Előrejelzés, visszatekintés, napi chartkövetés, hír, füles, megérzés, nyerő-vesztő... minden.
Jelen pillanatban a németeknél általános a vélemény, hogy a DAX kb. 600 ponttal van "alulértékelve" az amerikai indexekhez képest. Önerőből hogyan fogja tudni ezt ledolgozni? Le tudja egyáltalán?
Az arany technikai grafikonján jól felismerhetően egy úgy nevezett „füles csésze” (Cup and Handle) alakzat figyelhető meg. A csészét a március elejétől szeptember végéig húzódó ív alkotja, az október-novemberi korrekciós illetve konszolidációs szakasz pedig a csésze fülét adja. Ez utóbbi akkor zárul le, amint az árfolyam emelkedő görbéje ismét megérkezik a csésze felső peremére, 1.800 dollár magasságába. Az ott futó horizontális ellenállási szint áttörése ekkor elemi erővel következhet be. Az elméleti célár a csésze magassága (250 dollár) plusz a kitörés szintje (1.800 dollár), vagyis nagyjából 2.050 dollár lenne, amelyet az alakzat kezdetétől a kitörésig eltelt idő (9 hónap) alatt érhetné el az árfolyam. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az alakzat kiteljesedéséig a csésze füle azért még hosszan elnyúlhat. Mindaddig érdemes azonban ezt az izgalmas technikai képletet figyelemmel követni, amíg 1.683,50 dollár alá nem esik a jegyzés.
Egyes elemzők erre az esetre párhuzamot vonnak a tavaly nyári eseményekkel az amerikai adósságlimit megemelése kapcsán. Akkor a pártok közötti patthelyzet két hónap alatt az aranyár közel 30%-os drágulásához vezetett. Mások, közvetlenül a Lehman-csőd utáni állapotokkal látnának hasonlóságot, amikor a kibontakozó recesszió hatására minden tőzsdei árfolyam, többek között az aranyé is zuhanni kezdett. Akkoriban létkérdés lett a likviditás megőrzése, és ez minden eszközkategóriában általános kiárusításhoz vezetett.
A tárgyalásokra megmaradó időszakban az év végéig n
ha a tavalyi chartot nézzük az is ezt tükrözi, dec. elején 1750 környékéről folyamatosan esett egészen dec. végéig, aztán jan-tól ismét emelkedett (bár akkor más oka is lehetett)
a te spekulációt abból ered h karácsonyra sokan vásárolnak ékszert....de ha belegondolsz, a kereskedők már hónapokra előre tudják a kereslet alakulását a tavalyi statisztikákból és előre berendelnek....decemberben már senki sem vesz...ezért aztán lemegy....a hónap végén megnézném hol áll és ha csábítóan alacsony akkor venni kell majd :)
DAX
Előrejelzés, visszatekintés, napi chartkövetés, hír, füles, megérzés, nyerő-vesztő... minden.
Jelen pillanatban a németeknél általános a vélemény, hogy a DAX kb. 600 ponttal van "alulértékelve" az amerikai indexekhez képest. Önerőből hogyan fogja tudni ezt ledolgozni? Le tudja egyáltalán?