A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
ragyogoan mukodnek a kommenteim a kattintasokon szepen latszik eppen hany mokuska van szolgalatban a forumon megvan az idobeli lefedettseg ilyen szinten elegge szervezettek vagytok - jo az anyag? "sokan" vagytok a bulinegyedben ma is?
Igen, én is hallottam ilyenről. Szerintem ezeket végig kellene venni, hogy miket kell betiltani, egy Orbán-párti képviselő meg beterjeszti. Semmi vita se kell róla, a 2/3-ad kötelez!
Vagy ha már félmeztelen embereket emlegetett az elvtárs, akkor a templombajárás is veszélyes lehet, (Krisztus egy szál ágyékkötőben szenved a keresztfán). Sőt némely papokra gondolva a fiúgyerekeket egyéb veszély is fenyegetheti.
Én meg a motoros felvonulásokat tiltanám be. Nagyon veszélyes a társadalomra, rengeteg baleset van miattuk évente. Ráadásul dugókat okoznak. És azok a hangos motorok ?! Tszta fertő!
Oké, de mi képződik le konkrétan a fideszben? Az, hogy az egész Mo., és a fideszen kívül nincs semmi az csak azt jelentheti, hogy pártállami diktatúra van. Remélem nem ezt félted?
ha meglesz az osszosszefogasegyesulesegyuttmindenkiertszuperfuzio es ugy se lesz gyozelem, akkor hogyan tovabb? inkabb arrol kene beszelgetni, ami a realitas -- fidesz tamadast indit??? persze mi ellen is? en nem latok semmit -- a mai Magyarorszag a Fideszben kepzodik le EZ A TENY
A Mindenki Magyarországa oldalán az látszik, hogy a városok 62 %-ában már most van közös jelölt (a megyeszékhelyek felében). Hamarosan várható a fidesz támadás erősödése MZP-ék felé, a dk mellett.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link