1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételünkön is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.
hát úgy látom, kis híja, hogy szívetek szomorúsága nem korbácsolta fel bennetek a vágyat, hogy porhüvelyeteket csoportosan elhagyva keressetek az úrnál vigasztalást, de szerencsére győzött az életigenlés
Tegnap este az óriási vihar után, amely megtépázta az évszázados fákat, ott álltunk az emlékmű előtt, kezünkben mécsesekkel, gyertyákkal, zászlókkal, szívünkben nagyszüleink szívének sajgásával - és a sajátunkéval.
Esett az eső - valaki sírt odafönn, nem tudta csak úgy abbahagyni az iménti viharos zokogást.
Mi ott voltunk. Ott volt az emlékmű, rajta a turul, a kettős kereszt.
És ott volt mögötte a tér és a téren a templom, tornyán a kereszt.
Kereszt, olyan, mint a Megfeszítetté, a Megváltóé, olyan, mint Jézus Krisztusé, olyan, mint Magyarországé.
Emberek beszéltek, énekeltünk.
A Himnuszunkat: "Isten, áldd meg a magyart!"
A Szózatunkat: "Itt élned, halnod kell!"
Az Erdélyi Himnuszunkat: "Maroknyi székely, őrt áll, mint a szikla!"
Boldogasszony Anyánkat: "Magyarországról, édes Hazánkról, ne felejtkezzél el, szegény magyarokról!"
és a templom tornyában a harang nem válaszolt nekünk. Néma maradt. Parancsra tette.
Mi ott álltunk elárvulva és immár némán - mint a harangok.
Az eső pedig tovább esett - valaki sírt odafönn...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezetői nem hajlandóak bekapcsolódni a Nemzeti Összetartozás Napjába.
Azokat a harangokat, melyek 92 éve Magyarországért zúgtak, most némaságra kárhoztatták :-(
"...arra kér bennünket, hogy június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján délután 1 perces harangzúgással kapcsolódjunk be a megemlékezésekbe. Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni..." link
Lássuk, hogy napjainkban lényeges különbség van a vallás, az egyház és az egyház (csúcs)vezetői közt.
én eddig a kommunizmust tartottam annak, de vityáék erősen dolgoznak rajta, hogy elvigyék az aranyérmet...
persze a tatárjárás a kor viszonyai közt még tragikusabb volt az eddigieknél, de ha NPV-t :) számolunk, akkor annak a hatása már rég nem ér szinte semmit sem (ráadásul akkor még nem beszélhettünk volna a mai értelemben vett magyarságról, hisz nemzetállamok nem voltak...)
"Vajon mindig méltányosak voltunk-e más népekkel? Vajon megosztottságunk, nehézségeink idején nem keressük-e másban a rosszat, az okot, akár méltánytalanság árán is?
Súlyos kérdések ezek, de a 21. század sikere éppen azon múlik, hogy szándékunkban áll-e és képesek vagyunk-e önmagunkban végiggondolni és egymással is felelősen megbeszélni mindezt. Mert az összetartozás alapja nem lehet más, mint a pontos önismeret, ahogy az összetartozás érzése sem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából."
Dr. Áder János
Magyarország köztársasági elnöke
bingó
erről beszéltem, szivacs, talán ha áder mondja, akkor te is felfogod
a következőket írtam a személyes érzelmi oldaláról, aztán úgy forgatod ki a szavaimat, ahogy akarod:
- "nemzeti katasztrófának tartom a legjavából"
- "és ez nagyon szomorú, és elgondolkodtató"
ne csak vizet prédikálj, gyakorold a fenti érzelmeim tiszteletben tartását és ne rágalmazz ellentétes irányultsággal. nem tudom, mit kellene neked csinálni, több szövegértés kéne, vagy vitakultúra, passz, de valamit kezdj magaddal
Nem állt szándékomban vitába szállni veled, ma semmiképp. Azt gondolsz, amit akarsz, nem akarlak lebeszélni róla.
Én az érzelmi oldaláról írtam. A személyes érzelmek pedig méginkább tiszteletben tartandók, mint az egyszerű vélemények.
Egy Anya temetésének évfordulóján nem illendő esetleges gyermeknevelési tévedéseit vitatni, gyermeki szeretetünk, hálánk és együttérzésünk kifejezésre juttatása helyett.
Kár, hogy magadtól ezt nem érezted át.
Talán jobb is, ha nem erőlteted tovább a mai napon!
Marad még éppen elég nap a deheroizálásra ha azt akarod...
A viasat bikinis "focibajnokságán" képviseltette magát a kerület több Kdnp-s képviselője is nézőként - netán te is ott voltál?
A keresztény erkölcs és monogámia nevében :)
Ismerünk ilyen témájú bibliai történetet, szükség van a képmutatókra is.
Ha másért nem, elrettentő példának.
1. nyilván nem ismered a történelmet, azért nem érvekkel szállsz velem vitába. ez csak azért baj, mert közben ítélkezel, mint a gép.
2. nyilvánvaló jeleit mutatod annak, hogy nem érted, amit írok, és nem tudom, hogy csak tetteted, mert ez illik a koncepciódba, vagy mert tényleg ennyi megy. egyik rosszabb, mint a másik.
amúgy mindenki azt hisz erről a tragikus történelmi eseményről, amit akar, mint ahogy az én véleményemnek is kijár a tisztelet, nagyon remélem, hogy egyetértesz ebben.
Meg kell mondjam, hogy nem igazán szimpatikus, az a hűvös érzéketlenség, ahogy erről a nemzeti tragédiánkról írsz, melyet magyar emberek milliói személyes fájdalmukként élnek meg mindmáig.
Ha benned netán nem is lenne érzelem ezügyben, legalább a nemzeti összetartozás napján légy tekintettel azokra, akikben van és mélyen él bennük!
Trianon, 1920. június 4.
1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételünkön is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.
link