A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
"a férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási
támogatását, és nem számít az sem, ha mindkét házastárs elvált, ha addig
nem született gyermekük. Ha azonban valamelyiküknek született már
gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell
élnie." "a kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel, és törleszti." "A támogatás további feltétele a legalább hároméves munka-, vagy felsőoktatási jogviszony. " "a 18-40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjekre nem, viszont
a kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel, és törleszti.
" L: egy 18 éves nőnek hogy lehet 3 éves munkaviszonya????? Egyre kócosabb ez az ügy. https://hvg.hu/gazdasag/20190218_Ujabb_megkoteseket_jelentett_be_Novak_Katalin_a_fiatal_hazasok_kolcsonehez?fbclid=IwAR1SktG8O2GuTHrYuaHfasX8vQAvbn3sOnyVLxggyZkFOG2Zayrmv5XZAOw
A kormány 2011. január 12-én közölte: „Az állami rendszerbe való visszalépéssel semmilyen kár nem érhet senkit. Éppen ellenkezőleg, akinek vesztesége volt a kötelező magánnyugdíj-pénztárban, azt kompenzálja az állam, akinek esetleg hozama volt, az felvehető készpénzben, vagy önkéntes pénztárba utalható. Aki az állami nyugdíjrendszert választja, biztos lehet abban, hogy jogosult lesz állami nyugdíjra, egyéni számlája lesz, és nyugdíj-megtakarításához kapcsolódik hozzátartozói ellátás.” Ez egy jó összafoglaló : https://hu.wikipedia.org/wiki/Mag%C3%A1nnyugd%C3%ADjp%C3%A9nzt%C3%A1r Életképtelen volt - de visszasírjuk nem sokára, mikor nem lesz majd nyugdíj
Tehát nincs semmiféle bizonyítékod a magas fizetésekre? Volt verseny vagy nem? Nyilvánosak voltak a költségek? + lehetett volna esetleg szabályozni őket? Nagyon vicces vagy: az én írásom gyenge, a te légből kapott dumád meg a tuti. OK, neked adom!
az a "te pénzed" az államé volt, aki úgy döntött, átirányítja magáncégekhez. akik téged lehet hogy nem (mert lehet hogy a legjobb pénztárban voltál), de sok embert viszont más pénztárakban megrövidítettek szépen.. de te ezt elfogadod és utólag is ünnepled, azt hiszed ezel mindenki csak nyert.. teltek az évek, az állam belátta (vagy az adott kormány, tökmindegy), hogy ez nem volt jó döntés, növeli az államadósságot. közben át lett nevezve magánpénzeddé ami összegyűlt, ez adta a helyzet abszurditását, azt, hogy egy rossz döntést nem lehet minden esetben érdeksérelem nélkül visszacsinálni. te csak a saját szempontjaid nézed ebben, ez érthető. de ha pénzügyminiszter lettél volna, biztos hogy másképp gondolkodtál volna..
Szerintem semmi olyan nem derült ki, hogy nem vált be. Ezt legfeljebb Orbánék állították. Hogy növelte az államadósságot? Felsorolok még néhány dolgot, ami növeli az államadósságot: iskolák, kórházak, katonaság, rendőrség, az összes közalkalmazott bére. Szüntessük meg a kórházakat! Kisebb lesz az államadósság. :)
persze hogy nem vezették ingyen a számlákat de itt azt a kérdést vetettem fel: szükség volt rájuk? nos az idő sajnos bebizonyította, hogy nem, mert csak akkor tudhatták volna elérni mradéktalanul a kitűzött célokat, ha egy elképzelten békés és szuperstabil jó gazdasági helyzetű, szinte hibátlanul kormányzott ország lett volna mindenki, akik ezt bevezették.. tehát egy szépen és jónak elképzelt, papíron és elvileg működőképes rendszert vezettek be, amiről bő 10 év alatt kiderült, hogy nem vált be.. az államnak lépnie kellett a megszüntetés irányában..Gyurcsányék is tudták már hogy meg kell majd szüntetni (hiszen növelte az államadósságot), csak nem merték meglépni.. sorolj fel egyetlen országot a világban, ahol per pillanat épp oylan manyup rendszer működik, mint amit nálunk bevezettek! - szerintem nem tudsz megemlíteni egyet sem! ha nem, akkor nem gondolod hogy azért, mert nem jó konstrukció? pl. a lengyelek is megszüntették, megsúgom..pedig ott nem a csnya fidesz kormányzott.. "befektetni a beérkező vagyont, ugy, hogy nyereséget realizáljon rajta, inflácio felett, mert ez bizonyított " igen volt amikor bizonyított, és volt amikor nem! mert sokaknak okoztak és nem kis csalódásokat a hozamok tekintetében. az infláció felettiség pl. jópárszor nem jött össze!..
Mindig elküldték az éves kimutatást, nyereségesek voltak. A papírokat eltettem, most is megvannak. Nem vártam el tőlük, hogy ingyen működjenek. Nem volt kommunizmus, mindenki tisztességes bérekért akar dolgozni, a magánnyugdíj-pénztárak dolgozói is. Véleményem szerint a manyupok beszántásával a kormány olyan társadalmi katasztrófát csinált, amelyik tíz-tizenöt év múlva fog jelentkezni. A hozzászólásokból is látszik, hogy a magyar társadalom a mai napig nem értette meg, hogy mi történt és hogy milyen szinten rabolták le.
Hát nem is tudom. Én elmentem és azt kértem, hogy maradhassak, annak ellenére, hogy megfenyeggetek, hogy elveszítem az állami nyugdíjomat, ha maradok! Tehát az ÉN pénzem megmaradt! Az ÉN Magántulajdonom! Szóval érted megfenyegettek a libsik! Ez hogy is van? Aki maradt, az visszakapta a tulajdonát , aki nem, mert nem ment el aláírni személyesen, az nem kapta vissza. Mert az ÉN pénzem meg van. Érted a logikát? Szerintem nem. Nem is fogod. Félremagyarázás az megy.
Miért ingyen? Talán most az átalakítás után 0,8 % a jutalékuk a befizetésből. Indulásnál pedig 3 % volt! Amennyiben 0,8-ért is megéri... akkor számold ki... mekkora buli volt 3 %-nál!
A Fidesz rendbeteszi az országot
link