"Az is fontos, hogy Szerbiának sikerült javítania a pozícióján ezeken a tárgyalásokon a 2008-as évhez képest, amikor még 30 százalék alatti tulajdonrészünk volt, és ez azt jelenti, hogy a jövőben 5 százalékkal növelni tudjuk a szerbiai olajiparban való részesedésünket, és elérjük azt a részvényszámot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nagyobb döntési jogkörrel rendelkezzünk a részvényesi közgyűlésen, és mindenekelőtt megvédjük polgáraink érdekeit” – mondta a miniszter. Elég sokan akarnak majd "irányitani"
Akkor ha jól értelmezem: A MOL szándékozik megvenni a NIS 56,15 %-át. Hogy mennyiért azt nem tudjuk. Ha sikerül nekik, akkor abból valamennyit eladnának az Araboknak. Ez jelenleg a helyzet. Tehát egyenlőre semmit nem vettek még meg.
Nem azt írták, hogy az 56,1%-bó ki mennyit kap, hanem azt, hogy ennyi lesza Molnak. Miért nem oroszok adják el közvetlenül akkor az 5%-ot a szerbeknek? Itt olyan részt oszthatnak a szerbek arabok között amiről nem volt szó idáig.
Az ördög a részletekben rejlik. 56%-os részesedés, amiből 5% már biztos a szerbeké, hiszen a szerb miniszter nyilatkozott, hogy a 30% alatti részesedésüket sikerült 5%-al növelni. Akkor maradt 51%, kérdés ebből mennyi a MOL-és és mennyi az araboké.
Mivel feltehetően kötelező vételi ajánlatot kell tenni a kisebb részvényeseknek, abból tud az araboknak és a szerb államnak átadni a Mol. De egy arab tőkeemelést sem lehet kizárni, ha mondjuk vezetéképítésre kéne plusz forrás, a Mol meg nem akar erre is költeni.
. A tengertől elzárt országok energetikai szuverenitásához a kiszámíthatóan működő, erős helyi finomítók együttműködésére és erős partnerek bevonására van szükség. Ezért a MOL-csoport tárgyalásokat folytat az Egyesült Arab Emirátusok nemzeti olajvállalatával, az ADNOCkal, hogy az kisebbségi tulajdonosként csatlakozzon a NIS tulajdonosaihoz, úgy, hogy a MOL többségi tulajdonrésze és irányítási joga megmaradjon.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.