Ez jó. Valamikor a svédeknél az akkori amőba-világbajnokkal dolgoztam egy műszakban. Ő finn volt. Sok mindent mesélt ő is, ezt nem hallottam tőle. Persze ettől még jó vicc. :)
A honfoglalás előtti történelmünk a Kárpátokon túl, az őshazában (Magna Hungaria) zajlott. Ott ki volt téve két útjelző tábla: az egyikre azt írták Magyarország, a másikra Finnország. Aki tudott olvasni az ide jött, aki nem az Finnországba, bár ezt a finnek fordítva mesélik. Akik maradtak, azokat Julianus barát még látta mielőtt föloldódtak a szláv tengerben.
Nincs miért aggódni, hiszen megírtátok n+1x, hogy az oroszok az erő nyelvén értenek és Ukrajnának áll a dolog. Nincs probléma. Zárójelben jegyzem meg, az is le volt írva ezerszer, hogy ahogy megy az idő, egyre rosszabb lesz a helyzet. Mit számít...
56-ban Kádárt kihívták Moszkvába (igazából elhurcolták) és közölték vele, ő lesz az ország első embere (párt első titkára és miniszterelnök). Nem kérdezték Kádár véleményét. Ennyi szuverenitást engedtek az oroszok nekünk, vagyis semennyit.
A nemzet portolója azt mondaná erre: Ennyi! Lehull a lepel vagy (és a hályog az oroszbarátok szeméről). . Nem zavarja Putyint, hogy mit gondolnak az ukránok, ők is egy népnek tekintik-e magukat az oroszokkal? Még genetikailag is különböznek az oroszoktól (tatár, lengyel keveredés), nyelvükben, kulturálisan, mentálisan, történelmüket tekintve talán méginkább. . Ahol orosz katona járt, az orosz terület. Ma még csak Ukrajnára mondja ezt, holnap a Baltikumra és ha teheti még újabb országokra. Magyarországon is járt/tartózkodott orosz katona vagy 40 évig. Putyin lelki szemei előtt a SZU és az ő birodalma lebeg.
"Van egy régi szabály: ahová orosz katona teszi le a lábát, az a miénk."
Mi elkövettünk hibát a történelmünk során, gondolok itt arra, hogy semmi keresnivalónk nem volt a Kárpátokon túl. Súlyos árat fizettünk érte. Viszont az oroszoknak sincs semmi keresnivalójuk a Kárpátokon innen. Én ezt tartom tiszteletben és nem érdekel, hogy kinek milyen katonája hol tombolt a történelem során.
Kereskedjünk, utazgassunk, versenyezzünk, csináljunk kultúrális programokat, ismerjük meg a egymást ez nálam teljesen rendben van.
nocsak-nocsak, kezdenek kiderülni a háború valódi okai? "Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon ismételten azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna Oroszország része – legalábbis az ő narratívája szerint. Már mondtam korábban: az oroszok és az ukránok egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk– jelentette ki, majd hozzátette: "Van egy régi szabály: ahová orosz katona teszi le a lábát, az a miénk." Putyin: egész Ukrajna a miénk! - Portfolio.hu
Milyen jó is az, amikor valami etikus cselekedetet a "sok pénzbe kerül" címszóval utasítanak el egyesek, miközben mások pedig nem. És előbbiek ezen az elutasításon keresztül hágják meg és rombolják le az utóbbiak áldozatvállalását is. Igazán dicső hozzáállás. Viva Trump! Viva OV! Viva elvtelen haszonlesés!
"A tárgyalásokat ismerő tisztviselők szerint a G7-csúcstalálkozó után világossá vált, hogy az USA nem hajlandó támogatni a szigorúbb Oroszország elleni szankciókat. Donald
Trump elnök a kanadai Albertában tartott találkozón újságíróknak
nyilatkozva kijelentette, hogy a szankciók "sok pénzbe kerülnek nekünk". (Portfolio.hu)
A NATO és a nyugati országok nem telepítettek támadó fegyvereket Ukrajnába a háború előtt, és a támogatás főként védelmi célú volt. Utólag is láthatóan valóban fenyegetés alatt állt az ország. Például a "Javelin" típusú páncéltörő rakéták védelmi fegyvereknek számítanak, mivel csak akkor használhatók, ha egy ellenséges jármű már támad — nem alkalmasak támadó hadműveletek indítására.
Még az OV propaganda oldal is ezeket írta valamikor: "A NATO mindeközben mindig elmondja, hogy soha nem állt szándékában további haderőt telepíteni a keleti szárnyára egészen addig a pontig, amíg Oroszország 2014-ben nem annektálta a Krímet." "A NATO ezt követően, tehát csak 2014 után telepített csapatokat Kelet-Európába..."
Mindennel van probléma. A hadiiparral és a biztonságunkkal is. Te elhanyagolod a biztonságunkat. Éltem megszállt országban, ahová a Szovjetunió szétesése előtti évekig jött az olcsó szovjet olaj és gáz (amire szüksége volt a megszálló vörös hadsereg tankjainak és repülőgépeinek is). Emlékszem a 4 forintos normál benzinre meg az 5 forintos szuperre, mégsem tetszett a szovjet megszállás. Oroszországot ki darabolja föl? Könnyen lehet, hogy ugyanúgy szétesik magától, mint a néhai Szovjetunió. Abban egyetértünk, hogy zűrös évek jönnek, de ezekben a zűrös években nekünk az európai értékeket és érdekeket kellene érvényesítenünk és nem az oroszt vagy a kínait. Az oroszok és kínaiak ellenfelek/ellenségek is. Emlékszem, hogy a múlt században a szovjetek egyszerűen fölrobbantották a szovjet-kínai határfolyó egyik vitatott hovatartozású szigetét.
