Legyünk őszinték, amikor a nyáron a ploitikusok egyöntetűen kinyilvánították, hogy nem lesz újbóli leállás, onnantól borítékolni lehetett, hogy fel fog futni a fertőzés. Most az egy kérdés, hogy az egészségügy bírni fogja-e a terhelést. Ha Orbán számainak lehet hinni -16.000 kórházi kezelésre szoruló lesz a csúcson, akkor nekem erősen kétséges, hogy a 40.000+ aktív kórházi ágy elég lesz-e (amiben tokkal vonóval minden benne van, beleértve a gyerekpszichiátriát, meg a neurólógiát, ráadásul 2/3-os a kihasználtság alap esetben). Nem ismerem az egyes országok számait, de tartok tőle, hogy ez az ősz/tél nem úgy fog menni, ahogy a politikusok ezt tálalják. Az látszik, hogy a szakemberek pesszimistábbak, mint a sajtó és politikai elit. Ezek csak az egészségügyi hatások. Mondjuk arra kíváncsi leszek, hogy a termelés hogy fog futni akkor, amikor a műszakos operátotok 10%-a egyik napról a másikra beteget jelent. Vagy mondjuk a 6 éves gyerekére kell felügyelni a szülőnek, mert nincs iskola, mert a tanárok kidőlnek. Vagy mert a gyerek beteg. Lesznek itt még meglepetések.
Meg tartom a JKS t amit 54 én vettem, van még benne lendület. Köszi az infót. Energy szerintem tavasszal indulhat meg, addig meg bizonytalan. Vagy nem?
egyszer már linkeltem azt hiszem, de is érdekes volt nekem: https://www.tradingview.com/chart/SPX/JLMYVTdl-Presidential-Elections-Crisis-Stock-Markets/
Amerikai elnökválasztás. ! Ez egy olyan esemény ami rendkivűl meghatározó lehet a piacokra az elkövetkezendő hetekben. Egyelőre nem sok figyelmet kapott itt, de engem foglalkoztat a téma. Nagyvonalakban megnéztem kinek mi az álláspontja és mi várható. ! Biden a hatalmas költségvetéshiányt többek között a gazdagok és a nagyobb cégek adóemelésével és egyéb adókedvezmények eltörlésével kívánja orvosolni. Ez a nagy tech cégeknek nem biztos, hogy tetszene. Köztudott, hogy zöld és solar párti, ez az olajnak és olajosoknak nem jó hír. A solarosokat már 1-2 hónapja elkezdték beárazni jópáran Biden győzelmére. Infrastruktúrális nagyberuházásokat is támogatna. Trumpot ismerjük, ő nála inkább várható a tőzsde felpattanása újbóli megválasztása után. Jelen pillanatban nehéz megmondani ki áll nyerésre, de az szinte biztos hogy a választások után mindkét fél benyomná az újabb Stimulus mentőcsomagot ami adhatna egy lökést a tözsdén. ! Ránéztem a chartokra, pár nagyobb indexre és commoditykre az utóbbi 3-4 elnökválasztás heteiben hogyan mozogtak. Nyilván sok más befolyásoló tényező volt akkor és most (Pl 2008-ban az akkori tözsdekrach, egyéb választási programok , Demokrata vagy republikánus nyert-e, stb) de ez is lehet egy kiindulási pont.. Szóval azt tapasztaltam, hogy átlagosan a választás napja előtt 1 de inkább 2 héttel a legtöbb index (pl S&P, DOW) lefordult a WTI OILal együtt. Volt hogy 5%-10%ot. A NATGAS ignorálni látszott az eseményeket vagy más hajthatta, míg a Gold kissé emelkedett ezekben a periodusokban. Ez annak tudtható be, hogy a választások okoznak egyfajta bizonytalanságot a jövőre nézve, így vagy úgy. Az europai piacok, pl DAX nem igazán reagáltak az eseményre. Obamának megválasztása után (mindkét ciklus) nem pattantak fel egyből az indexek, söt eset még 1-2 hétig talán, nem úgy mint Trumpnál. ! 2020.11.03. eldől Trump vs Biden.. ! Ezeket mérlegelve, megvárnám merre indul most az olaj és ha fordul lefele kiszállok olajosokból. Ha megy felfele akkor adok neki 1 max 2 hetet. Tech céges papírokat föleg spekára veszek, azokat is kiszórom a legközelebbi kisebb peakeken. Covid-papirokat meglátom, APT pont ezen a napon jelent, vakcinásokat még mérlegelem. Szívem szerint csak nagyon kevés USD pappert tartanék meg, amit lehet kiszórok és az elnök valamint az eseményektől függően 1 hónap múlva visszaveszem a papirokat / más papirokat. ! Más vélemény?
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.