Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Nekem be is van állítva már 1612, de semmi nincs benne. Ez nem az érdeklődés miatt lehet, valami szabályozása lehet ennek, mert tavaly , meg előtte már szeptembertől voltak átkötések.
Nem tudom mikor indul el..
Az a helyzet, hogy nekem az idei évem más dolgokkal telik, az elején még kerestem egy adagot, aztán már nem nagyon értem rá.
Sztem év végéig nem is fogok, de azért heti szinten rápillantok a dolgokra.
Voltak ötleteim is, de így nem merem meghúzni őket, mert van már rossz tapasztalatom, ha nem tudok rá figyelni.
Egyébként meg a hati elég szar lett, évekkel ezelőtt a 100-as pakkokat simán el lehetett nyomni, most meg fél nap kell hozzá.
Nem tudom néztétek-e, a 1612-esben még semmi kereskedés nem volt, pedig már november közepe van, lassan kifut a 1512, ilyentájban már egy csomóan át szoktak nyergelni arra.
Tök illikvid ez az egész, lehet, hogy télleg át kell térni a certi verzióra.
Egyébként sok sikert mindenkinek!
Furcsálom, hogy ennyire passzívak BUX topikban az emberek, meg hati poziciókban is.
Iszonyat sok minden történik ebben az évben.
35%ot emelkedett BUX egy éven belül. Ez senkit nem hoz lázba? Sok sok minden van a háttérben, sok témát hoz a piac!
Érdekes dolgok álltak elő a két új BÉTre jövő társasággal szemben. Mind a kettő visszakozik!
1.)
Elhalasztja részvénykibocsátását a Waberer's
2015. 11. 10. 17:47|Pénzügy » Tőzsde
A Waberer's International igazgatósága úgy döntött, a jelenlegi piaci körülményekre tekintettel elhalasztja részvényeinek tervezett nyilvános forgalomba hozatalát.
2.)
015.11.11
A Duna House Holding Nyrt. és a Medasev Holding Kft. a folyamatban lévő nyilvános forgalomba hozatali eljárás (nyilvános értékesítés) azonnali hatályú felfüggesztését kérte a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a befektetők védelme érdekében - értesült a ProfitLine.hu a Duna House-tól.
Régen volt ilyen izgalmas a magyar tőzsde!
2015. november 10. 15:45
Nagyot emelkedett az elmúlt hetekben több magyar részvény árfolyama, mostanra fontos szintek közelébe értek, több esetben kitörésgyanús a helyzet. Megnéztük, mit mutat a technikai kép és mi segítheti az árfolyamok további emelkedését.
OTP
Technikai kép
Már többször írtunk arról, hogy az OTP árfolyama az elmúlt hónapokban egy szűkülő háromszöget alakított ki, amelyből kitörve nagy elmozdulás várható. Az állami részvénycsomag eladása után nagyot esett az árfolyam, mostanra azonban nagyjából ledolgozta az esést, és ismét a csökkenő trendvonal közelében áll az árfolyam.
Remélem a mai 0.4%os csökkenés csak korrekció volt, mert én megvettem ma az esést..
Van egy csökkenő ék 30percesen, ami lendületet adhatna az indexnek fel. Záróban már kilépett fel, meglátjuk holnap.
Igen, az nagyon érdekes, hogy az évek óta tartó masszív külker többlet, illetve az EU-s pénzek átváltása miatti forintkereslet ellenére egyre csak gyengül a HUF.
Illogikus.
Az lehet, hogy a kormány igényeinek megfelelően az MNB gyengén tartja, más magyarázat nagyon nincs.
Ahogy látom a ricsibe már megjelentek a daytrader eladók. :)
"Újra megmentette valami a forintot
2015. november 9. 12:43
Csak minimális erősödést tudott felmutatni hétfő reggel a forint arra a múlt péntek éjjeli hírre, miszerint a Moody's pozitívra javította Magyarország hitelbesorolásának kilátását. Délelőtt már újra gyengülni kezdett a forint: az euró jegyzései 315 fölé, a dolláré 293 körülig emelkedtek. A zöldhasúval szemben tehát továbbra is 15 éves mélypontja körül jár a magyar fizetőeszköz. Hétfő kora délután aztán újra erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, így az euró jegyzései 315 alá visszasüllyedtek."
Mindketten írjátok Ricsit. Igen meglepő volt, hogy ATH közelébe ért. Talán a Cariprazine-nak köszönhető, illetve a jövő kilátásainak. Fura, hogy BUX meg 7500ponttal van még elmaradva csúcsától, ez meg ott. Mtel, meg alj körül szenved, ha 2500hoz képest nézzük.
Szerintem jó lesz majd, de nem tartok kizártnak egy nyugattal való esést, és majd felpattanást sokáig. De az is lehet, hogy már nem lesz esés.. Nekem minden mindegy, bármi jó.
Talán az örök long innen lenne a legjob verzió, csak nyugat a csúcsokról ne szakadjon be egyszer
Hati nehezen követi a BUX indexet, 100-120 pontos lemaradásban van. Ha OTP is megindulna, akkor lenne talán benne egy ugrás. Még várok, de elkezdtem leépíteni a longot.
Ricsiből még megtartottam egy keveset, de most már így 5000 felett, nagyon gondolkozom, nem kéne-e dobni?
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!