Nagy felháborodást okoztak Orbánék, mert megvétózták az EU–Afrika-megállapodást
"Nem tetszett a magyar kormánynak a közös nyilatkozat szövege, amelyet a jövő szerdai, marokkói EU–Afrika-csúcson akartak elfogadni, és vétót emelt, így azt ebben a formában az EU nevében nem lehet aláírni"
.
http://hvg.hu/itthon/20180426_nagy_felhaborodast_okoztak_orbanek_mert_megvetoztak_az_eu_afrika_megallapodast
Peter! Akkor kezdjük elölről! (nekem minden megmentett lélek számít). Értelmezd légy szives ezt a szöveget, ezt vétózták meg a magyarok egyedüliként, aztán válaszolj, hogy ez a vétó öngól volt-e, vagy nem: "Az együttműködés fő célja, hogy az EU pénzt ad az afrikaiaknak, és ők
cserébe igyekeznek gátolni a migrációt. Ezt az alkut segélyprogramok,
vagy éppen az embercsempészek elleni rendőri együttműködések
szegélyezik. Benne van az a program is, amin keresztül pénzt kapnak a
hazatérésre azok a Líbiában várakozó emberek, akik hajlandóak lemondani
arról, hogy illegálisan Európába hajózzanak."
Egy szavadat se érteni. Amikor elfelejtettél hülyepéteresen írni, az a pár hét jó volt. Értelem akkor se sok volt benne, de legalább könnyebben el lehetett olvasni.
Már arra is vannak utalások megkapjátok Összegrundolva a Lóvét AZTÁN MUTATÓBA FOGTOK/ADTOK ÖNKORMÁNYZATI JELÖLTEKET!! -na ennyit a nagy jővőbeni KILÁTÁSOKRÓL!! Nem egyeztetnek ítt semmit, smucikba.. Hu ez tényleg nagy demokrácia..
Hisztéri az bőven megy az Euba,EU-s parlamentbe/na már ott is FERTŐZ AZ ÁRNYÁK BIZOTTSÁG A MAGYAROKKAL SZEMBE!! -Ez lenne a trend,lásd LIBE BIZOTTSÁG.. Magyarok ellen mindent felhasználni hol élnek egyesek.. elképesztő..
-HÁT ÚGY VAN NINCS EBBE LEVÁLASZTVA SEMMI..>>>Eus Liberáris közleményeket adnak ítt közre a hvg-ben!! Tagállamok védelme MIGRÁNSOKTÓL.. -mi ez.. messze van ez attól..
"A nyilatkozat végső változatából ki kellett húzni az összes olyan utalást, ami arra vonatkozik, hogy az "EU" ezt vagy azt vállal, akar. " . Ők IGYEKEZNEK mi pedig VÁLLALJUK ! . Ahogyan még az is belekerült valamikor a szövegben, hogy biztosítani kell LEGÁLIS migráció lehetőségét! . Ilyet nem szabad aláírni!
"INDEX 2007.02.02. 10:48
A Fidesz képviselőcsoportja pénteken délelőtt megszakította ülését, hogy hozzákezdjenek a Kossuth téri kordonok elbontásához. A rendőrök erőtlenül próbálták megakadályozni a kordonbontást, de fellépésük hatástalan maradt. . "A kordon története" . "Lemondanának mentelmi jogukrólA bontás után Orbán azt mondta, hogy konspiráltak az akció kitervelésénél, csak néhány ember tudott az ötletről. Ha bármi jogi problémával kell számolniuk a bontás miatt, lemondanak mentemi jogukról,A Kossuth teret október 23-a óta tartja zárlat alatt a rendőrség. . Hivatalosan a budapesti főkapitány műveleti területnek nyilvánította a teret, arra hivatkozva, hogy az országgyűlés működését biztosítandó nem lehet a Kossuth téren gyülekezni. Az első bejelentés arról szólt, hogy mindössze a védett külföldi vezetők távozásáig lesz demonstrálási tilalom a parlament előtt. Amikor a hivatalos október 23-i ünnepségekről távoztak a magas rangú vendégek, már arról nyilatkozott a rendőrség, hogy a biztonsági kockázat megszüntetéséig lesz lezárva a tér. Az első főkapitányi utasítás november 24-éig tervezte lezárva tartani a teret, a határidő lejártakor ugyanazzal az indokkal, vagyis biztonsági kockázatra hivatkozva a szükséges ideig nyilvánították újra műveleti területté a Kossuth teret. A zárlat ellen egyre többen tiltakoznak, először Szili Katalin országgyűlési elnök kérte a kordon lebontását, de az utóbbi napokban már emberi jogi szervezetek is követelni kezdték a zárlat feloldását."
Nagy felháborodást okoztak Orbánék, mert megvétózták az EU–Afrika-megállapodást
.
http://hvg.hu/itthon/20180426_nagy_felhaborodast_okoztak_orbanek_mert_megvetoztak_az_eu_afrika_megallapodast