A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
Most kell venni míg nem késő véleményem szerint, benne kell , hogy legyen az ÚTP jogilag nagy kockázatot vállalna a kormány ha nem tenné bele, hiszen ellentmondana a kptv. foglaltaknak. Akinek van egy kis viziója az tudja mit kell csinálni. Nekem az útóbbi 4 hónapban van jegyem bármennyire is furcsa elötte azt sem tudtam, hogy mi, a brokim ajánlotta....
Privatizálják a Mavir egy részét
A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) részleges privatizációja mellett döntött a kormány az Új tulajdonosi program keretében - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki online tájékoztatóján.
A Mavir tulajdonrészének eladása 2010. március 31-ig fokozatosan történik, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül - közölte a szóvivő. Hozzátette: az igazságügyi és rendészeti miniszternek lesz a feladata, hogy december 31-ig kidolgozza azokat a jogi megoldásokat, amelyek biztosítják, hogy a Mavirban senki ne rendelkezhessen a villamosenergia-piaci versenyt veszélyeztető befolyással.
Budai Bernadett azt mondta: a döntés célja, hogy a rendszerirányítási tevékenység váljon függetlenné a Magyar Villamos Művektől (MVM), ugyanakkor egyetlen piaci szereplő se szerezhessen meghatározó befolyást a Mavirban.
Mint mondta, jelenleg a rendszerirányító az MVM tulajdonában van, ami piaci túlsúllyal és ezáltal a piaci verseny csorbításával jár, ezt pedig a lakosság érezheti meg az indokolatlanul magas áramárakban.
Budai Bernadett közölte: a Mavir kiegyensúlyozott működésének megőrzése és az értékvesztés elkerülése érdekében a vállalat privatizációja csak fokozatosan, több lépésben történhet.
Ha egyszerre értékesítené a kormány az egész Mavirt, az jelentősen leértékelhetné a részvények értékét - vélekedett a szóvivő.
Közölte: a döntés alapján a villamos művek részesedésének a Mavirban 50 százalék plusz egy szavazat alá kell csökkennie, de nem lehet kevesebb, mint 25 százalék plusz egy szavazat.
Budai Bernadett elmondta, hogy a tervek szerint a Mavir egyike lesz azoknak a vállalatoknak, amelyeket a kormány bevon az Új tulajdonosi programba.
A kormányszóvivő azt mondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök februárban azért hirdette meg a programot, hogy azok is tulajdonhoz jussanak, akiknek erre korábban nem volt lehetőségük, és akik a tulajdonszerzéssel elindulhatnak a polgárosodás útján.
Összevonják és alkalmassá teszik a tőzsdei bevezetésre lapértesülés szerint a vízműveket. A Magyar Nemzet egy belső levelezésre hivatkozva azt írja, hogy az öt, részben vagy teljesen állami tulajdonú céget két vállalatba szervezik. A Pénzügyminisztérium szóvivője a lapnak csak annyit mondott, hogy az Új Tulajdonosi Program érinti a vízműveket. (MR)
Valaki vegye már meg végre az 500 db-os pakkjait :-) kicsit unalmas a játéka...
a hír fontos , szerintem hamarosan kivonják legalább névértéken..óriáis a prémium a jegyben csak sokan még nem kapcsoltak igaz nagy eladó tételek nincsenek
"Azt nem tudni, hogy a vagyonkezelőnek mi a célja a földterületek ellenértékeként kapott kárpótlási jegyekkel. " de páran sejtik és még páran tudják....
érdekes...érdekes...
Spekulánsok kezébe kerülhetnek a termőföldek?
Bár már évek óta véget ért a kárpótlás, az állam mégis kárpótlási jegyért értékesít földet az állami tartalékalapból. A gazdálkodók és az önkormányzatok emiatt nem tudnak földterületet vásárolni, és attól tartanak, hogy áron alul spekulánsok kezébe kerül a jó minőségű termőföld.
Az Igazságügyi Minisztériumnál tiltakozik a békéscsabai önkormányzat, amiért a környéken 540 hektár földet értékesítene a Nemzeti Vagyonkezelő Tanács a nemzeti földalapból. A vevők kárpótlási jeggyel fizetnének. A békési megyeszékhely több pontján máris hirdetésben keresik azokat, akiknek maradt még kárpótlási jegyük. Az önkormányzat ingatlanspekulációt sejt.
Az alpolgármester szerint a földek felvásárlói néhány éven belül extra profitra tehetnek szert. A jelenlegi szabályozás szerint földet csak magyar állampolgárságú magánszemély vehet, külföldi nem, ahogy magyar gazdasági társaság sem. A moratórium 2011-ben várhatóan megszűnik, a magyar földpiac megnyílik a külföldi befektetők előtt is.
A Vagyonkezelő Tanács múlt héten hagyta a Nemzeti Földalapba tartozó földek értékesítésének idei évre vonatkozó stratégiáját. E szerint összesen 12.600 hektárnyi földet adnának el, amiből 7,2 milliárd forint bevételre számítanak. Azt nem tudni, hogy a vagyonkezelőnek mi a célja a földterületek ellenértékeként kapott kárpótlási jegyekkel.
Az állami vagyonszerzés lehetősége a jövő év első felében nyílik meg a tulajdonosjelöltek előtt.A szabályozás egyelőre hátravan – mondta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője a No Limitben.
Most ki figtok nevetni, de a 600 darabot tényleg el akartam adni, aztán meggondoltam magam és kikerekítettem 1000 darabra, miután a Genesis nyerőt realizáltam...
Szerintem a kárpótlási jegyet, még ebben a ciklusban be fogják számítani valamilyen formában!!!
Szóval úgy döntöttem, hogy ha a többi papíron realizálok nyerőt, akkor azt folyamatosan ide fogom átmenteni ...
Egyébként Pénteken én kezdtem el venni, de érdekes módon jöttek, illetve jöttetek utánam!!!
Én ennek persze nagyon örülök, ha másért nem mert így a portfolióm is egy kicsit többet mutat!!!
Ennyi!
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509