Hasonlóan gondolom! Az utóbbi 2 napot kivéve nem gyakran írtam ebbe a topikba. Az állítólag lejáratás céljából Toka úr által létrehozottakba pedig mégcsak bele sem olvastam. Semmi közöm az itt folyó gyűlölködéshez, harcoskodáshoz sem. Az csípta a szemem, hogy Tokára rázúdítják a népharagot, amikor el van tiltva, tehát nincsen módja reflektálni. Már bánom, hogy időt fecséreltem és szóbaálltam az Ilyet Szit meg Szabolcsi57 féle emberekkel. A fórum üzemeltetőjének hamarabb kellene lépni és intézkedni ezekkel szemben, mert az egész közösséget lázítják, dezinformálják, lejáratják, rombolják! Minden jót és sikeres kereskedést kívánok!
A miértet szerintem szükségtelen keresni. Láthatóan a szent cél és a khm erkölcsi magaslat szentesíti az eszközt. Jelentős sérelmek lehettek. Halálos megtorlás kell. Meg kell torolni, megsemmisíteni, kivégezni. Kollektív bűnösség, halál az alkoholista csőcselékre. mindre, írmagjuk se maradjon. Cartaghinem esse delendam. Az ilyen háborús pszichózisban ki-ki vérmérséklete és hajlamai szerint teljes szívvel részt tud venni és lubickolni tud benne. Tobzódni. És nála az erkölcs és az igazság, a másik fél maximum csiga vagy giliszta szintjén van. És természetesen nem ő a Harcosok Klubja, hanem a másik fél. Az ellenség. Nekem az utóbbi két nap véletlenül úgy alakult, hogy a gép mellé voltam kötve, láttam, ami és ahogy történik. Mit mondjak, nem tetszett. Nekem ez egy Izrael és Gáza. És eszkalálják. Igazából sejtettem, hogy nem kellene beleszólnom, mert valaki majd úgyis kiforgatja és összegyurcsányoz. Most se kellene megszólalnom. Hallgatni arany. Meg inkább másfele nézni. Én az életemből már nem szándékozom hosszabban ezzel az esettel eltölteni. Mindenesetre egy biztos: számomra az utóbbi két nap fantasztikus értéket hozott emberismeretben.
Bizonyos személy Istenítésére szintén nem vagyok/ vagyunk kíváncsi.. Mindenki téved egyszer ahogy a “ mellékelt példa” is megmutatta. Én óvatosságra intenék mindenkit a nyári uborkaszezonban . Nem kell sok pozíció és teljes tőkét főleg most betolni. Nyakunkon a FED döntés , a világ egyébként is Amerikára figyel ma ill. holnap . A fentebbi kérésemen kívül bárki írhat bármiről.
Toka Club/Labanc/Laruska/Nacky/Bpali/Oldrider/Josefernando/Mcbull/Kawaszabi