Ez már ismerős az USA "demokrácia export" háborúiból: járulékos veszteségnek hívják arrafelé. Végre valami jó hír: "Németország második legerősebb pártja lett a jobboldali AFD" A francia jobboldal is drasztikusan fog erősödni. Átalakul remélhetőleg az EU parlament és kitakarítják a hazaárulókat.
Persze, hogy legitim célpont volt, magától értetődik.
Állítólag láttak valami katonát a helyi öregek otthonában, a templomban, meg a közösségi óvodában, ezeket is meg kéne küldeni egynéhány rakétával, el ne szemtelenedjenek. 🧨🎆💒
Olyan civilvédelmi rakétával kéne, amivel a pizzériát legutóbb. Sőt, talán még azok is használhatóak, amiket oda lőttek ki, nem robbantak fel teljesen, az ikerlányok rászáradt, véres cafatkáit meg úgyis leviszi majd a menetszél.
"Nem teszi jogilag legitim célponttá, hogy ott volt egy katona a civilek között, frontvonal mögött, ez egyszerűen terrorbombázás!"
Hát már miért ne tenné? Békepárti ruszkiknál simán belefér, hogy atomjaira lövik a kávézót, hátha épp ebédel ott valami katona is. Ja, hogy ott nyüzsög egy rakás civil? Ennyi áldozat simán belefér, robbantsuk csak cafatokra a 14 éves ikerlányokat osztályostól, há' minek mentek oda, nem?
Nem érted te ezt a békepártiságot. 🤗 Mindannyiunk szerencséje, hogy itt vannak nekünk ruszkihitű elvtársaink, akik bármikor szívesen elmagyarázzák. 🥰
Törölt felhasználó2023. 07. 02. 20:44
#41776
Zelenszkij megint túlfröccsözte magát, szerinte ővé a fekete-tenger.
A bűnpártolás is bűncselekmény! A háborús bűncselekményekre is igaz! A pizzéria civil célpont volt! Képzeld, annyi a katona Ukrajnában, hogy szinte bármilyen civil célpont támadása esetén nagy az esélye, hogy egy szabadnapon lévő katonát is eltalálnak, tudod “ kényszersorozás!”, más néven hadiállapot van. Nem teszi jogilag legitim célponttá, hogy ott volt egy katona a civilek között, frontvonal mögött, ez egyszerűen terrorbombázás! De téged, mint az agresszió és a háború fő támogatóját, ez nem zavar! Nagyon szégyeld magad azért, amit teszel!
Világosan leirtam, hogy az USA-nál a lényeg most az oroszok olcsó gyengitése. Hogy miért ez a mániákusnak tűnő szándék? Nos az oroszok az elmúlt 20 évben többször világossá tették, hogy a cári birodalmat akarják helyreállitani. Grúzia esetében nem volt értelme beszállni a védelembe. Ott volt elszántság, csak az erő hiányzott. (Kb a 2014-es ukrán szervezettség) Moldáviában sem lehetett mit tenni 1991-ben. A többi ázsiai és kaukázusi volt tagköztársaság esetében a szándék is hiányzott a köztársaságok lakóiból, igy nem volt mit tenni. Az Ukránoknál viszont az elmúlt párszáz év megpróbáltatásai beértek. Igy a mondás szerint: "segits magadon és az isten (USA) is megsegit", ez volt az a védvonal ami mögé fegyverekkel, kiképzéssel rengeteg pénzzel be lehetett állni. De emlékezz, az USA-ban a bizalom, hogy nem az oroszokat fegyverzik fel szép lassan épült fel. Páncéltörő rakétákon kivül eleinte nem sokmindent adtak az ukránoknak. Az ukránoknak először bizonyitani kellett. És bizonyitottak.
Törölt felhasználó2023. 07. 02. 20:21
#41773
"Veteran of the US Marine Corps, Jan Frank Tortorici, who fought in Ukraine for 15 months was liquidated in Kramatorsk after the MoD launched a precise strike on a group of foreign mercenaries." Legitim célpont volt a pizzéria, ismét kiderült.
