a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
"A közlemény szerint január 17-én este 10-kor egy esetleges transzformátor-meghibásodás elkerülése miatt indították el az egyes blokk leterhelését, és állították be a teljesítményet 50%-osra. "
Szerinted már meghibásodott a transzformátor vagy még csak elkerülésnél tartunk?
A transzformátorok a már megtermelt áramot alakítják, mint minden más erőműben. Ha meghibásodnak, akkor az áramtermelést kell csökkenteni, addig, amíg ki nem javítják. Ennyi a sztori. Ezt az utolsó megjegyzésedre írtam. Nem érdekel, hogy ki van kormányon, a biztonság fontos. :)
Nem nagyon látom, hogy linkelgetné valaki, mennyivel ugrott meg az elektromos áram ára az utóbbi időben a fejlett országokban, ahol be akarják zárni a nukleáris erőműveket. Pedig drágul rendesen. Nem süt a nap, nem fúj a szél? :)
"Valamilyen, közelebbről meg nem nevezett meghibásodás történt szerdán a Paksi Atomerőmű egyes blokkjában, ami miatt csökkentett teljesítménnyel tudják csak működtetni az egységet.
2017. január 18-án 0:30-től a Paksi Atomerőmű 1. blokkját villamos berendezés meghibásodása miatt 50 szzalékos teljesítményszintre terhelték le. Az esemény a másik három blokk üzemelését nem befolyásolja.
- derült ki a Paksi Atomerőmű honlapján közzétett szűkszavú közleményből.
Azonban olyan sajtóértesülések is napvilágot láttak, amelyek szerint nem csak félházzal megy az erőmű egyes blokkja, hanem mind a két generátorát teljesen le kellett állítani.
Kérdéseinkkel mi is megkerestük a Paksi Atomerőművet, akik később sajtóközleményben tájékoztattak arról, hogy az egyes blokk egy pillanatra sem állt le, és az esemény nem érintette a nukleáris berendezéseket.
A közlemény szerint január 17-én este 10-kor egy esetleges transzformátor-meghibásodás elkerülése miatt indították el az egyes blokk leterhelését, és állították be a teljesítményet 50%-osra. A szakemberek jelenleg a helyzet megoldásán dolgoznak, de a másik három blokk zavartalanul működik."
Atomerőművet Felcsútra, a stadion mellé, mindjárt kettőt is.
"Lassan egy éve, hogy egy rakás Fradi Securityhez köthető kopasz verőember megakadályozta Nyakó István MSZP-s képviselőt abban, hogy elsőként adhassa be a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezést. Nyakó helyett a fideszes herceghalmi polgármester felesége, Erdősi Lászlóné adta be az indítványát, aki láthatóan összejátszott kopaszokkal.
A botrányos és minden szempontból vállalhatatlan történet miatt a a BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya vizsgálódni kezdett, de aztán úgy szüntették meg az eljárás, mintha nem lett volna semmi látnivaló a Nemzeti Választási Irodánál.
A 24.hu írja, hogy azóta Nyakó István pótmagánvádat adott be a bíróságra a kopaszok személyazonossága miatt, és Nyakó ügyvédje megnézhette a nyomozati anyagokat. Ebből kiderül, hogy ahhoz képest, hogy tavaly augusztusban a rendőrség megszüntette az eljárást, előtte azért sikerült kideríteni, hogy az összes kopasz verőember - akik korábban a média által megsértett jogaikról beszéltek - büntetett előéletűek, sőt,
van köztük olyan, akit korábban fegyveres rablás miatt ítéltek el.
A 24 forrásai szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálati anyagában az is szerepel a tíz személy listája mellett, hogy ők akadályozták meg Nyakó István a népszavazási kezdeményezés leadásában. Azonban ennek ellenére sem tartották a hatóságok jogellenesnek a kopaszok akcióját, ezért lezárták a nyomozást.
A kormány végül később megszüntette az egész országban népszerűtlen vasárnapi zárva tartást."
