A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A kettős mércét nem igazolja semmi, az egész a fidesz találmánya. A néppárt nem ment balra, Viktor ment ki szélsőjobbra. Ez a "fidesz épp azért és attól teszi függővé hogy maradjon-e még a néppártban" duma nagyon jó vicc, per pillanat kétségbeesetten kaparnak, hogy ki ne tegyék őket. Viktor a külpolitikában mindig is szar volt, csak korábban voltak mellette olyanok, akik értettek hozzá valamennyire (pl. Martonyi), amióta egyedül dönt, sorozatosan mellényúl.
A korábbi baráti viszony helyett lesz tehát egy bizottsági elnök, aki föderális Európát szeretne, gyenge tagállamokkal, és két helyettese, akik személyesen is kampányoltak Orbán Viktor ellen Magyarországon, és nekik kell majd a jogállami normákat érvényesíteni. Lesz egy külügyi főtárgyaló, aki miatt egyszer már bekéretett a külügy egy nagykövetet. És lesz egy olyan tanácselnök, aki vállalta, hogy bedől a kormánya a migrációs paktum miatt, és aki az eddigiekkel szemben még csak nem is kelet-európai. És akkor arról még nem is beszéltünk, mekkora győzelem volt ez a pozícióosztás Emmanuel Macronnak, aki alapvetően Orbán Viktorral szemben határozta meg magát a nemzetközi politikában. Orbán Viktor a választások előtt többször utalt arra, hogy szeptembertől más bizottság lesz az EU élén, és ezzel véget érhetnek a Magyarország elleni támadások. Tényleg más bizottság lehet, sokkal keményebb és sokkal ellenségesebb, miközben a parlamentben és a tanácsban is gyengült Magyarország. Ráadásul annyira éljenez most a Fidesz, hogy nehéz lesz pár hónap múlva előadni, hogy Brüsszel megint gyűlöl minket."
Az, hogy a szocialisták és liberálisok magukat a szegénység képviselőiként aposztofálják, a valóságban pedig kifejezetten neoliberális tőkepárti poltikát folytattak (folytatnak) nem Járóka Lívia tehet, hogy erre felhívja a figyelmét. És bármennyire is bánt titetket, Farkas Flórián vélt vagy valós bűneiért akkor sem vonható kérdőre Járóka Lívia, hogyha egyébként mindeketten cigányok.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link