Két helyről egyáltalán nem tájékozodom (csak hogy értsd), a *.ru és a *.ua. Meg némileg a brit sajtó. De nem egy angolszász website taglalja, hogy a jelenlegi proxy az oroszokon át Kínáról szól. Azért őszintén, gondolod, hogy itt a nyugati értékrend export a lényeg? Kit érdekel, stratégiai célok voltak, vannak és lesznek. A demokrácia max a köret.
Voltál már Japánban? A lakosságban kisebb, mint oroszország, GDP-ben háromszorosa és nincs alatta a periódusos rendszer, sőt gyakorlatilag szinte mindent úgy importálnak! Nem minden az alapanyag!
Nézt má rá az orosz gdp-re 😂 oroszország már csak az oroszok szerint gazdasági és politikai nagyhatalom Technológiában lemaradtak, bányászni sem tudnak a nyugat nélkül. Az orosz állami bevételek legnagyobb része az energiahordozókból van, láttad a gasprom legutóbbi jelentését 😂😂 A legnagyobb vevője eltűnt, Európa alkalmazkodási képessége még a szakértőket is meglepte - nincs éhenfagyás (!!!) Fasza dolog a sok magánhadsereg, egy sértődését a múlt héten láttuk, jó kis polgárháború lehet a háború elvesztése után. Alapanyag, periódusos rendszer: olvass utána az ausztrál bányaiparnak, 20 milliár dollárt fektettek be az elmúlt három évben, rengeteg kincs van ott, szinte felszíni bányászati lehetőséggel, környezeti és politikai hátráltató tényezők nélkül. Oroszország alatt több ezer éve ott van a periódusos rendszer, mégis a béka segge alatt van és volt a nagy szocialista és putleri rendszerben is 😂😂😂😂 Tudod ész is kellene, de aaíg ez az agresszióig és a háborús bűnökig ér csak el… Észak-Koreának is ott a periódusos rendszer és nyomorognak egy hülye miatt! Élvezd a Krímet Bélám, amíg teheted!
igen, alapvetően nem érted. Mert abból indulsz ki, hogy az ukránokat az amerikaiak felbérelték, hogy együtt tegyék tönkre oroszországot. Ahogyan már többször leirtam, itt az ukránok döntöttek úgy hogy ellenállnak és azt is hogy meddig. Mert lett végre 32 évvel ezelőtt egy hazájuk és ezt nem akarják felcserélni egy posztszovjet birodalmi tartományi státusszal.
A show-t maximum a te (és még 1-2 félnótás) hozzászólásai viszik el, röhögőgörcsöt lehet kapni azon a sok ostobaságon, amiket ide beírtok.
Törölt felhasználó2023. 07. 02. 18:56
#41766
"Egy meglőtt rendőrtisztet a golyóálló mellénye védte meg a nîmes-i városi erőszakos cselekmények során péntek este - jelentette be vasárnap az ügyészség, nyomozást indítva a gyilkossági kísérlet ügyében." Állítólag zelenszkij hisztirohamot kapott, mert Macron napok óta elviszi a show-t az ukrán tavaszi bohóckodás elől.
A fegyvergyárosoknak mindegy kinek adja el? ne legyél már ilyen ellentmondo, amugy az EU tagállamai veszik az orosz cseppes gázt !! Azok kereskedők tojnak a szankciokra a gyémánt az mehet mi?? Meg a nukleáris kapszulák? Röhely! Az orosz piac nélkül nem lesznek meg soha!! A nyersanyag meg végtelen!! Minden van!! Periódusos rendszer az övék!! Pont!! Karácsonyt nem éri meg?? Az orosz oligarchák meg sorba alapitják a magánhadseregeket lesz katona bőven mem lesz sokáig háború!! Ez már eldölt csak egy maradhat!!! menjetek nyaralni én megyek vacsizni, joccakát
Propaganda. Bahmutnál (és máshol) zsákmányoltak amerikai eredetű ukrán készleteket, most úgy próbálják eladni, hogy az usá-ból vették. Ezzel az üzenettel egyben azt is mondják, hogy már lőszert sem tudnak gyártani eleget és elfogytak a készletek, külföldről kell venni. Ilyen ez az orosz propaganda, az egyik állítással ütik a másikat. Összeségében egy dolgot mutat, egyre nagyobb a baj az oroszoknál.
OROSZ-UKRÁN háború