"Az Eötvös József Csoportot jórészt olyanok alapították, akiknek politikusként vagy szakértőként valaha köze volt a Fideszhez, de most már nem kíváncsi rájuk Orbán Viktor. (Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Csaba László, Jakab András, Jóri András, Kádár Béla, Mellár Tamás, Sólyom László, Tölgyessy Péter és Urbán László az alapítók.)"
"hogyan lehet eljutni oda, hogy a magyar társadalom rájöjjön, hogy a gazdasági helyzete messze nem olyan jó, mint amit a médiában hall."
"2002 és 2010 között 17 százalékos növekedéshez 34 százalék többletforrás kellett számítása szerint. A pénzt nagyobb részt hitelekből, kisebb részt az EU-s támogatásokból szívta fel az ország.
2010 és 2015 között 10 százalékos növekedéshez már 35 százalék többletforrásra volt szüksége az országnak. Ezt jórészt az EU fedezte, de kellett hozzá a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elvétele, a devizatartalék megcsapolása, és kellettek további hitelek is.
Ez így fenntarthatatlan. „Adósságot vagy vagyont élünk fel!” – fakadt ki Mellár."
"Csaba szerint a magyar kormány nagy növekedésről szóló prognózisai teljesen megalapozatlanok. És hiába állítja azt a kormány, hogy Magyarország erősödik,
a nemzeti össztermék dollárban kifejezett értéke még a 2008-as szintet sem éri el most,
és ez akkor is aggasztó, ha ebben benne van az is, hogy a forint most gyengébb a dollárhoz képest. (2008-ban a magyar GDP 157 milliárd dollár volt, 2016-ban csak 139 milliárd."
"Csaba László arra is felhívta a figyelmet, hogy az adócsökkentésről szóló kormányzati propaganda is kamu. Mert amit csökkentenek, azt „64 másik helyen, az áfával, a járulékokkal, más adókkal” beszedik közben. Alacsony hatékonyságú, nagyon drága, tohonya államot tart el közben az ország."
"pl. az itteni falka is pont ezt szokta csinálni a gátlástalan csekklistával dolgozó visszatért falkavezérrel az élen."
Ezt kifejtenéd?
Kikre gondolsz?
Biztos, hogy nincs üldözési mániád?
Nos én nem tartozom falkába. Előfordul, hogy bizonyos kérdésekben a véleményem megegyezik vagy hasonló másokéval, míg más kérdésekben nem. Vannak akikkel ez a vélemény hasonlóság gyakrabban fordul elő, míg vannak akikkel ritkábban. Ennek okai között az is szerepet játszik, hogy bizonyos értékeket, elveket fontosnak tartok és vannak akik szintén fontosnak tartják ezeket, így hasonló véleményre jutunk, míg mások esetleg más értékek mentén alakítják ki eltérő véleményüket.
A falka viszont nem így viselkedik. A falka tagjai -hirdessenek bár toleranciát, demokráciát bármily nemes értékeket- valójában nem aszerint cselekszenek. Prédának tekintik azt, aki más, nem falka tag, más véleményen van, más értékeket, elveket képvisel vagy csak nem tartozik közéjük és azt feltételezik róla, hogy azok közé tartozik, akiket ők utálnak, az ellenségüknek gondolnak, legyőzendőnek, uralandónak netán megsemmisítendőnek tartanak. Nincs bennük szándék a valós eszmecserére, megértésre, empátiára, a valóságtól függetlenül előítélnek, bekategorizálják, megcímkézik, majd rágalmakkal bekerítik és vádakkal, koncepciós ítéletekkel letámadják prédájukat. Nem az együttélés módjának megtalálása, nem a vélemények megismerésének szándéka, nem a meggyőzés hanem a kizárólagosság, a legyőzés a céljuk. Az is jellemzi a falkát, hogy ha valamelyik társuk nem azonosul maradéktalanul ezzel, hanem csak a fejét csóválja vagy ad abszurdum a prédának akárcsak részben igazat ad, pláne védelmére kel, akkor őt is megmarják, ideiglenesen kimarják a falkából ezért. Az értékközösség az elvekről, a témáról, a megoldás kereséséről gondolkodik míg a falka a személyek beazonosításáról, azok minősítéséről, az ellen prédálásáról, a falka kizárólagos uralmáról és felsőbbrendűségéről beszél és cselekszik.
