benne van egy korrekció akár 110,60-ig is, DE alapvetően 114,30-ig várnám legalább sőt akár 118,60-120 sávot sem tartom lehetetlennek 1-2 hónapon belül
én felfelé várom még. első körben 113.4-ig, utána esetleg 114.4-ig, aztán a heti zárótól függ. ma simán korrekcióban van, visszatesztelte a 111.8-at.nem látok benne fordulásra jelet.
UsdJpy-t innen merre várjátok? Általában ellentétes mozgású az EurUsd-vel, de most mindkettő megindult felfelé. Én innen várnék egy korrekciót 111-ig legalább, de lehet még egy kicsit megy felfelé.
gondolom 10 forintos sáv akart lenni az az 1 forint,és igen 279 es szintnél mikor elakadt naposon lelehetett volna kereskedni két forintos stoppal"nem kereskedem forint párokkal egyáltalán"
persze, igazad van, szép eredmény! kábellel kapcsolatban tanácstalan vagyok. Azon a szinten, amit említettél lehet számítani egy visszahúzásra, de hetiben 1.346-ig elmehet amennyiben korrekció után áttöri az 1.3040-et. Mivel gyakran euroval korelál, ezért mostmár mindkettőben én kivárok. Euro naposban mára számításom szerint egy semleges, gyertyával zárhat. Holnap viszont - főleg délután - folytatódhat a long. De nekem most heti gyertya kell.Kábelnél is az a kérdés, hogy hetiben hol és hogyan tud majd zárni. Szóval egyelőre várok velük egykét napot. Euroban számítanék egy nagyobb short körre, legkésőbb 1.16-tól. de napokon belül tisztul majd a kép.
ok
viszonylag alacsonyabb
de az biztos, hogy erős dollár mellett nem fognak emelni
én mondjuk a múltkorit eladtam, de nem mertem megint venni ma pedig lehet, hogy kellett volna
, de úgy vagyok vele, egyszer bejött nem kísértem a sorsot
várok az euróra inkább
az lehet, de az is biztos, hogy kamatot akarnak emelni, valszeg többször, mint amit most áraz a piac, ugyanakkor a gyenge dollárt nem bánják annyira
szerintem az usa-nak a gyengébb dollár és magasabb kamat a célja jelenleg
aztán lehet ,hogy csak behúzás az egész
amit írtál, hogy 267-70 alatt beszakadhat, szerintem nem fog megtörténni, még a héten sokkal inkább visszapattan
de, miért baj az, ha beáll egy 1 forintos sávba 270-80 között? és mozog ide, oda? igen szép profitot lehet akkor csinálni
nem kizárt, de úgy voltam vele, hamár nem realizáltam korábban a pozi felét, akkor a TP-t nem kezdem el managelni. 147,9-en még gondolkodtam is korábban, de 340 pip így már bent van a zsákban.. A cable shorton is erősen gondolkodom.. 1,3040 körül legkésőbb meglépem..
dollár indexnek havin nézve az utolsó csúcs vissza teszt szintje 95.4 környékén van most meg 95-.6 nál jár,vagyis elért a legerősebb havi támasz szintig szerintem,vagyis a paritás várók utolsó esélye :)
Így nem zárnám,hogy innen mégis pattanik long irányba
Ez az egész egyébként azért gáz, szerintem, mert a JP Morgantől a Bloombergen át a Llyoydig mindenki (!!!) végighazudta az elmúlt egy napot, ugyanis Draghi semmi olyat nem mondott (háromszor hallgattam végig), amit lehoztak!!! Elképesztő és undorító is egyben - mondom ezt úgy, hogy nincs pozim!!!
A tegnapi dollár gyengüléshez vagy a FED kellett, vagy néhány igen nagy hal összehangolt munkája.
Lehet ez gyertya alakzatokkal meg Draghi beszéddel magyarázni de leöntés előtt inkább a dollár erősödésének állt a zászló.
Törölt felhasználó2017. 06. 28. 15:12
#16942
De azért volt egy, s más: "ECB said the
reaction to Draghi's hawkish speech yesterday was entirely mistaken…Following
the euro’s biggest daily jump in over a year, in what could be interpreted as
verbal intervention, ECB’s Constancio said that market reactions aren’t always
understandable and that Draghi didn’t say anything new in regards to recent ECB
policy. Mario Draghi’s speech in Sintra on Tuesday was “totally” in line with
recent ECB policy, ECB Vice President Vitor Constancio said in an interview on
CNBC."
EUR/USD