Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Hat oltatlan közeli ismerősöm halt meg kovidban(még nem volt vakcína), az oltottak közül egy sem. Az egyik, halmozottan beteg is elkapta, bekerült a kovid osztályra a haldoklók közé és túlélte lélegeztető gép nélkül. Úgy gondolom, csak azért, mert oltott volt.
Nekem a 2szeri astrazeneca után semmi bajom nem volt, 5 hónappal utána a gyerkőcöktől kaptam el. Jan. 21-én este 37-es hőemelkedés, másnap délelőtt össze vissza vergődő szívverés, ebéd után rendbe jöttem. Semmi gond, majd jan. 25-én arra keltem, hogy a torkomban érzem a szívemet és ez egész nap megmaradt, sőt egyre rosszabb lett. Valamilyen szinten pánikrohamom is volt, egész nap a szívverésemet figyeltem. Este már 8-kor lefeküdtem, majd ha felkelek csak rossz álomként emlékezek rá. Persze nem így történt, nem tudtam elaludni, már minden ötödik szívverésem mellé ütött. Akkor hívtam az elsősegélyt, hogy mi tévő legyek. Kiküldték a mentőt, EKG-t csinált egy fiatal tetovált orvos és mondta, hogy szerinte nincs infarktusom, mivel 70 es pulzusnál és 150/90-es vérnyomásnál ez nem jellemző. Pedig a gép azt írta ki. :-) Mivel mondtam, hogy kovidos vagyok, mondta, csak a kovidos osztályra mehetek, így ezt elvetettük. Majd a karantén után menjek el a háziorvosomhoz. Tíz nap után jelentkeztem nála, szinte ritmuszavar nélkül, ő azonnal elküldött egy orvoshoz, ahol van EKG, mert lehet infarktusom van. Kérdem most??? Lehet. Kocsival elszaladtam a megyeszékhelyre, ahol vérvétel, tüdőröntgen és EKG után infarktgyanút állapítottak meg, de a véreredményeim ezt nem igazolták, ezért beutaltak szívultrahangra.....ahova 2 hét múlva fogadtak. Ott a doki nagyon szótlan volt, csak annyit beszélgettünk, hogy jó napot és viszont látásra, majd a nővérke kiadja a leleteit. A lelet: a szívem csücske 60%-a nem aktív, 1-4 hónappal ezelőtti lehetséges infarktus . Most várom a hónapvégi kivizsgálást, mivel semmilyen szívrohamos tünetem nem volt, kivéve a ritmuszavart. Ha elfoglalom magam, nem is veszem észre, de általában lefekvés után mindig érzek egy egy félreütést. Azt már megtapasztaltam, hogy az alkohol jótékonyan hat, de nem lehetek betépve egész nap :-) Úgy gondolom, idegi eredetű is lehet, pánikrohamként jelentkezik. Minél jobban figyelem magam, annál többször. Könnyű azt mondani, hogy szarjál rá, ha a gyomromtól a mandulámig fut fel egy enyhe áramütés. Majd követi egy erősebb és sűrűbb szívverés.
Az oltás után semmi bajom nem volt,a vírust a gyerkőceim hozták haza az egyetemről. Kedden a fiam volt rosszul, szintén a 2. pfizer után 6 hónappal, másnap a lányom lett lázas, 6 hónap után a pfizer oltás után, szombaton nekem volt hőemelkedésen, vasárnap a feleségem lett lázas. A hab a tortán, hogy a feleségem akkor kapta meg a pfizer harmadik oltást (2 astrazeneca után), mikor a fiamnál kezdődtek a tünetek. A párom nagyon kemény asszonyka, soha nem panaszkodik, de Ő szenvedett legtovább, de így is csak 3 napig. A gyerkőcöknél 1 napig tartott, azután csak a unatkozás bosszantotta őket a karantén miatt.
nálam is van ritmozavar. 29-én megyek kontrollra 24h EKG után. egy dolog segít a ritmuszavaron, a hétvégi nem-munkanapok és a minél nagyobb túrák. én jan közepén voltam omikronos gagyi tünetekkel, előtte 3 héttel oltás 1.0 mrns, onnan 10 nap horror, 100-as nygalmi pulzus, magas VNY ezek rendeződtek, ami maradt az a ritmuszavar és ezt 100% az oltáshoz kötöm, nem a omikronhoz
Ha visszalapoznál, ezt már egyszer leírtam, kb fél éve. Én meg március 29-én megyek a "szívorvoshoz" mert a januári kovidom óta szívritmuszavarom van. Január 21-én kezdődtek a tüneteim, 22-én egész délelőtt össze vissza vert a szívem, aztán csak úgy elmúlt., 24-én PCR teszt, 25-én reggeltől folyamatosan szívritmuszavar, de olyan szinten, hogy minden 10 ütésből egy félre ment. Este 10-kor hívtuk ki a mentőt. Egy EKG, vérhigító és nyugtató. A ritmuszavar azóta sem múlt el, de szerencsére megritkult. Ez az én történetem, nem valakinek a valakije. Megjegyzem 2 oltás után lettem kovidos, igaz 5 hónap telt el a 2. után.
"Tangó úr nagyon szép beszédet mondott....
Én nem vagyok ilyen megbocsátó... Nem tudok az lenni, mert.....mert ez az egész izé, kurvára bűzlik.......
EZ AZ EGÉSZ EGY NAGY RAKÁS SZAR! EZ AZ IGAZSÁG!"
https://www.youtube.com/watch?v=dwPB83A7dXg
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live