Délutánra leszek kíváncsi, jól tartjuk magunkat a déli uborkaszezonban..... délután 1-2 óra felé megjön majd a forgalom és a kérdés hogy háromkor az usa merre visz minket.
Nem értek ehhez a problémához, de egyrészt ezen már túl vagyunk, azaz rendezve lett korábban a devizahitelesek dolga, ráadásul baromi kedvezően, (kedvező árfolyamokon visszamenőlegesen a hiteleseknek kedvezve). Tehát jogilag egyszer már jogerősen túl vagyunk rajta nem? Másrészt időben is 10+ évvel ezelőtti történet volt, tehát időben is már avulás okán sem feltétlen vannak meg a jogi alapjai az újbóli felfejtésének a dolognak. Szerintem itt keverik a szezont a fazonnal akik be szeretnék erőltetni újra ezt a témát az országba, bankokra, ügyfelekre. Tehát valamilyen formában tudomásom szerint már rendezve lettek ezek a kérdések az országban. Az, hogy más országokban mi a helyzet (Lengyelország) nem tudom, de elképzelhetőnek tartom, hogy ott más a helyzet. A másik, hogy elvileg még ha újra elő kellene venni ez alapján újra a témát, egyesével kell minden egyes hitelfelvevő esetében a szerződést megnézni, nem lehet általánosítani. Ez tegyük fel egy új eljárás indítását feltételezi, ami szintén hosszú éveket fog igénybe venni, de mondom tekintetbe véve a korábbi már elvileg, jogerősen lezárt ügyeket. Ezt szinte lehetetlennek tartanám "előről" kezdeni mindent. Nem tartom reális veszélynek a bankra nézve.
A dontesben le van irva pontosan, hogy mi minosul megfelelo tajekoztatasnak, es mi nem? Ha ez nincs meghatarozva pontosan, akkor hogy bizonyitja barki, hogy nem lett "megfeleloen" tajekoztatva amikor azt sem tudja mi szamit megfelelonek? Bizonyitas hisnyaban meg hogyan tudna barki pert nyerni?
Azért van annak némi bája, mikor vki, aki full elfogult a MOL-lal kapcsolatban (TE) a matekot hozza fel másvalakinek, de ha betesz vki egy összehasonlítást MOL-OTP viszonylatban, h azonos időtávokon mennyivel is teljesít jobban az OTP, akkor is azt sikerül kihozni belőle, h de a MOL az Isten.
Maradj inkább a választott nick nevedhez hűen a mateknál, ilyen őrült zseni közeledésére nem vagyok kíváncsi! Lehet hogy más nőkkel bejön neked ez az agresszív stíl és a magas fokú intelligencia, de nálam nem. Számold inkább azt a sok zsét amit az otp longod hoz. 40K-ig lesz még bőven hasznod!
Azért megemlíteném, hogy amennyiben valaki még fizeti a dolgait és aa szerződés semmisnek minősíti, akkor azonnal fizetendővé válik az összeg. És kizárt hogy az értelmezése a dolgoknak jó mert a kamatra mindenképp jogosult a bank.
Az a "szabályosság" törvényesség amire utalsz az egy paktum volt a bankok és a kormány között! Ugyanakkor: Az Európai Unió Bírósága (EUB) 2025. április 30-án hozott ítélete jelentős fordulatot hozott a magyarországi devizahiteles szerződések megítélésében. A döntés szerint, ha egy devizahiteles szerződésben a bank nem tájékoztatta megfelelően az ügyfelet az árfolyamkockázatról, akkor az ilyen szerződés érvénytelennek minősül. Ez azt jelenti, hogy az adós csak a felvett tőkével tartozik, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük . Az OTP Bank az ítéletre reagálva közölte, hogy az Európai Bíróság döntése egyedi ügyre vonatkozik, és szerintük nem érinti érdemben a bankot. Az OTP álláspontja szerint a döntés nem általános érvényű, hanem konkrét esetben született, ahol a bíróság megállapította, hogy az árfolyamkockázat kommunikációja nem volt tisztességes . A döntés hatására azonban a magyar bíróságoknak felül kell vizsgálniuk a korábbi ítélkezési gyakorlatukat, és a devizahiteles törvényeket is újra kell értelmezniük az uniós fogyasztóvédelmi joggal összhangban . Ez újabb pereket indíthat el, és jelentős pénzügyi terhet róhat a bankokra, beleértve az OTP-t is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Kúria is jelezte, hogy figyelembe veszik az Európai Unió Bíróságának jogértelmezését, és ennek megfelelően vizsgálják felül a vonatkozó ügyeket . Összességében az EUB döntése jelentős hatással lehet a magyarországi devizahiteles szerződésekre és a bankok működésére, különösen, ha az ítélet alapján tömegesen indítanak újabb pereket az érintett fogyasztók. Szóval, várjuk ki a végét... Az otp azért nyilatkozik, hogy minden rendben, mert a "zabszem a seggében van" és igyekszenek hűteni a felhevülő indulatokat! Lesz itt még móka, kacagás annak akit átvertek, a longosoknak meg sírás! Most még álló víz van, de már borzolódnak a kedélyek.
"HA" .... 150 mrd srv van, napi 2 milliárdossával is 75 nap :D A nyári uborkaszezonra jó lesz hogy fogja a nagyobb eséseket ha lenne..... utána ha kiáll se érdekes mert augusztusban egy erős jelentés jön. Ezt látni a q1 ből is. Amit lehúzott a sok extra tétel illetve szezonálisan az egyik leggyengébb negyedév szokott lenni, a második harmadik a legerősebb. Bevételek dinamikusan nőnek, továbbá nem lesznek egyedi tételek már ami ront, csak az extra adó visszaírás ami javítja az eredményt. Szóóval esés most oszti vágáskor lesz amit szinte napon belül le fog dolgozni, majd vissza fog esni kicsit csorogni nyáron kb...... aztán augusztus tájékán emelkedés várható.
OTP részvényesek ide!