Üdvözlöm a kis cégek, centes, pennys papírok iránt érdeklődőket.
Két szabályt lenne jó betartani:
1. Maradjunk a témánál
2. A tippek mellé minimális leírást, kutató munka eredményét is írjuk be, hogy miért ajánlott egy részvény.
Ez ugyanolyan marhaság, mint a csak az diverzifikál, aki nem tudja, hogy mit csinál mondás. Az a lényeg, hogy valaki tudja egy pozícióként kezelni a hozzá tartozó kockázattal együtt. Könnyű annak nem diverzifikálni, aki megkapja a szükséges információkat, tehát szinte biztosra megy. Milyen érdekes, hogy azoknál a vállalati befektetéseknél, ahol nincs infójuk, valahogy nem a legjobban sikerülnek és később ki is szállnak belőlük, sokszor veszteséggel.
Akkor a nagy sikerre való tekintettel egy Vakmajom idézet: "Ha pedig akár csak gondolatban is a spekulációs bűnök bűnére, a leátlagolásra vetemedsz, és egy veszteséges pozícióra ráveszel lejjebb, vagy ráadsz a shortra feljebb, tehát amikor a veszteséget realizálni kéne (hiszen a piac azt mondja, hogy rossz lóra, göthös gebére tettél), éppen hogy növeled annak lehetőségét, akkor egy szavam sincs hozzád, akkor nem értesz semmit, hülye, ostoba, tuskó és fajankó vagy, aki ostobaságból kovácsolt méretes lapáttal magának ássa meg a sírt. Már most hulla vagy. Homlokodra a piac fekete keresztet fest, egy pillanatra sem téveszt szem elől, nyomon követ, mint vadász a vadat, és az első adandó alkalommal abszolút hidegvérrel lemészárol, felkoncol, kinyír, lekaszabol. Nem fogod megúszni."
Ezt egy olyan ember írta, aki 5000 db MOL megvételénél is megremeg a keze. Az átlagár javításnak nem látom akadályát, de a folyamatos átlagolásnak nem látom értelmét. Az esésben szakaszos vétel és eladás azért régi stratégia. Ezzel is lehet pénzt keresni. Alexander Gábor már nagyon régen leírta.
A leátlagolás egy működő stratégia lehet befektetések esetén. De egy peni sztok fórumban egy xela nevű "nagyvállalatnál"? Ti tudjátok. Ja, és ha már kaptam egy - t akkor itt van vakmajom 2:) "...Nem azért, mert nem jöhet be egyszer, kétszer, tízszer, nem jöhet be akár évekig, és sosem sikerülhet épp e szabály áthágásával kimászni a csávából, hanem azért, mert életveszélyes megszokáshoz vezet." Stop los-ra írta, de leátlagolásra is tökéletes.
Annyival kiegèszítenèm ezt, hogy igaz hogy egy kis cègről beszèlünk....DE ..nem a tőkènk 10-20% tettük bele, amit meg beletettünk azt meg pont azèrt , mert várunk valamit tőle, látunk benne potenciált..... A részvény eshet tovább is mèg, ezt senki nem tudja....amit leírtam átlag úgy gondolom, hogy nincs egetverően messze a mai árfolyamtól, az, hogy mekkora a bukta küszöbe azt mindenki maga tudja , így én is..... Egy veszett fejsze Opusban meg lehetett cseszni az átlagolást, hígitást pl..... De engem már sokszor kisegített....
Egy jó Q4 nem ártana, de inkább valami zsíros szerződés egy nagy céggel... Addig csak dagonyázunk itt 1 dollár felett... Ma is több, mint 10 millió forgalom és minimális emelkedés. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből.
Nekem már csak xela maradt hulladék papír 11k, soha többet ilyen vackokat. Ghsi, xela, még pár penny elvitte a tavalyi nyereség felét kb... Szóval... Le kell állni a drogokkal 🤣😎
Én szakaszosan dobtam, az sem jobb... Ráadásul túl volt méretezve a pozi. Ha fordul év elején, te jól jársz, én már nem merek belenyúlni. Speka meghúzás biztos lesz, kérdés, hogy honnan és meddig 😎 Jó esetben most tankolnak a nagy spexek és bedobnak egy hírt. Jó Q4 vagy szerződés, ilyesmi. De én akkor dobom is, reményeim szerint 2 körül.
