Betyáros igazság szerint, miért mondják sokan, hogy az a nagyvárosi cifra legény úgy forgatja a szót, mint részeg csikós a karikás ostort:A szó nála olyan, mint a kölcsön csizma – ma még szorítja, holnap már letagadja, hogy valaha viselte.A tegnapi igazság nála mára már mese – amit tegnap még esküvel védett, ma már fél szemmel se ismeri.Úgy ígér, mint kupec a vásárban – messziről fénylik, közelről meg csak rozsdás bádog.Mindig annak fütyül, aki fizet vagy tapsol – nem a szél fújja, hanem amerre a haszna dagad.Nagyobbra fújja magát, mint béka az ökör mellett – aztán mikor kipukkan, csak a sár marad utána.Úgy keveri a szót, mint kocsmáros a pancsolt bort – a végén senki se tudja, mi volt az eredeti íze.Ha sarokba szorul, új mesét talál ki – mint a tolvaj, aki mindig másik kapun menekül.A hívei előtt hős, mások előtt meg köd – attól függ, ki nézi és honnan süt rá a nap.A valóságot úgy hajlítja, mint fűzfavesszőt – addig görbíti, míg bele nem fér a saját nótájába.A végén már ő maga se tudja, mi volt az igaz – mert aki túl sok mesét költ, egyszer a saját hazugságába botlik bele.No komám, az ilyen legény nem az egyenes úton jár, hanem ott, ahol a por a legjobban takarja a csizma nyomát.
"Tudja, csak nem érdekli, mert ez a szerepe. Kap érte elég pénzt. Nem csak a képviselői állásért." Na ezzel tökéletesen leírtad, hogy a fideszes parlamenti képviselők miért szavaznak meg mindent, amit Orbán mond. Csók a családnak...
Ha nekem kéne takarodnom a Parlamentből, nem lenne képem beolvasni annak, aki viszont maradni fog, hanem elgondolkodnék azon: vajon a magyar társadalom miért utasítja el azt a sok baromságot, amit képviselek? Dehát ő szemmel láthatólag nem gondolkodik el ezen, és valószínűleg soha nem fogja megérteni...
Szerintem ezzel a kérdéssel fordulj Tordai Bencéhez! Az meg hogy TE hogyan értelmezed Tordai Bence tulajdonságait, legyen a te szoc.problémád, ne tőlünk várd a magyarázatot, ha kérhetem. Egyébként meg a fidesz nem marad. Pont.
Azt az egyet mondja már meg valaki, hogy Tordai Bencéből miért hiányzik az alázat? Feláll, és habzó szájjal mondja hogy a fidesz retteg, meg hogy Orbán Viktor utolsó miniszterelnöki beszédét hallottuk - ugyanakkor az ő, a Tordai Bence pártjai nem fognak parlamentbe kerülni (gondolom ő sem), az összes rendszerváltó párt közül a fidesz marad a parlamentben (eltűnt az szdsz - az emberek rájöttek mit is jelent az általa képviselt liberalizmus, de eltűnnek az utódpártjai is - a momentum, a párbeszéd, eltűnt az mdf - pedig jól indult, de Dávid Ibolyának sikerült leépíteni miután megpróbálta összekavarni egy kis komcsi és libbant beütéssel, és ami a legnagyobb dolog: eltűnik az mszp - rendszerváltáskor megdöbbentünk mennyien szavaznak még a komcsi párt, az mszmp utódpártjára, azt hittem sose fog eltűnni, és ELTŰNIK! -VALÓBAN MEGTÖRTÉNT A RENDSZERVÁLTÁS!!!) A fidesz marad. Valami oka csak van. Bence ezt nem látja? Ha ő és pereputtya tűnik el, akkor miért nincs benne legalább alázat? Nem gondolkodik el semmin?
