Ezt nevezik elfogultságnak, kettős mércének, ami az egyik oldalra nézve mérvadó, a másikra nem. Észre se veszik. Megszokták a 15 év alatt, nekik ez a természetes.
Na és hogyan váljunk le az orosz energiáról? Mint a németek, akik azt tanácsolták télen a polgáraiknak, hogy spóroljanak, és inkább ne is fűtsenek, dideregjenek (mert nagyon elszálltak az energiaárak a szankciók miatt)?
Kedves István, Te aki azt sem tudtad,hogy Észak Korea atomhatalom, most meg azt bizonygatod, hogy a kongresszus az nem gyűlés, miközben, de az,mert annak számít, talán tájékozódj többet, mielőtt mások szellemi képességeit kritizálod.
Azután akar változtatni, miután elvették előle a mézesbödönt. Több helyről kapott fizetést. Állítólag Mészárosnál is próbálkozott, biztosan nagyon sajnálják, hogy nem vették fel.
Az ukránok elnyomják az összes kisebbséget, ezzel szemben az oroszok is elnyomják az összes kisebbséget. Ráadásul az oroszok úgy harcolnak az ukránok ellen, hogy az ukránokat is oroszoknak tartják. Pártunk és kormányunk sokat tesz azért, hogy az oroszoktól vegyünk energiát és korántsem tett meg mindent azért, hogy leváljunk az orosz energiáról, pedig legkésőbb a Krím orosz annektálása után rá kellett volna jönnie erre. Persze szeretheted a kormányt, annakidején sokan a Kádár-rezsimet is szerették.
Lol. Az oroszoktól vesszük az energiát. Az ukránok elnyomják az összes kisebbséget, így a magyarokat is. Az esetleg felsejlett valaha is, hogy a kormány érted, és a többi honfitársaidért teszi azt amit tesz? Ha te lennél a kormányben, és felmérve a helyzetet mindent megtennél azért, hogy országodat ne a megfizethetetlen energiaárakba lökd, neked hogy esne hogy némelyek ennek ellenére állandóan ellened sápítoznak?
Ugyanezt a kérést fölteheted a fideszes békemenetek kapcsán is. A békemeneten x ezerből mennyi az éppen ráérő, mit csináljak mást, jó buli résztvevő? Komolyabb kérdés, hogy tiltakozott-e valaha a békemenet a Kreml agressziója ellen.
Nyugalom, a megváltó megpihent... Nem lehet mindent egyszerre. Mindenesetre, ha megvalósul kormányváltás, a kéksárga póló és a szlavaukrajni/bandera köszöntés kötelező lesz, ez nyilvánvaló. Szundi őrmester tenni fog róla, ha minden csepp zsírja rámegy, akkor is.
Gondolom, mit akarsz mondani: - Először is arra reagáltam, hogy Grizzly szerint pár százan lennének a Tisza tüntetői a Pride-osak nélkül. - Másodszor, mennyien szoktak lenni a Fidesz gyűlésein: jóval kevesebben. - Gondolod, hogy a jó buliság miatt mennek el tüntetni? Meg amúgy ráérek... Tök homály vagy pajti.
Az egész rendszer rendkívül abszurd nagyon régóta, benne Varga Judittal, aki engedélyezte a Pegasust és beszélt összevissza, hogy ki az engedélyező, ki a felelős. A Fidesz az elmúlt 15 évben több ezer botrányt, több tízezer hazugságot, több ezer demokrácia romboló akciót, több tízezer korrupciót vitt véghez, MP dolgai ebbe a sorba egyrészt beleillszkedtek, kár lenne tagadni, de vegyük észre az arányokat és ő legalább kijött ebből a szar NER-ből és változtatni akar.
Neked gőzöd sincs, hányan szoktak lenni a Tisza tüntetéseken. Hősök tere tavaly nyáron minimum 70 ezer, Széna tér tavaly októberben 20-30 ezer vagy több, idén március 15 Andrássy út 60-80 ezer. Többségükben fiatal és középkorú, jóarcú emberek, semmi deviancia.
Amennyiben MP a volt feleségével áll ki, és közösen ítélik el a rendszert, akkor nem lenne kérdés a 2026os választás, hanem kormányváltás. Az viszont abszurd, ahogy Magyar elkezdte, lehallgatás...
Fogadjuk el Orbán 190-ezres számát. Ennek 70%-a 133-ezer. Ez lenne a becslésed a brüsszelita importra és a pár tisza szigetre? Ez túl soknak tűnik és még mindig meg kellene magyaráznod 57-ezer tüntetőt. A Hősök terén az influenszerek is összehoztak egy kormányellenes, százezres nagyságrendű tüntetést "a szörnyek köztünk járnak" mottóval. Sokan a fideszes politikusszörnyekre gondoltak. Ezután és emiatt indultak be MP rendezvényei jókora tömegek részvételével. Én magam egyiken sem voltam. Nem tudom, mi lesz jövőre, de sokan a fidesz 1.0-át sem akarják. Nem vagyok túl értelmes ember, de jövőre ukránbarátként fogok szavazni és nem az ukrán propagandisták miatt vagy az orosz propagandisták ellenére, hanem saját kútfőből.
OROSZ-UKRÁN háború