Mi a probléma az ilyen szintű hadiiparral? Hogy nem dísznek van a fegyverek, hanem használni is fogják, szvsz. Az nem kérdés, hogy a nato és az eu erősebb, de az európai gazdaság egyik motorja volt az olcsó orosz energia. És ha megnézed az eu tagországokat, piszok nagy az eladósodottság, ez az oroszoknál minimális. Gyakorlatilag ez az a (ijesztő) póráz, amin keresztül működik az eu, eklatáns példa Olaszország, Meloninak nagyon gyorsan megkötötték a kezét. Csak amikor megy az OV-zás (jellemzően jogosan), ez is legyen szem előtt, az európai demokrácia, meg szabadság, szuverenitás ugyebár: https://index.hu/kulfold/2022/10/04/olaszorszag-eu-giorgia-meloni-ursula-von-der-leyen-manfred-weber/ Az szinte biztos, hogy hosszú távon káros a szankció Oroszországnak, de az még károsabb nekik, hogy feldarabolják őket. Nem fogják hagyni, az ukránoknak meg nincs idejük. És ugye ott van Kína, tudják pontosan, hogy ők a következők, nem véletlenül segítenek az oroszoknak, esetleg Iránnak, zűrös évek jönnek.
Lehet, hogy az oroszok nem akarnak nato-t a spájzukba, de mégis kaptak oda egy Svédországot és egy valaha sikeresen finlandizált Finnországot is, ráadásul hosszú, közös nato-orosz határral.
"És én kérek elnézést, de Izraelnek az is elég, hogy Irán atombombát akar előállítani (miközben nem hivatalosan neki is van) és porig bombázza egy országot." . Az iráni Alkotmányban benne van, hogy Izraelt el kell pusztítani. Az irániak közel jutottak a nukleáris fegyver előállításához és attól az elvakult rendszertől ki is telik, hogy atombombát dob le, mégha ezzel a saját népét is veszélybe sodorja. Ezért kellett lépnie Izraelnek. . Hogy számodra érzékletesebbé tegyem: képzeld el, hogy Ukrajna NATO tag, az amcsik megigérik, hogy fél éven belül atombombát telepítenek Ukrajnába és eközben benne van az ukrán Alkotmányban, hogy Oroszországot el kell pusztítani. Ettől a szitutól ezer fényévre volt Ukrajna, de Oroszország mégis háborút indított ellene erre hivatkozva.
Az a bullshit amit te adsz elő ezredszer is. . A minszki egyezmények próbálták elérni a tűzszünetet és valamilyen előrehaladást a szakadár területekkel kapcsolatban. Egyik fél se tartotta be. Az első egyezmény szinte semmit nem ért el A másodikról Wikipédiából: . "A második egyezményt 2015. február 12-én írták alá.[5] Tartalma az előzőhöz hasonló, de valamivel részletesebb. A megállapodás aláírását követően csitultak, de nem teljesen értek véget a harcok. Más intézkedésekkel kapcsolatban is viták maradtak. Például az ukrán parlament elfogadott törvényeket a Donbász speciális státuszáról és bizonyos fokú önkormányzatiságáról, és a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban többéves késéssel 2018-ban önkormányzati választásokat tartottak, a szakadár népköztársaságok és Oroszország képviselői elégtelennek minősítették az önkormányzatiságot. Abban sem volt egyetértés, hogy kik az érintett felek: Ukrajna nem a szakadárokat, hanem az őket támogató Oroszországot tekintette tárgyalópartnernek, ugyanakkor Oroszország igyekezett tagadni az érintettségét és csak közvetítőnek beállítani magát. Ezzel együtt, többnyire egyetértés volt abban, hogy a konfliktus jövőbeni megoldásának alapja csak az egyezmény lehet." . A NATO egy távoli eshetőség volt, ezen az alapon nem volt indokolt egy háború elindítása. Na de, ahogy mondod: "az erősebb kutya ba..", erre alapozta Putyin a háborúját. Éppenséggel az vezetett a mostani háborúhoz, hogy a Krím és a szakadár területek annektálása nem váltott ki komoly reakciót a Nyugatból és Putyin azt gondolta: ha ez így van, miért ne próbáljuk elfoglalni egész Ukrajnát, ha mi vagyunk az erősebb kutya. Ennyi a történet, amit te előadsz, maszlag és hazugság.
Az eu ráállt a hadiiparra. Megfigyelés, tény. Nyeri a biztonságát, nyer a fegyverkereskedelmen. Azátmeneti olajáremelkedés tényleg jó az oroszoknak, már amennyit el tudnak olajból és gázból adni. Én is azt a rém egyszerű dolgot írtam, hogy az erősebb fél diktál, de tőled eltérően én a nato és az eu hátországait látom gazdaságilag erősebbnek. A felőrlő háború az oroszakat is felőrli és Putyinnal meg az érdekkörével is nehéz tárgyalni. A szankciók és a katonai erő nyelvén értenek.
Még jobban szembeállítva: "„Kétmillió egynéhányszázezer fontosnak tartotta, akkor biztosan az is” . „Öt és félmillió nem tartotta fontosnak, akkor biztosan nem az”
OROSZ-UKRÁN háború