Mi lesz az ősi gyökereiddel, történelmeddel, hagyományaiddal, sokszínű kultúráddal, egymást maró, mégis "európai" népeiddel, köztük velünk, magyarokkal?
Megtalálják-e, kivívják-e gyermekeid múltadhoz méltó helyedet, szerepedet a világban?
""Maga meg mit keres itt?"- majdnem elzavarták Brüsszelből a Brexit-királyt
2016. június 28. 11:56
Az Európai Parlament mai ülésén az előző heti Brexit-népszavazás eredménye volt az egyik központi téma. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, illetve Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke egyaránt elég keményen nekiment az ülésen résztvevő EU-ellenes Ukip-párti képviselőknek, köztük a Leave-kampány kulcsfigurájának, Nigel Farage-nak.
Az Európai Parlament mai ülésének központi témája a múlt heti brit népszavazás eredménye, illetve annak következményei. Többek között Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is felszólalt, beszédében elmondta, hogy bár ő maga nagyon sajnálja a népszavazás kimenetelét, tiszteletben kell tartani a brit demokráciát, illetve a választók döntését.
Ez a mondat nagy üdvrivalgást és tapsot váltott ki az ülésen résztvevő, Ukip-párti EU-ellenes brit politikusokból, köztük abból a Nigel Farage-ból, aki a minap egy TV-s interjújában beismerte, hogy egyik fő kampányigéretük tulajdonképp blöff volt.
Erre láthatóan Juncker is felkapta a fejét és a tőle megszokottnál kevésbé kimérten reagált:
Bizonyos szempontból meglep, hogy itt vannak. Maguk a kilépésért harcolnak, a brit nép pedig a kilépés mellett döntött. Akkor mit keresnek itt?
A Bizottság elnöke nem próbálta elrejteni csalódottságát az eredmény láttán, ahogy fogalmazott, ő nem egy "robot", vagy egy "szürke bürokrata". Azt viszont nyomatékosította, hogy amíg a brit fél nem jelzi hivatalosan is kilépési szándékát, semmiféle tárgyalásról nem lehet szó, hisz tulajdonképp nincs is miről. Ez a kijelentés szintén nagy érvágás lehetett az Ukip-esek - és az összes kilépéspárti - számára, akik közül többen is abban az álomvilágban éltek, hogy majd gyorsan kiharcolnak kedvező feltételeket a jövőbeni együttműködéssel kapcsolatban, és így tulajdonképp azelőtt biztos lesz helyzetük, mielőtt a tettek mezejére lépnének.
A BBC arról is ír, hogy az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber még kevésbé fogta vissza magát, és elég keményen nekiment Farage-nak:
A Ukip-esek között vannak a legnagyobb hazugok... Kérjenek bocsánatot a brit polgároknál és szégyelljék magukat. Hagyják abba ezt a populista Brüsszel-ellenes retorikát."
Lámcsak, megártott az a sok piálás, már önmagával is ellentmondásba keveredik egy megszólaláson belül.
"mit keresnek itt?" (érvényes mandátumuk van amúgy)
"nyomatékosította, hogy amíg a brit fél nem jelzi hivatalosan is kilépési szándékát, semmiféle tárgyalásról nem lehet szó, hisz tulajdonképp nincs is miről."
Tehát nem történt (még) semmi, akkor miért is ne vehetnének részt a brit képviselők az EP ülésén, ahová érvényes mandátumuk van? Miféle demokrácia az, ahol egy akármilyen vezető önhatalmúlag kizárhatná a neki nem tetsző képviselőket a parlamentből!
Juncker ismét lebuktatta magát, mit is jelent neki a demokrácia! Még mielőtt teljesen szétrombolja Európát ideje lemondania, ahogy komoly emberhez méltóan Dévid megtette.
Törölt felhasználó2016. 06. 28. 09:47
#1058
Ezt mondta Kaczynski, azt mondta Ciprasz, stb.
Lefordítva: a sok populista, szavazatmaximálásra törekvő kis geci politikus a jó dolgokat a saját sikereként adja el, a rossz dolgokat pedig az Unióra keni. Olyat nem nagyon hallottam még tőlük (de Orbántól se nagyon), hogy ezt én (vagy mi) basz..uk el. Ezen kívül kurvára nem tetszik nekik, hogy az Unió beleszól a dolgaikba, ugyanis azt szokták meg, hogy ha megnyerik a választást, akkor azt csinálnak, amit akarnak.
Cameron is ezt a játékot űzte, aztán most csodálkozik, hogy a nem annyira tájékozott idősebb korosztály elhitte neki.