„Az Orbán-rezsimben a gazdag elit tagjainak gyerekei magániskolákban vagy Svájcban tanulhatnak, akár milliókért, míg az ország szegényebbik részének a versenyképtelen, vagy egyenesen a szegregált iskola az első és gyakran utolsó állomás.”
Botka úgy gondolja, ez nem csak igazságtalan, de mélybe rántja az ország teljesítményét is. Úgy látja: „a magyarok borzalmas egészségi állapota, vagy a PISA-felmérés katasztrofális eredményei gyászos összefüggésben állnak Mészáros Lőrinc meggazdagodásával”. Arra is figyelmeztet, hogy „nincs és nem lesz orbáni csoda. Az ígért jólét csak Orbán kegyeltjei számára valósul meg. A többieknek marad a szegénység, a kilátástalanság, a megalázottság – és a szabadság korlátozása.”
A politikus szerint az oligarchák gazdagítása helyett az emberekre kellene költeni a rendelkezésre álló forrásokat. A program konkrétumokat is említ. A szegedi polgármester a legfontosabb feladatok között említi az oktatás színvonalának radikális emelését, valamint olyan biztosítási csomagok létrehozását, amelyek a megfelelő lakhatás és étkezés hiányából, továbbá a betegségek és a munkahely elvesztéséből fakadó kockázatokat enyhítik."
Ezzel a programmal akar kormányt váltani?
" vagy a PISA-felmérés katasztrofális eredményei gyászos összefüggésben állnak Mészáros Lőrinc meggazdagodásával”.
Normális? Miért nem azt írta:
a 4-es METRÓ ellopott milliárdjai gyászos összefüggésben állnak Mészáros Lőrinc meggazdagodásával”.
Ezzel a kommunikációval vágnak neki a 2018-as kampánynak?
"A szegedi polgármester a legfontosabb feladatok között említi az oktatás színvonalának radikális emelését"
a W7-es gépeket le kell cserélni W10-es re és a régi LCD okostáblákat új LED-es re és máris kiváló PISA tesztet írnak a diákok?
Mert tanárt és diákot nem tud cserélni!!!!!
Tanárt pedig miért kellene? A diákok egy része JÓ tesztet írt, és őket ugyanazon tanárok tanítják mint azokat akik rossz eredményt produkáltak!
Akkor a sokat emlegetett rossz PISA tesztért ki a felkelős?
Mindenki....csak azok nem akik nem tanulták meg a leckét....és azok sem akik nem kérték számon a diákon odahaza a rossz eredményt amit fél évről fél évre produkál!
Ha valaki nyilatkozik valamit, akkor azt vállalja is be, különben tök mindegy mit mond. :)
Persze akkor van gond, amikor homlok egyenest az ellenkezőjét állítja, mint amit korábban mondott. Amit még egyszer el is fogadhat az ember (persze, ha nem nyilvánvaló hazugságról van szó), mondjuk egy ilyen okkal: "Nézzék hülyeséget mondtam.", de sokszor már nem. De ismerjük a politikusokat. Nem vállalnak semmit, tisztelet a kivételnek!
"Az MSZP-SZDSZ koalíció alatt folyamatosan emelkedett az energiahordozók lakossági ára....amióta ellenzékbe kerültek azóta pedig a brutális csökkentésről beszélnek mint elmaradt lehetőség.....
Ameddig kormányon voltak miért nem lépték meg a csökkentést?"
Erre jött a válasz, hogy 2008-ig emelkedett a gáz világpiaci ára, azóta meg csökkent. Mégpedig igen jelentősen, sokkal többel, mint amit a "rizsacsökkentés" által átadtak a fogyasztóknak! Tehát, ha nem lett volna/lenne "rizsacsökkentés", hanem a világpiaci árak érvényesülnének a hazai gázárakban, akkor SOKKAL OLCSÓBBB LENNE A GÁZ!
A korábbi csörte ("gyurcsányozás") arra vonatkozott, hogy a PNY által beírt 2007-es Orbán idézetére Te azt hoztad elő, hogy mit mondtak az MSZMP-sek 30 éve...
Mi lesz veled Magyarország?