Nagyon nem, ő is a leghűségesebb befektetők egyike volt! Kicsiben én is többször átéltem, hogy eladtam valamit és volt hogy egy percre rá kilőtt, mint a rakéta. De ilyen mennyiségnél ami neki volt az nagyon fájó lehet. Hiányoznak a meglátásai!
Én is sajnálom,hogy Flozalnak rally előtt kellett eladni,úgy gondolom,hogy kitartott míg lehetősége volt rá. Sajnos a sors megfricskázta,amit nem érdemelt meg.
Így van! Végtelenül korrekt volt, itt is és a syni topikban is. Ráadásul a politikai nézetünk is azonos, így tetszettek azok a megvívott harcai is. Flozal volt még hasonlóan nagyon korrekt, őt borzasztóan sajnálom, remélem lelkileg nem viselte meg a story és fog még ide írni ezután is.
2010 után jó ideig másokban voltam és valójában akkor sem írtam soha rosszat a cégről,mert valójában csak a körülmények voltak rosszak. Aztán sikerült egy aránylag nagyon jó beszálló. Ha a menedzsment is konstruktívabb lenne kissé lehet,hogy "sosem" adnám el. Kgy-n majd kiderül!
PANNERGY