12.17: "Az összes spekulációs baklövés közt alig van nagyobb, mint leátlagolni egy vesztő játszmát." Ekkor 1,24 volt az átlagod. Most 1,13. Akkor most itt van pár csányesz klasszikus az "Olaj és gáz"-ból: Az a baj, hogy mindent jól csináltatok csak fordítva!! Mondtam h csak longgal elöbb utóbb rábaszol. Szerintem meg nem szabad abbahagyni, meg kell büntetni!! Most volt egy kis mínusz azt még vissza lehet tornázni. Megbüntetem és hígítom helyettetek is! Mindig nekem se lehet igazam 😉😂😎
Géza Bátyám , te aki már 4 éve itt koptatod a padot megérdemled hogy elmondjam az egyik legfontosabb titkot a tőzsdéről, amit még Kosztolányi hagyott rám! Halld szavam! 1. 10 pozicíóból, ha 8 összejön akkor Buffett rád mosolygott! A maradék kettőre meg igyál egy Whisky-t, hogy erőt adjon a folytatáshoz!
Beszéltem pár szakemberrel Xela ugyben, es mindenki lat problemat ....szerintem ez a penny cegek kozt valami Bermuda haromszog lehet.... volt benne egy splitteles de semmi tobb.... nincs reszveny nyomda pl. van egy csomo iroda a fold minden pontjan ... sok alkalmazott ... Talan de csak talan ez lehet a.fo bunos .. hogy ugye a profitot hany alkalmazott hozza ossze ...ebben nagyon nagy szam van m.illetve rentegeg adosagot galmoztak fel ... ha nem tudnam azt mondanam hogy Magyar papir, magyar vezetessel ... de Nem!!! tenyleg dolgoznak .. Nekem az a velemenyem hogy mar tobb mint 4 eve van egy ereszkedo trend csatorna .. valahol itt lehet a fekű közet ( Aranyláz Alaszkaban ). .... Ezzel nem azt mondom hogy nincs az arfolyamnak egy mindig van lejjebb szindromaja ..mert van ... Estmedia ..50 ft mar jo vetel? Jo hat .... 20ft ??? jo hat ... 10 ft ?? jo hat ... Valosag??? lement 1,6ft ra ... Evekig volt ott Hulye magyar pelda ...de.azert irom ezt mert nalunk is lehet erre peldat hozni ... A napokban annyi valtozas tortent hogy a Napos rsi ertek ... a Multbeli esesekhez kepest ...es pattanasokhoz kepest ..nem 30-31 nel fordult ..hanem per pill lement 20-21 re ... ekkor mar 0,7335 mutatott ... innen meg folytatta 0,68 ig ... En ugy gondolom, hogy itt volt az alja .. Igen tudom ez nagyon meresz kijelentes .. de a Tesla Short nyitast 20$ elteressel talaltam el ... Egyszer mondtam ilyen velemenyt Teslarol ... hozzateszem .. Ha a Xela talalt ...akkor szerintem egy rendkivul szuper es jo Ertekalapu befektetest sikerult eszkozulnunk Traktoros Zsoltival .. hosszabbtavra .. Le nem.kopogom mert nem.vagyok babonas. Illetve meg valami .. Csokkentettek a dolgozik letszamat Latvanyosan! Nem kicsit , hanem nagyon.. Az adossag nagy reszet is elkezdtek torleszteni, es visszaesett... ez szerintem nagyon de nagyon ritka ... Es meg valami ... reszemre ...meg akkor is!!!!!! Ha innen tovabb esik az arfolyama uzenet erteke van ..ami azt jelenti ...hogy egye fene .. egyszer .. max. beszallo szintemhez de visszajon... majd ..jobb esetben meg a piac elkezdi korrektul bearazni es innen tizszerezek ( amit nagyon szeretek), es remelem a Zsolti is. Na most megvalami ..Kapitalizacio ... 134M $ ..ez semmi ... meg egy full kokler ceg eseteben is keves ..Usa piacon .. Vagy most volt itt az alja ..vagy kozel jarunk a banyaban ..... Akar osztalekot is fizethet ... a kozeljovoben ...
Legyen úgy, én a finanszírozás költségét látom problémásnak, valami 10% körüli a kamat költség... 1Mrd az adósság... Előbb is utána nézhettem volna. Menjen 3 dollárig és legyetek gazdagok 😆
Egyébként nekem nagy csalódás a CTRM...legutóbb kb nullában kidobtam mèg 2 felett... Én sokat vártam tőle, ennyi új hajó....jöttek csak jöttek....úgy gondoltam ebből jó eredmények lesznek a jövőre nézve..... Oké ez még nincs kizárva, de .......ki vesz bele mint befektetés....? Megint reverse split lesz sztem biztos, hogy ne vágják ki őket..... 5 dolcsiról képes megint bemenni 1 alá......
Penny stocks
Két szabályt lenne jó betartani:
1. Maradjunk a témánál
2. A tippek mellé minimális leírást, kutató munka eredményét is írjuk be, hogy miért ajánlott egy részvény.