályája
összességében kedvező. Powell kiemelte, hogy mostantól minden
Fed-ülés nyitott, tehát bármikor dönthetnek kamatemelésről, és
folytatni kell a fokozatos szigorítást. Korábban bevett szokás
volt, hogy általában azokon az üléseken változtattak a kamatokon,
melyeket sajtótájékoztató követett, ennek lesz vége. Donald
Trump folyamatos kritikáját ezúttal sem kommentálta, kitért rá,
hogy a jegybank feladata az árstabilitás és a teljes
foglalkoztatottság fenntartása, e két cél alá rendelik
döntéseiket. Az elmúlt időszakban tapasztalható részvénypiaci
csökkenésről Powell elmondta, hogy a tőzsdei árfolyamok csak az
egyik tényező a sok közül, melyeket a jegybank döntései során
figyelembe vesz. A jegybankelnök ismét aggodalmát fejezte ki a
magas államadósság és a jelenlegi fiskális pálya
fenntarthatatlansága miatt.
Forrás:
Bloomberg, Reuters, Equilor Elemzés
Hazai hírek
Kiemelkedő
teljesítménnyel zárt tegnap a BUX index, az emelkedést a MOL
és az OTP papírjainak erősödése támogatta leginkább. Az
OTP tovább folytatta menetelését, mellyel az április óta nem
látott magasságba ért az árfolyam. Az OTP esetében a következő
ellenállási szint 11 750 forintnál található, amely
várakozásunk szerint megakaszthatja a részvény emelkedését és
onnan korrigálhat az árfolyam. A MOL tegnap nagyot ugrott, de
ezzel együtt továbbra is az emelkedő csatornában maradt az
árfolyam. A következő ellenállási szint a csatorna felső
trendvonalánál, 3 170 forintnál található. A MagyarTelekom
is emelkedéssel zárta a tegnapi kereskedést, melyet részben
támogathatott GVH döntése, amely megakaszthatja a konkurens
DIGI és az Invitel fúzióját. A Richter technikai képe
borúsabban fest a többi blue chiphez képest, az árfolyamot
tegnap a 30 napos mozgóátlag támasztotta meg. A Richternél nem
számítunk határozott irányra, az árfolyam emelkedésénél
ellenállást képez az ereszkedő 200 napos mozgóátlag 5 400
forint környékén, míg a 30 napos mozgóátlag letörése esetén a
következő támaszszint 5 170 forint környékén adódik.
A
Rába tegnap piaczárás után tette közzé harmadik
negyedéves eredményeit. A vállalat forgalma 11%-kal bővült,
mely valamennyi üzletág kiemelkedő exportteljesítményével
magyarázható. A Rába közvetlen költségei is jelentősen
emelkedtek, melyek többek között az acélárak emelkedésével
magyarázhatóak. Ennek ellenére a bruttó fedezeti szint 1,2%-kal
19,9%-ra javult. Az EBITDA szinte stagnált éves összevetésben,
azonban az üzemi eredménysoron a Futómű és a Jármű üzletágak
gyengélkedése miatt 45%-os visszaesést láthattunk. A nettó
pénzügyi eredmény a tavalyi 49 millió forintos mínuszt követően
14,1 millió forintos pluszba fordult át. Ez utóbbi azonban
kevés volt ahhoz, hogy a Rába ne legyen veszteséges, a tavalyi
2,9 millió forintos nyereség után 7 millió forintos veszteséget
realizált a cég.
Köszönöm Bubu. A kitartás mellett több szerencse is elkelne, meg önbizalom és fegyelmezettség a kereskedésben, hogy azt és akkor lépjem meg, amit és amikor látom a charton. Kexelot mindig figyelem (és rád meg még néhány más fórumtagra is odafigyelek, akik jó hozzászólásokat írnak). Neked is sok sikert. Úgy látom, hogy te jóval jobban állsz ez ügyben, mint én :-)
köszi de írtammár többször a csártot az árfolyam rajzolja én csak szinesítem vonalakkat mozgókkal :)) Jó látni, hogy kitartó vagy és nem adtad fel , szurkolok továbbra is a sikereidért. Kexelotól sokat lehet tanulni érdemes figyelni a meglátásait csártjait jó trédeket , sikereket kívánok Neked
Köszi Bubu. Emlékeim szerint én is valahová ide saccoltam. Profik a chartjaid, élmény öket nézni. Ne hagyd magad kizárni a forumokrol, mert akkor nélkülöznünk kell öket, meg a sok hasznos infot, jo hozzászolást, amit közzéteszel :-)
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link