Putyin szereti a diktátorokat, akiket ő irányít, és sajna egyre több van belőlük. Sajna ezt sokan nem látják, a következményeket meg nem is értik. Az oroszok már a spájzban vannak. Abból pedig még sok jó nem származott..
Lépjünk túl a sértegetéseden ... Nyilván ezekből a megfigyelésekből amit említesz engedélyez naponta 5-öt az igazságügyminiszter, a nemzetvédelem és egyéb szervek saját hatáskörében engedélyezetteken felül. Ezekről volt szó, nem a vállalatokéról. Pintér, aki egész életét ezen a területen töltötte, nyilván biztonságba helyezett némi információt náhány aktában, (erre célzott Tőzsdemágia), talán ezért is ő a fidesz örökös belügyminisztere. Egyúttal hatástalanítani is tudja az "ellenirányú" információkat. (Ha esetleg, neadjisten, csak feltételezve, hogy vannak ilyenek. :)
"Tudom nem fog eljutni a tudatodig, mert ez egy gyűlölködő topik," Indítasz egy gyűlölködéssel, majd kijelented, hogy ez egy gyűlölködő totyik, szép levezetés volt. :))
" de ahol pénzről van szó, ott a megfigyelés alap. " most meg azt mondod, hogy azért figyelt meg az állam egy ellenzéki politikust, talán törvénytelenül, mert pénzről van szó. Te most a fidesz korrupcióról beszélsz?
Tudom, nrm fog eljutni abtudatotig, de ha olvasod a topikot, akkornláthatod, hogy itt konkrét ügyek vannak bekutatva, amiről aztán meglehet a saját veleményed. Ellentétben az olyan mantrákkal, mint "Soros", "oltásellenes baloldal", stb, amelyek üres, konktrétum nélküli kitalációk. Agymosásra viszont tökéletesek.
Tudom nem fog eljutni a tudatodig, mert ez egy gyűlölködő topik, de ahol pénzről van szó, ott a megfigyelés alap. Ha csak a saját tapasztalatomból indulok ki: 1. A munkáltatók megfigyelik a munkavállalókat 2. A versenytársak megfigyelik egymást, és egyéb stakeholdereket (iroda poloskátlanítása negyedévente alap) 3. Az internet forgalmat is több szervezet folyamatosan algoritmusokkal figyeli Akinek ezek a dolgok nem nyilvánvalók, nos, fogalmazzunk úgy, nem a társadalmi ranglétra legfelső fokán állnak.
Novák Katalin szerint a magas magyarországi átoltottság vonzani fogja a migránsokat, de a kormány a jövőben is megvédi határainkat. . Nem gondoltam, hogy Bakondy-n is túl lehet tenni. Szerencse, hogy a hülyeség nem növeszt, mert akkor néhányan már ülve nyalnák a holdat.
"A rendőrség kinyomozta, hogy ők használták a hamis rendszámot. Lefényképezte az őt követő autót Czeglédy Csaba ügyvéd, a Demokratikus Koalíció politikusa április elején. A Szombathelyen lefotózott sötétkék Mazda rendszámáról azonban az ügyfélkapus ellenőrzés azt adta ki, hogy ilyen rendszámot nem adtak ki Magyarországon.Czeglédy feljelentést tett egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt. A rendőrség most tájékoztatta arról, hogy a nyomozást megszüntetik, mert megállapították, hogy "a gépjármű használatára a Rendőrség bűnüldöző tevékenységével összefüggésben került sor".Czeglédy a Facebookon tette közzé a dokumentumot, az autó fényképével együtt. Írásában úgy fogalmaz, a kocsi "a gyanú szerint" a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz tartozik, és ezzel megerősítést nyert, hogy az ellenzéki politikusok követése "mindennapos gyakorlat".Czeglédy ellen egyébként a Borkai-ügy után indult nyomozás, lényegében az a gyanú, hogy ő volt az, aki "Az ördög ügyvédje" című blogon kiszivárogtatta a győri expolgármester pornófelvételeit. Ezt az ügyvéd tagadja."
a fidesznyikeknek se legyen illúziójuk, hogy milyen elb@szott rendszerben élnek.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!