Az állam megvásárolja Orbán rokonának horvát szállodáit?
Minimum 15 milliárd forint Vitézy Tamás adriai cégcsoportjának tartozása. Az állam még nem döntötte el, hogy kivásárolja-e a társaságot az Orbán Viktorral rokoni kapcsolatban álló vállalkozót - de gondolkodik rajta.
link
A Demokrata név kezdetben foglalt volt, hiszen a rendszerváltást közvetlenül megelőző 1980-as években megjelent Nagy Jenő szamizdat újságja ugyanezt a nevet viselte. Kötöttek egy szabályos névhasználati szerződést, aminek következtében az újság címe véglegesen Demokrata lett. 1997 augusztusában, a választásokhoz közeledve a tulajdonosok egyik napról a másikra megszüntették a lapot. Arra hivatkoztak, hogy a Horn-kormány részéről mély nyomás nehezedett rájuk, ezért kellett így dönteniük. Az akkor már létezett szervezet, a Magyar Ház Alapítvány nevére bejegyeztették a Magyar Demokrata nevet. Egy hét kihagyással megjelent az első számuk, abban bízva, hogy az emberek már megismerték, megszerették a lapot annyira, hogy ezzel a kis változással is elfogadják. A két vállalkozóval adódtak problémák és nem sikerült megegyezniük. Pénzügyi gondjaikat beleírták a lapba, és az olvasók sok pénzzel segítettek az újraindulásban.
Azt fontolgatja a NOB, hogy a 2028-as olimpiát odaítélné a vesztes jelentkezőnek
Los Angeles pályázata kizárólag a 2024-es nyári játékok megrendezésére irányul - hangsúlyozták helyi illetékesek azzal összefüggésben, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fontolgatja: az őszi szavazáson vesztes jelentkező 2028-ban lehetne házigazda.
Csalódott lengyelek randalíroztak Orbán Viktor Facebook-oldalán
A máskor Orbánért rajongó lengyelek nem örültek, hogy a magyar miniszterelnök Tuskot támogatta.
Orbánt, Lázárt tüntetők várták a kormányablaknál
A rendezvény alatt a devizaadósokból alakult Nem adom a házamat mozgalom néhány aktivistája sárga pólóban, sípokkal és kürtökkel tüntetett.
Transzparenseikre többek között azt írték, "Ez itt egy olyan ország, ahol szólás után nincs szabadság", "Ne kockáztassunk! Szavazzunk nemmel a Fideszre!", "Csányisztánból nem kérünk, jogállamot akarunk", illetve "Milyen miniszterelnök az, aki elősegíti, hogy a bankok jogtalanul kilakoltassák a lakosságot".
A Jobbik aktivistái pedig "A szalagot átvághatod, az embereket már nem!" felirattal demonstráltak. link
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!