"Az Egis-csoport a 2011-2012-es üzleti évben 132,82 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ez 3 százalékkal több az előző évinél. Az üzleti tevékenység eredménye az előző évhez képest 25 százalékkal nőtt, 20,44 milliárd forintot tett ki. Az adózott eredmény 36 százalékkal emelkedve 18,53 milliárd forintot ért el. Az egy részvényre jutó nyereség 2380 forint volt, szemben az előző évi 1745 forinttal."
Kár volt eldobnom Egiszkét korábban, de ha egy kicsit korrigál majd, akkor veszek belőle és majd jobban fogom tisztelni - ha nem durvulnak el a dolgok negatív értelemben .
Mol kevesebbet ér, mint a mostani árfolyama.
Telekomnak 40%-os eladósodottsága van, így felejtős a negatív EPS pályával.
OTP-ben van alúlértékeltség, de hirtelen emelkedett sokat.
EGIS-t meg írtam már, hogy 24-et ér.
Többek közt az szól az Egis MOL-nak történő beelőzősőre, hogy a MOL-nak nem tesz jót az ismételten gyengélkedő HUF, az Egisszel ellentétben.
A MOL árfolyama fundásan (historikusan és a szektortársakhoz is viszonyítva) kb. ott van, ahol lennie kellene, az egis viszont jelenleg is minimum 10%-al alatta mozog.
Még mindig az Egisben látom a legnagyobb emelkedési potenciált 13-18%. Ezt követi a telekomban 9-13%,majd az OTP, MOL, RICSI 5-8%-os lehetőséggel. Hozzáteszem mindez csak sztem és hasonló nemzetközi hangulat esetére vonatkoztatva.
Mielőtt elfogultság érne, mindegyik papírból van készleten, tehát egyik sem mostoha :)
egis topik