A kockázatot kerülő alapokat hagyjuk is, azok nem fognak Otp-ét venni. Amúgy meg, az a 60% olyan nagy követelmény? Nem hiszem, hogy egy részvényalap 50% cash tart a portfoliójában.
Elképzelhető, hogy így lesz, azonban ez teljesen ellentmond annak, ahogy a tőzsdén pénzt lehet keresni. A vesztő poziciókat kell hamar elvágni és a nyerőket futtatni amig lehet, nem pedig hosszan ülni egyre nagyobb bukóban, aztán nullában eladni, ha sikerül kiülni a vesztőt - ami igencsak hosszúra nyúló meló is lehet. Emelkedő trendben nyerő pozit eladni minek? A másik a PMÁP-al kapcsolatos. Nem olyan rég írtam, hogy a gazdaság, tőzsde ciklikus, sokan ezt elfelejtik egy kialakult helyzetben, azt gondolják ez mindig így marad, pedig nem: ma ez a nyerő, holnap az; ha egyszer a tőzsdére visszatér a pénz, akkor fordul a kocka, a PMÁP-ban tartott lóvé lesz (a negatív reálkamatát tekintve meg pláne) a tőke használatának elvesztegetett ideje, a tőzsde meg a nagy nyerők terepe. Tegnap ebből kaphatott kis ízelítőt mindenki. Ha pedig a tőzsde egyszer elindul, akkor a PMÁP a fasorban nem lesz. Csak éppen akkor már lehet hogy nem olyan könnyű kiugrani belőle és beszállni egy méretes emelkedő trendbe, mert jön a szokásos pszicho: lehet, hogy a csúcson ugrok bele? Sok nyerőt mindenkinek.
Ha igaz,hogy az alapok ügyében hozott döntés az emelkedés oka,akkor a tegnapi még csak a hírre történő random vétel. Amikor az alapok a törvényi előírásoknak megfelelés céljából veszik a részvényeket és napi több száz millió vagy ne adj isten milliárd forint többletforgalmat generálnak, na az lesz az emelkedés. Erről a későbbi napokban biztos lesz hír. Szerintem a tegnapiban az eu pénzek hatása is benne van.
Ez egy ilyen játék. Én 18000 alatt nem adom, csak veszem. Állampapírt is folyamatosan veszek, úgy hogy kamat is jön a "várakozás" mellé. Az egész hazai piac alul van értékelve a helyzet miatt. Ha javulás lesz akkor lesz emelkedés is, de hogy mikor, azt nem lehet tudni.
En beragadtam 12k-n na marmost ha felmenne 13 ig akkor legalabb a felevel kiszallnek ha nem az egesszel , egy resze menne allampapirba egy resze meg jatszasra maradna hogy a mozgasokat ki tudjam hasznalni. Egyetertek nudlival 12 k - 13 k korul sokan kiszallnak
ha megy fel az árfolyam akkor sokan kiszállnak akik beragadtak mondjuk 12.500körül.. és mennek állampapirba.. ök szomorúan nézték naponta amint több milliós minuszuk van.. és nem ketyeg a kamat.
Szerintem 2 éven belül meg lesz a 20 ezer az árfolyam, én bizakodó vagyok. Addig véget érhet a háború, megegyezhetünk az EU-val, kivezethetik a különadót. Sőt, addig jöhet újabb akvizíció is. Most minden rossz be van árazva az árfolyamba, innen alapvetôen felfelé megy majd az árfolyam szvsz
Paja, nem 18, az nem fejlődés, nem haladás. Itt elindult egy sumák bika piac. Pár éven belül (hamarabb mind gondolnád) 22k fölött lesz. Te pedig passogva nem érted miért is. De abban igazad van, hogy a TŐZSDE ilyen. Sos sok profitot kívánok a ki be ugrálos shortosoknak is. Az is lehet jó stratégia, de közel sem olyan kifizetődő. Jahhhh, és van már olyan csomagom ami plusszos :) messze még az átlag, de fél év alatt meglesz.....
OTP részvényesek ide!