Tordai Bence felszólalt a parlamentben - Orbán kormánya szánalmas és kártékony szerinte. Lol. Kedves Tordai, a prájdolásotok a kártékony az országban, nem pedig az, hogy Orbán rengeteg céget behozott, a rezsit megfizethetővé tette, és jelentős adókedvezményeket - vagy épp adó-eltörlést adott az embereknek! Hát, Tordai szerint mindez kártékony: épp ezért nincs sehol a pártjának (pártjainak) támogatása, az embereknek nem hiányzik, hogy ezt a "kártékonyságot" megváltoztassák, azaz: jó nagy adóemelések legyenek ismét, a rezsi az egekbe kerüljön ismét, és kilőjjön a munkanélküliség!
Figy erről oldalakat lehetne leírni elemzésekként, és én nem vagyok gazdasági elemző, és nem is fizeti senki ki a bérem, ha ebbe belefeccolnék 4-5 óra kutató munkát. De azért nagy vonalakban ami fix és tudott: 4000 foglalkozatott fő, max 1 milliós fizetéssel : évi 48 Milliárd iparűzési adó : évente 13 Milliárd, (illetve 2024 elött ez csak a fele volt !) Mivel EU-ba vám mentesen exportálunk ezért amit külföldre eladunk abból 0 forint haszna van a magyar államnak. Ha nézzük a belföldi legnagyobb piaci szegmensét, az elektromos auto ipart, nos tavaly kb 20.000 elektromos autó eladás volt, mondjuk h a felébe gödből került az aksi. 1 átlagos autóba kb 4 millió az akkumlátor, azaz 10000x 4millió az 40 Milliárd. ennek az áfája 12 Milliárd. Ja és ezekre állami támogatás jut, azaz állam kifizeti a 30-40% át hogy a vásárlást ösztönözze! Maradt max 8M . Mondom ez Mo.-on a legnagyobb piaci szegmens! Ez a 3 fenti adat összege pariban nincs, se a direkt tőke injekciókkal, (csak a tavalyi 133 Milliárd!) se az általad hasra ütés szerűen 1:4 hez megtérülés = 532 Milliárddal. Mindezt, úgyhogy a termelés már tetőzött,és lejtmenetben van, + Kínával meg most megyünk bele az Eu a vám háborúba! Mondhatod, hogy ezek 5-10 év múlva megtérülnek, én nem vagyok benne biztos hogy itt lesznek 5-10 év múlva. Sőt... Az, hogy az államnak x évente 133 milliárdokat bele kell tolni, az elég sokat sejtet, hogy mennyire éri meg magának az aksi gyárnak, hogy itt gyártson. És az egyéb jellegű támogatásokat, ami az államnak bele került (utak, víz, gáz kiépítése, munkás szállok, stb) nem is vettem számításba! Keress rá pár helyen hogy miért nem éri meg egy államnak összeszelő üzemnek lennie!
Szerintem magad is ki tudod számolni, ha van egy többezer főt foglalkoztató nagy cég, ahol különböző poziciókban dolgoznak emberek, vajon mennyi adót fizet utánuk havonta a cég? És 1 évben? (általában nem 1 évig működnek, s vajon mennyi adóbevételt jelenthet egy ilyen cég az államnak az egyéb adókkal együtt?)
Összekeveredik a határrendészeti kerdés a propagandával.Lengyelországot sem árasztottak el az illegális bevándorlók.Lengyelorszagban sem esznek bogarakat, és nem mütik át magukat.Sem a csehek, Szlovákok, Horvátok, Románok nem esznek bogarat.Hozzájutnak az Eu forrásokhoz, mi meg fizetünk azt nem kapunk, de még naponta 1 millio eurot fizetunk.Krida Úr biztos nem akar bogarat enni, de megnyugodhat mert ha nem akar nem kell.A rovarfeherje feldolgozo is csödbe ment...
Illegális határátlépéssel? Alanyi jogon az állam tart el benneteket, lakhatást, pénzt, és ingyenes egészségügyi ellátást kaptok? Meg akarjátok változtatni (vagy megváltoztattátok) az itt élő népek vallási szokásait és törvényeit a sajátotokra? Eszetek ágában sincs beilleszkedni, és törvényes munkával pénzt keresni? Szerintem Kridának azokkal van baja, akik illegális határátlépők, és ezen kérdésen kívül a feltett kérdésekből legalább még egyre csak igennel tudnának válaszolni.
ORBÁN VIKTORT KEDVELŐK!