Szép lesz, ha az ukránok után a törökök kezébe kerül az a "csap" ami Európa gázellátását biztosítja! :(
"Az orosz Gazprom kész újrakezdeni a tárgyalásokat a Török Áramlat gázvezeték projektről - közölte hétfőn a cég képviselője, Szergej Kuprijanov a TASZSZ hírügynökséggel.
"A Gazprom mindig is nyitott volt a tárgyalásokra a Török Áramlatról" - jelentette ki a Gazprom képviselője a javuló orosz-török kapcsolatokra vonatkozóan feltett újságírói kérdésre.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn jelentette be, hogy a török elnök az orosz elnökhöz intézett üzenetében bocsánatot kért az orosz vadászgép tavaly novemberi lelövéséért."
Mi is a neve? Európai Únió.
Európai.
Mitől is egy kulturális egység Európa?
Mitől is közös a talapzata az európai népeknek, országoknak?
Ha kivesszük Európából a keresztény kultúrát és azt, ami arra épült, nem marad szinte semmi, ami közös lenne a földrajzi közelségen kívül.
Mintha egy szervezetből kioperálnák az annak szerveit összehangoltan működtető agyat és megpróbálnák gépekkel működtetni. Hosszú távon életképtelenné válna, de addig is csupán vegetatív működésre lenne képes valódi élet helyett.
Kb. ezt történik most a kulturálisan gyökértelenített eu-val.
A keresztény gyökereket illene még annak is tudomásul venni, akit nem érdekel a hit maga.
Ezt azért fontos szerintem átgondolni, mert egyrész így igaz, így történt, ez van, másrészt pedig nagyon sokan ebben nőttek fel és minimum tudnak róla.
Nem kellene ezt egy erőszakos, az emberek között ülönbséget tevő és egymást irtó vallással keverni. Ott vannak a hatalmas területek, aki úgy szeretne élni, az maradjon ott, aki pedig itt szeretne Sharia-t, gyűlölködést stb, az pedig menjen oda. Ott kiélheti magát. Én tiszteletben tartom az ő világukat és biztosan nem fogok az ügyeikbe beavatkozni.
Hagyjuk meg Európát a gyökerein, nyugodtan és szépen fejlődni!
Volt mondanivalóm: megfontolásra érdemes vélemény, amit kifejtett az illető.
"
1. Jean-Claud Junckernek, az Európai Bizottság elnökének le kellene mondani a nagy-britanniai népszavazás fatális következményei miatt.
2. Juncker tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió elveszítette komolyságát.
2. Az EU elhajlott az alapító atyák szándékától, akik ráadásul keresztény politikusok voltak, sőt, a keresztény hagyományoktól is elhajlott, amelyeken Európa létrejött.
3. Az EU, éppen olyan embereknek köszönhetően, mint Juncker, a végtelen bürokrácia, és az emberek valós problémáitól való elszakadás szimbóluma lett, amely gátlástalanul szórja a pénzt kétséges projektekre.
4. az uniót csak úgy lehet megmenteni, ha visszatér az alapjaihoz.
5. Az EU élén határozott vezetőre van szükség.
6. A britek a képviselő szerint racionális viselkednek. Gyorsan kiléptek abból a projektből, mely megszünt müködni.
7. Ha meg akarjuk előzni hogy lavina-efektus induljon el más államokban új embereket kell juttatni az EÚ élére és sürgösen reformálni kell az úniót.
Szerintem megfontolásra érdemes meglátások.
Egyébként pedig pontosan az 5. pontja nem tűnik helytállónak, talán inkább több demokráciára, konszenzusra és kevesebb diktátumra lenne szükség az eu belső működésében.
"Az ellenzéki cseh pártok vezetői felszólították a kabinetet, hogy mielőbb álljon elő olyan konkrét javaslatokkal, amelyek az EU reformjához szükségesek."
Ha elém tesznek egy rossz ebédet, attól hogy nem tudok jobbat főzni, még tudhatom hogy nekem nem ízlik.
Főleg igaz ez a politikára, ahol enyhén szólva is nem jelentenek semmit a beszédek, ígéretek.
Mi lesz veled Európa?
Mi lesz az ősi gyökereiddel, történelmeddel, hagyományaiddal, sokszínű kultúráddal, egymást maró, mégis "európai" népeiddel, köztük velünk, magyarokkal?
Megtalálják-e, kivívják-e gyermekeid múltadhoz méltó helyedet, szerepedet a világban?
Múltad van, jövőd lesz-e?